Mi a jó a férfiaknak a gyerekvállalásban?

"A gyerek is hol szeret hol nem, leginkább nem, mert nem szereti hogy fegyelmezik. Nyilván soha nem fog úgy szeretni mint az anyát."

Mindig szeret. Na jó, ha megharagszik, akkor néhány percig nem. :-) Legalább úgy szeret, mint az anyját. És sokkal jobban szeret, mint az anyja. :-))))

Pont anya fegyelmezi reggeltől estig, apa meg hazaér vidáman és a kisgyereke szalad eléje, miközben kiabálja: "Apa a sztár!" :-)))

Te ezt nagyon rosszul látod. 2 gyerekem van, a feleségem nem mosott szar, mert mindig is kivettem a részem mindenből, így volt lehetősége pihenni, magával foglalkozni, ahogy nekem is. Segítünk egymásnak kölcsönösen. Törődik velem és nem zsörtölődik, mert van ideje töltődni, nincs állandóan leterhelve. A gyerekek szeretnek, mert foglalkozom velük.

Amit te leírtál, az azokban a családokban van, ahol apuka szarik mindenre, anyuka csinál mindent, a gyerekekre meg max ráordít néha, ha már nagyon zavarják. De az ilyeneknek nem is kéne család, csak hülyék ahhoz, hogy belássák.

Én szeretem a családos életet, a feleségemet, a gyerekeket, de nálunk nagyon másképp mennek a dolgok.

32F

Passz, de szerintem a férfiak még annyira sem mérik fel az ilyen helyzetek súlyát, mint a nők. Jól látszik ez azon is, hogy a gyermekükkel egyedül maradók többsége nő, nem férfi. Nem sok olyan esetről tudok, ahol anyuka lelépett, de ahol apuka... az rengeteg van.

Szerintem csak szimplán nem tudják, milyen árat kell fizetni azért, hogy valaki családapa legyen. sokszor egyébként a nők sem, de férfiakra jellemzőbb.

Az én tapasztalatom az, hogy a legtöbb férfi számára a család gondolata inkább egy vágyálom, ami alá a nők adják a lovat, ha olyanok. Nekem ez jól látszotz az eddigi kapcsolataimban: az exeim többsége úgy jött randira, hogy hát hogyne, ő akar gyereket, családapa akar lenni *majd valamikor*. Itt már tudtam, hogy ebből nem lesz semmi és nem is biztosak benne. Akkor meg már bizonyos volt, hogy ezek nem önálló gondolatok, mikor annak ellenére összejöttek velem, hogy egyértelműen megmondtam: eszem ágában sincs gyereket vállalni. A kapcsolatunk végére jobban ellene voltak a témának, mint én és bár különváltak útjaink, ezt a nézetet vitték tovább a későbbi kapcsolataikba is. 🤭

Kicsit olyan volt, mint mikor egyetemen páran be akartak menni órára lelkiismeretből, de amúgy rohadtul nem volt hozzá kedvük, aztán mikor valamelyik lakótársunk nyíltan felvállalta, hogy szarik az egészre aznap, csináljunk valami szórakoztatóbbat együtt, akkor senkit sem kellett noszogatni, hogy lógjon.

Bár nekem még nincsen (komoly párkapcsolatom sem), de szeretnék majd gyereket, családot.

Jelenleg komformista jólétben élek már jópár éve,jókat eszem-iszom, csajok jönnek mennek,utazgatok,van saját lakásom,sok pénzt takarítottam meg, de egy idő után ez a kényelmes nihilista élet üres lett számomra és depresszióba estem. Bármilyen hihetetlenül hangzik, én nem bánnám akár a zsörtölődést akár a gyereksírást, mert akkor azt érezném, hogy van értelme az életemnek és nem csak tengek lengek.

Az utolsó 5 eset, akol ismerős pasiéknál gyerek lett, olyan volt, hogy:

- "becsúszott"

- CSOK 2X

- "Felcsináltam, attól lenyugszik legalább és nem a riban. barátnőivel jár ...)

Birtoklas. A no nem tud sehova menni le van kitve es altalaban a kutyanak se kell már.

Nem egy ferfirol tudok aki ezert csinalt csak gyereket hogy lekosse a nőt.

Én nem akarok gyereket, így csak ahhoz a részéhez szólnék hozzá, hogy a gyerek hol szereti az apját, hol nem. Nos, én mindig is apás gyerek voltam lány létemre, imádtam, felnéztem rá, hacsak tehettem, vele lógtam, sokkal, de sokkal jobban hasonlítottam is rá.

Az, hogy hogyan áll hozzád a saját gyereked, az rajtad múlik. Ha nem annyiból áll a vele töltött idő, hogy állandóan cseszegeted, mindenért rászólsz, nem hagysz neki kibontakozási lehetőséget és mindezt megideologizálod azzal, hogy te csak fegyelmezed, akkor persze, hogy nem fog kötődni hozzád.