Van itt olyan ember, akinek a Gyakori ezen csoportjában olvasott fäszságok, sztereotípiák hatására teljesen eltolódott a realitásérzéke?

#30-as: igen, de pl. itt is volt olyan, hogy leírta a válaszoló, hogy ő HAVONTA 700+ ezret költ el. Ilyen igények mellett valóban rohadtul nem elég 2x400 nettó, de még 12x is kevés lenne.

Egyébként tényleg tök röhejes, hogy egyesek szerint ilyen összegek ELENGEDHETETLENEK a normális élethez és, hogy ez alatt lehetetlen megélni, meg csak nyomorgás van.

#29: ez egy anonym fórum, ahol bárki bármit leírhat, elmondhat ne lesz semmilyen következménye. Sokszor az emberek akik itt írnak, csak trollkodnak, dühösek, frusztráltak és ezeket a negatív érzéseket írják ki magukból, vagy egyszerűen csak szeretnek vitatkozni, sokszor mocskolódni. NAGYON kevés az olyan ember aki az itt sokszor leírt dolgokat valóban komolyan gondolná, az olyan meg még kevesebb aki élőben is hangoztatja.

Ettől még az incel jelenség igaz és egyre nagyobb probléma lesz, és nem, ez nem elsősorban az "unatkozó nyugati ember problémája, aki a jólétben azt sem tudja, mihez kezdjen", hanem főleg az olyan országoké, ahol NAGYON felborult a nemek aránya, ráadásul nagyon "túl is vannak szaporodva". India, Kína az arab országok, akár Afrika bizonyos térségei. Gondolj bele, hogy fiatal, 20-on éves férfiak TÖMEGE válik egyre frusztráltabbá ezeken a helyeken, a lehetőségek, a normális életkörülmények hiánya, a társkeresés problémái miatt. Ez nem egy alternatív valóság, ezt láttuk/látjuk most is.

31: igen, azokban a térségekben ez tényleg nagyobb probléma, főleg ahol a születésszabályozás úgy volt intézve, hogy mivel a lánygyerek az kb. hulladékkal egyszintű, ezért megölték-elvetették... ott tényleg esélye sincs rengeteg férfinak párkapcsolatra.

És örülök, hogy nálunk a valóság nem ez, és az emberek többsége, akivel napi szinten találkozom, normális, megértő, figyelmes, kedves.

Igen, a másik - mondom ezt úgy, hogy átlag felett keresek és szoktam is olyan dolgokra költeni, amik luxusnak számítanak, és nem szívesen adnék le ebből a színvonalból... de attól még tisztán látom, hogy amire én költök, az nem létszükséglet, hanem plusz.

Én is nézek, amikor válaszolók vekengenek, hogy alig tudnak megélni 1milla fizetésből, 2 szülő, 2 gyerek, hitel és bérleti díj nélkül. És nem képesek elfogadni azt, hogy attól, hogy valamiről nem akarnak lemondani, attól még az nem létszükséglet - pl. az éves tengerparti nyaralás, márkás ruha ("ha már én sem öltözöm turkálóból, kínaiból és H&M-ből, a gyerek sem azt kap, mert az milyen lenne már!"), 20 fizetős különóra a gyereknek, kacsalábon forgó palota...

meg még hasonló dolgok, amiket a környezetemben látok: luxusmárkás autó, bazi drága fajtatiszta kiskutya / kiscica a kölyöknek (mert hát annyira szeretné azt a lurkó, odavan a cocker spánielért, ezért ez létszükséglet), iPhone a 10 éves gyereknek is...

Nem olvastam a válaszokat. De nagyon tetszik a kérdés, és úgy érzem, igen, rám is elég negatív hatással van a gyakori.

Fiatal, szép egyetemista lány vagyok, ezt azért írom le, hogy érthető legyen a háttér. Kamaszkoromban kicsit nehezen illeszkedtem be, és akkor nem igazán érdeklődtek a fiúk, ezért olyan távolinak, hihetetlennek tűnt egy kapcsolat, nem volt ilyen téren önbizalmam. Egyetemen hirtelen sokan elkezdtek érdeklődni és el is kezdtem randizgatni. De addigra már sokat olvastam itt mindent, ezért nem bíztam a szándékokban, minden fiút fuckboynak gyanítottam, hiszen még nem alakult ki a tapasztalatom. Tehát innen szedett negatív előítéletekkel kezdtem bele. Az első fiú, akivel jártam, pedig teljesen rendes volt és szépen udvarolt, csak én feltételeztem rögtön, hogy ha buliban találkoztunk, tuti csak dugni akar, pedig nem így volt. Végülis még mindig jobb az óvatosság, mint fordítva. De ez előítéletes óvatosság volt, nem tapasztalat és ön+emberismeret, ezért elég hamar zsákutcába jutott a dolog.

