Egyedülállók, mennyire visel meg titeket az egyedüllét?

Aki családban nem boldog az sem látja a fátol az erdőt.

Más családban boldog.

Ergo a család boldogság vagy nem az. Az egyén a saját szemüvegén keresztül ítéli azt meg, és lehet tévesen.

Tehát aki kocsmában iszik ahelyett hogy az asszonnyal gyerekkel lenne, annak az ital es kocsma a boldogság.

Szerinted a család a boldogság vagy az ital es a kocsma? Ki lát itt tévesen. Az aki a boldogságban nem tud boldog lenni.

Nem látja a fátol az erdőt.

Vagy tegyük fel megkaosz mindent. Materiális javakat. Jé hogyhogy depresszios egy gazdag akinek mindene társa partnere is van, akit csak kinéz magának?

Hogy lehet hogy valaki örül a napfénynek, valaki meg nem. Akkor a napfeny jo most vagy nem?

Egyedüllétre visszetérve. Persze van egy olyam stádiuma hogy épitsd magad ujra. Emészd meg a traumáid stb.

De az egyedüllét aztán ellened lesz egy fegyver. Nem kellesz senkinek nem szeret senki társkeresési kudarcok, stb stb, es kezdődik is a kapcsfüggés kialakulása, hatalmas önbecsülésromlással az élén.

Ez meg olyan mint pl a net, számítogep. Ha helyes célokra használod segit neked elérni sokmindent, ha ráfüggsz, meg elveszi az életed is.

#31: Szerintem meg a személyiség dönti el, hogy valaki ténylegesen jól érzi-e magát egy családi idillben, vagy inkább a párjával lenne kettesben, ahogy azt is, hogy valaki nagy partiban, tömegben érzi jól magát vagy kevés emberrel mély barátságot ápolva.

És erre még rátesz egy lapáttal az is, hogy milyen az a bizonyos család, mik a tapasztalatai. De ez az, amit nem kéne ráerőltetni egy emberre sem.

Csak régen ezt bizonyos okokból erőltették, aztán jött a felszabadulásos időszak és az ellenkezőjét kezdték hirdetni, hogy szingliként a legjobb meg mindenki dugjon mindenkivel, amiből ugyebár a nők jöttek ki jól és az a kevés férfi, akihez vonzódott a legtöbb nő. Meg még azok, akik kellően sok pénzzel rendelkeztek hozzá, hogy ne legyen számukra tétel kifizetni akár egy luxuslány 50-100 ezres díját, mert annyit jelent számukra az a pénz, mint mondjuk egy 200 ezret kereső számára 5 forint.

Túlságosan leegyszerűsíted. Az ital, ahogy semmilyen tudatmódosító sem jelent boldogságot, az emberek menekülnek a valóság, a realitás elől.

A kívülállók sokszor már csak a folyamat végét látják, nem gondolnak bele, hogy az az ember hogy nézett ki, milyen volt 5-10-15-20 vagy ennél is több évvel ezelőtt. Milyenek voltak az akkori körülményei, lehetőségei, amik oda vezettek, hogy akkor ezt látta a legjobb döntésnek, hogy elindul a lejtőn. Akkor még a kontrollérzet is benne volt, hogy bármikor abba tudja hagyni. Kérdezz már meg egy tizenévest, aki cigizik, mind azt fogja mondani, hogy ő bármikor abba tudja hagyni...

A tinik úgyszintén úgy találkoznak az alkohollal, hogy buli van, rúgjunk be. Utána néhányan már ott elindulnak a lejtőn és általában azok, akiknek lelki problémáik vannak. Vagy a szorongásukat akarják oldani vele, vagy pótcselekvés, mert mindenki párral van körülötte vagy eleve csak céllal menne a társaságba, például párt keresni, de nem élvezi a hangos zenét és a sok idiótát, ezért inkább tompítja a tudatát. És ez meg hétről-hétre, hónapról-hónapra, évről-évre.

Végül olyan mélyen rögzül benned asszociáció szintjén, mint az, hogy felhúzod a sliccedet vagy begombolod az ingedet. Rutinná válik. És ha valami elég régóta rutinná válik, akkor ahhoz időnként visszatérünk, mikor mélyponton vagyunk. Mert mikor lelkileg mélypontra zuhanunk, akkor az agyunknak túl nagy teherré válik a tudatosság fenntartása és visszatér a tudat alatti sémákhoz.

Az egyedüllétre visszatérve: Az egyedüllét MIÉRTJE a lényeg. Hosszútávon valóban nem jó, de akkor felteszem másképp az előző kérdésedet.

Mi a jobb? Egy olyan, számodra toxikus kapcsolat, amitől a tudatmódosítók irányába menekülsz, mert tudod, hogy nem megoldás, de pillanatnyilag ez tűnik a legjobb opciónak.

Vagy az, ha lezárod, teljesen bezárod a kaput magad mögött és akkor ESÉLYT teremtesz arra, hogy valami új jöjjön?

Mennyi kapcsolat megy tönkre amiatt, mert emberek még az exükkel nem zárták le a dolgot. A múltat mindig le kell zárni. Nem kitörölni, mert az életed része. Lezárni. Hogy ne lehessen hozzá visszatérni gyenge pillanataidban.

Egyébként azt figyeltem meg, azon túl, hogy egyénileg is óriási különbségek vannak, hogy ki mennyire vágyik más emberek közelségére és milyen formában, hogy a szingliséget azok hirdetik, akiknek

1. Nagyon rossz tapasztalatai voltak a kapcsolatokkal. Akár a környezetben, családon belül is.

2. Általában a nők, róluk meg tudjuk miért. Nem azért mert ribik, hanem mert ha akarnának lehetnének azok. A VÁLASZTÁS SZABADSÁGA. Ők döntenek, hogy kell-e szex, ezért számukra nem érték.

3. A párkapcsolaton kívül amúgy szinte teljesen kiegyensúlyozott az életük. Normális a családjuk, vannak igazi, jelentőségteljes barátságaik, a munkahelyüket, munkájukat is szeretik, van esetleg kisállatuk is, mellette valami hobbit szenvedéllyel művelnek, tehát le van foglalva a napjuk. Ugyanez, némileg keserédesebben gyerekes anyukáknál, akiket meg a gyerek foglal le munka mellett és esetleg még egy kisállat is vagy idős szülő ápolása. Az élete 90%-ban teljes, így azt a 10% hiányt nem akarja úgy pótolni, hogy átszervezi az életének az 50%-át. Olyan 10% kell, aki pont beleillik a képbe, vagy semmilyen.

Esetleg még az, aki szorong valamitől és meggyőződése, hogy ő akkor is szerethetetlen, ha valaki már szinte rámászik, ráveti magát, bizonyítja akár ország-világ előtt, hogy felvállalja és tetszik neki és kell neki.

Ezzel szemben a párkapcsolatot olyan emberek tartják mindenek felett állónak, akiket köt a közös albérlet, a hitelszerződés, a kényelem, a megszokás, esetleg vallási okokból vagy mit szólna a környezet. És egy nagyon kicsi része az, aki tényleg boldog. Még sok-sok év után is. Mert az az igazi próbája egy kapcsolatnak, ha sok év után, gyerekkel vagy csak úgy simán a napi rutin mellett, munka, egyebek is boldog tud lenni az illető.