Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Jelenthet előrelépést, hogy már híres művészek is foglalkoznak az incelproblémával?
Persze bluepill-es bétaként egyelőre negatív színben feltüntetve, de végre beszélnek a közbeszédben a témáról, így mindenki eldöntheti, hogy kinek hisz. A propagandának, vagy a saját szemének, tapasztalatainak, hogy valójában sokunknak csak annyi a hibája, hogy nem született megfelelő arcszerkezettel, nem éri el a standard magasságot, az anyagi helyzete sem túl rózsás és mindezek összessége adja ki azt, hogy senkinek sem kell, mert nincs olyan nő az egész világon, aki bármi vonzót találna benne. Szaporodni pedig a patriarchális kényszer miatt tudott az apja, nagyapja, dédnagyapja, mert akkoriban még a "fokkal szebb legyen az ördögnél" és "nehogy vénlány maradj" neveltetést kapták a lányok, nem pedig a "ne érd be kevesebbel" "Loreál mert megérdemled" "küzdj az álmaidért" propagandát, ami ugyanolyan öngerjesztő folyamat, mint a kapitalizmus, ami igazából hiába csak a felső 10%-nak jó, mégis a tömegek fenntartják, hiszen az irigység mindig erősebb, mint egy normális élet vágya.
#21
Jól látod, incelek között is van már, aki a saját szintlépésnek "módszerét" árulja pénzért nyomiknak pont ugyanolyan retorikát használva, mint anno a PUA-k. Azóta PUA-n mindenki röhög, mert tudja, hogy kamu volt. Van egy érzésem ez az incel "ideológia" is erre a sorsra jut 10 év múlva valami másnak a "javára". Régen is a jóképűek vitték a szép nőket, pedig akkor még internet se nagyon volt, nem hogy online dating... Lehet most valamivel rosszabb a helyzet, de aki jól néz ki, az most is tarol...
18:
16 éves korom óta ismerem MC-t, szóval esetemben ez nem reális példa. Én sem azt állítottam, hogy sorban állnék érte, ahogyan az sem igaz, hogy bármit is hazudnék arról, hogy Ryan Gosling nem az esetem, vagy azért ne lenne, mert önbizalomhiányos lennék hozzá. Szimplán nem vonz az olyan arc(él), mint ami neki van. Vagy Freddie Prinze Jr.-nak - amikor ő volt Fred a Scooby-Doo-ból, ha már a szőkéknél tartunk xD -, vagy Macaulay Culkinnak szintén.
"És a lényeg: nem csak ez a két választási lehetőség van, akad még Vin Diesel, Brad Pitt, Henry Cavill, Zac Efron, stb."
Szintén felejtősek. A fiatal Faludyt viszont adom, ajánlom neked is utána keresésre a katona fotóit, nem mellesleg nála plusz értékként felmerül a művészeti tevékenysége is. A felsoroltakból itt Brad Pittnek van egyedül kb.
Elég alja, hogy ennyire ösztönlényeknek tartod a nőket. Ne a Cosmopolitan, stb. női magazinokból indulj ki, azokat csak a női fodrászatok rendelik be és a meleg ügyfélkör olvassa unalomból.
"A gonosz diadalához nem szükséges semmi más, csak annyi, hogy a jó emberek ne tegyenek semmit..." (Burke)
Hát elkezdődött... Ma még csak reklámot kapnak. Holnap meg szót is kapnak azok, akiknek kvóta nélkül esélyük nem lenne szóhoz jutni. És akkor érik meg a világ a pusztulásra, amikor a "méltányosság jegyében" ezek az emberek mások élete felett korlátlan hatalmat nyernek.
"Szaporodni pedig a patriarchális kényszer miatt tudott az apja, nagyapja, dédnagyapja":
Nem. Ők azért tudtak szaporodni, mert amikor odamentek a nőhöz, a nőnek nem volt lehetősége dönteni közte meg a telefonos appokon sorbanálló másik 200 férfi között.
29
Baromság.
A nők a megélhetés miatt házasodtak. Ma nem azért maradnak hoppon a lúzer pasik, mert huszasával újítjuk be magunknak a csedeket, hanem mert ragyogóan megvagyunk egyedül is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!