Randizgattam utána, de valahogy nem találtam azt a mámoros érzést, mint elsőre, ezért kitaláltam, hogy regisztrálok társkeresőre (amire addig soha). Féltem is tőle szintén az itt olvasottak miatt. Akkor eleinte nagyon udvarias és ovatos voltam, és nagyon új volt az érzés, hogy milyen könnyen kapcsolatba lehet lépni vadidegenekkel és milyen közvetlenül kommunikál mindenki. Itt rengeteget olvastam, hogy milyen egopcsák a lányok stb, elhatároztam, hogy na én nem leszek az (amúgy se voltam, hanem inkább naiv és óvatos, tehát magamra vettem innen egy olyan kritikát, ami nem is nekem szólt). Viszont én hiába voltam kedves, a többség elég egoista és bunkó volt. Én pedig beleszaladtam abba, hogy így is randit erőltessek. Itt is lehetett hatása annak, hogy a gyakorin az emberek milyen stílust megengednek maguknak névtelenül.

Lett társkeresőről egy kapcsolatom, de időnként előjött bennem az, hogy az előző srác jobban bánt velem. Ekkoriban rengeteget gyakoriztam, hiszen hiányzott az emberi interakció a covid miatt. Itt pedig akkoriban már egyre eltorzultabb incelkommandó randalírozott, és kettősséget láttam: egyrészt volt pár lelkes önérzetes válaszoló, akinek tökéletes az élete, másrészt a rosszabbnál rosszabb sztorik meg elborult elmék lenyomatai. A tökéletes életűeket irigyeltem, az alternatív valóságban élőket pedig próbáltam megérteni. És egyre inkább elhittem nekik és kezdtem elveszíteni a reményemet a normális emberekben. Hogy valóban így gondolkoznak az emberek a férfi női kapcsolatokról? Ez a normális? Ez vár rám, szülés után megcsalás, válás? Elkezdtem rettegni a szüléstől, kétségbeesni, hogy sosem lesz olyan párom, aki kitart mellettem a családalapításban.

És ez azért ijesztő, mert amúgy jó közegben járok, elvileg nem kéne hogy gondom legyen a párkereséssel. Mégis reménytelennek érzem a jó társ megtalálását.

Összességében azt vettem észre, hogy negatívabban szemlélem ezt a témakört, reményvesztetté tett, illúzióromboló, és egy csomó dologtól előre félek. Egyfelől jó látni egy kicsit, mik lehetnek buktatók és óvatosnak lenni, illetve a kételyem a saját kapcsolatomban jogos volt. De nagyon depresszív, túlzóan negatív világkép alakult ki bennem az itt olvasottak miatt. Az se segít, hogy az eltorzult világlátásúak a leghangosabbak, de az a hangos kisebbség se, akinek minden tökéletes az életében. Sokkal jobb lenne valós, "vannak nehézségek, de jó dolgok is" jellegű sztorikat olvasni, hihető emberi életutakat.

Előző válaszoló gyönyörűen megfogalmazta. Én még a Covid előtti időkben kaptam rá az oldalra, a való életemben már akkor is hiányoztak az emberi interakciók és szerettem az itteniektől olvasni. Úgy éreztem, mintha tartoznék egy társasághoz.

Sajnos rémesen visszazuhant a színvonal az oldalon azóta. Egyik oldalon a haragtól motiváltak az emberek, a másik oldalon az egótól. Az eredmény mindkét esetben torz és túlzó világkép. Különös, hogy sok esetben aki hasonlókat élt át, mint én, az ezek közül az egyik útra lépve radikalizálódik és máris mintha egy teljesen más világba lépne.

A harmadik és egyre gyakoribb eset, amikor a középúton egyensúlyozó iránytvesztve kliséket és sablonokat ismételget gépiesen. Régen sokkal több olyan komment született itt, mint például a harminchármasé. Ez hiányzik igazán, az önálló gondolatok. A mondanivaló. Közhelyek és közmondások helyett.

