Külsőre aranyos, bájos lányok jönnek be - belsőre viszont a vakmerőbbek, határozottabbak, életképesek. Együtt miért olyan ritka ez a párosítás?

Én ugyan ilyen lány vagyok, mint akit leírtál (bár a mesekönyvből való kihúzás kérdéses, nyilván :D Ízlések és pofonok, na), de szerintem azért ilyen ritka ez a párosítás, mert az emberek, főleg fiatal korban, de azért úgy általában az életük folyamán, szeretik ha kívülről is tükröződik a személyiségük. Pontosítok: az, hogy hogy nézel ki, nagyon sokban függ a személyiségedtől. Pl aki vagány, kalandvágyó, az nem fog visszariadni mondjuk egy rikító rózsaszín hajkoronától, ahogy arra is tesz magasról, hogy mások mit gondolnak mondjuk egy tetkóról. Egy szerény, visszafogott ember, aki alapvetően kerüli a konfliktusokat, igyekszik a megjelenésével is inkább kerülni a feltűnést, mert ami feltűnő, nyilvánvaló, látványos, az mindig kétélű dolog. Személy szerint tudom, hogy akik engem is ismernek közelebbről, vagy nagyon kedvelnek, vagy nagyon nem, nincs átmenet. Aki biztonsági játékos, az inkább a középmezőnyre lő, nem érzi jól magát a végletekben.

Röviden és tömören szerintem ennyi :)

(Én azért vagyok ilyen kis szende megjelenésű, mert elég szigorúan fogtak kamasz éveimben a szüleim, aztán mire lett volna lehetőségem "vadulni", addigra már olyan nevetségesnek érezném a hupilila hajat meg a tetkót meg a piercinget az orromba -oké, erre pl pont sose vágytam-, miközben már itt egy férj és egy gyerek az oldalamon közel 30 évesen. Szóval marad, hogy egy normál árnyalatú, sötétvörös színre festem a hajam és... Ennyi. Néha kisminkelem a szemem)