Azért szerettem meg az oldalt, mert úgy éreztem, mintha életrajzi regényt olvasnék a kortársaimtól. Mára ez egyre kevésbé igaz. Úgy érzékelem, egy generációváltás történt itt és az elmélkedést a vetélkedés váltotta fel.

Itt kellene hagynom az oldalt, de a megszokás erős és még mindig csak itt kommunikálok az emberekkel. A valós életben kellene barátokat szereznem, amire ennyi év izoláció után egyre kevesebb az esély. Vagy egy alternatívát találni az interneten, de eddig nem látok ilyet. A reddit világát nem érzem otthonosnak. A barátkozós discord szervereken idővel mindig azok veszik át az irányítást, akiknek jó beszélőkéjük van.

Ha tud valaki egy jobb helyet arra, amiért a gyakori eredetileg jó volt, akkor lekötelezne, ha megosztaná. :D

" Sokkal jobb lenne valós, "vannak nehézségek, de jó dolgok is" jellegű sztorikat olvasni, hihető emberi életutakat."

Valóban.

Viszont gondolj arra is, hogy vannak akiket CSAK ÉS KIZÁRÓLAG negatív élmények értek és vannak akiket szinte csak pozitívak.

Most aki egész életében megvetést, lenézést, megalázást kapott, akit mindenho lcsak piszkáltak, esetleg fizikailag is bántalmaztak, lelkileg megnyomorítottak, az ilyen ember hogyan tudna objektíven írni bármit is? És hidd el rengeteg ilyen van sajnos! A durva pedig az, hogy sokszor ezek az emberek SEMMIVEL nem szolgálnak rá arra, hogy így viselkedjenek velük. Sokszor elég ha valakit nem túl szerencsés módon rossz külsővel áldott meg az ég és máris céltáblává válik sokak számára. Aztán a sok negatív visszacsatolás miatt elkezd torzulni elég erőteljesen a személyisége, felnőtt korára meg totál negatív, befordult, sokszor agresszív emberré válik. Ők azok itt névtelenül ki tudják adni a frusztrációjukat, a felgyülemlett feszültséget.

Együttérzek azokkal, akikből negatív érzéseket vált ki a gyakori. Emiatt én bizonyos időnként teljesen fel szoktam hagyni az oldal látogatásával.

Mikor úgy érzem felgyűlt bennem ez a rengeteg mocsok, ami elárasztja ezt az oldalt. Én mindig úgy tekintettem a férfiakra, mint egyenrangú felekre, akiknek vannak érzéseik, és empátiájuk is, nem csak ösztönvezérelt zacskóagyúak. De ahogyan itt sokan megnyilvánulnak a nőkről, a női szexualitásról, családról, kapcsolatokról az gyomorforgató és elfogadhatatlan. Muszáj objektívnek maradni, szelektálni az információkat, de ez nem mindig könnyű.

33. vagyok

A 37-esnek igaza van, hasonlóan érzek.

A megoldás szerintem nem egy külön beszélgetős klub/fórum. Miért? Először is, minden ilyen kis társaság vagy elhal, ha kicsimarad, vagy felduzzad, de akkor betalálnak olyanok is, akiket nem szeretnél benne látni. Másodszor, egy kis "szekta" pont hogy jobban el tud szakadni a valóságtól. A gyakoriban pont az a jó, hogy rengetegen vannak, különböző élethelyzetekkel, gondolkodással. Én pont hogy nem szeretnék túl homogén, velem egyformán gondolkodó emberek között lenni, mert az nem fejleszt, csak önmegerősítő spirálba húz. Pont mint a xypill az inceleket.

A megoldás az, hogy erősítjük a saját realitásérzékünket azzal, hogy nyitottan, itt olvasott butaság és előítéletektől mentesen kimegyünk tapasztalni a való világot, és az ott látottakból építjük a világképünket.

Lehet, hogy ha kint lenne mindenkinek a felhasználóneve, akkor rájönnénk, hogy az agymenések nagy része pár frusztrált embertől származik.

A tévképzetekre tehát a valóság a gyógyír. Kis gyakori-szünet, valódi társaság.

37.-re.

És a női megnyilvánulások a férfiak felé?

Amikor leírják, hogy a 175 centis...sőt...sokszor a 180 centis is alacsony nekik, miközben ők maguk 165 centisek?

Vagy amikor a 35+ -os férfiakat papizzák, öregemberezik?

(De ha egy férfi 180-as nőt akar, vagy leírja, hogy max. 30-éves korig kell nő párkapcsolatra, na akkor ő a féreg.)