Aki egyedülálló, az meg is érdemli?

Mindenki próbálja a tökéletest megtalálni kisebb-nagyobb sikerrel. Attól, hogy valaki jelenleg egyedülálló még nem egyenlő azzal, hogy sikertelen.

Ahogy idősödik az ember az elképzelései egyre jobban finomulnak, igényeit képes meghatározni. Talán sokan azt felejtik el, hogy mit vár el a másiktól és ő mit képes adni ezért cserébe. A legtöbb probléma itt van, hogy az elvárások nagyok, de a kínálat kevés.

Ez hülyeség és ezt foglaltként mondom. A párkeresés javarészt szerencse. Mindenki megteheti, hogy összeáll egy hozzá nem illő, kapcsolatra talán alkalmatlan selejttel, akivel utána csak kínlódik és vesztegeti az éveit. Egy minőségi szingli életet nem hagy ott egy ember csak azért, hogy elmondhassa, kapcsolatban van.

Steaket is csak akkor eszünk, ha minőségi. Senki sem fog egy mócsingos, büdös, félig nyers húst lenyomni a saját torkán csak azért, hogy elmondhassa, steaket evett...

1-es vagyok és a 4-nek írom!

Abszolút nem ezt írtam és többszöri átolvasás után sem ez jött le a hozzászólásomból. Valami félreérthettél, de nagyon!

Én azt írtam, hogy az ember tudja mit akar és próbálja megtalálni. Ahogy idősödik az ember ezek az un. érzékek finomodnak a másik iránt, jobban megtudja határozni az igényeit.

Nézőpont kérdése...

Egy külső szemlélő azt mondaná egy kevésbé előnyös férfinek, hogy válasszon hozzá "hasonló" szinten lévő nőt, hogy legalább ne legyen egyedül. (Ez logikus is lehetne...)

Viszont az említett férfi szemszögéből meg úgy néz ki a dolog, hogy miért is tenné, ha tud olyan egyedülálló nőről, aki jobban néz ki az ő szintjénél. (Mindenki a legjobbat akarja, mert nem akar magának rosszat...)

És mivel ez pontosan igaz a másik nem részéről is, így a kereslet és kínálat nem biztos, hogy minden esetben egyezni fog. (Ebből az következik, hogy nem csak egy embertől függ a társkeresési furmányos "problematika".) :,D

Azért van abban némi igazság, hogy néha valóban lejjebb kell adni az igényeket, pontosabban fogalmazva, tisztában kéne lenni mindenkinek a saját adottságaival és ahhoz mérten igényeket támasztani.

Volt egy kolléganőm még a 90-es évek végén. Szegénnyel eléggé elbánt a sors, össze-vissza álló fogak, rettentően pattanásos-heges arc, mellé pedig nagyon igénytelen is volt, nulla nőiességgel megáldva. A viselkedése volt a hab a tortán, 30 évesen is úgy viselkedett, mint amit mások már 15 évesen is kínosnak éreznek.

Naphosszat a vízilabdázókról áradozott, teljes álomvilágban élt, minden meccsükre kiment és folyton próbált valamelyiknek a közelébe férkőzni. Persze nagy ívben kerülték szegényt. Meggyőződése volt, hogy neki minimum olyan férfi kell, mint a vízilabdázók. Mindenki röhögött rajta, persze Zsuzsika, majd jön egy jóképű vízilabdázó és feleségül fog venni.

Idővel kénytelen volt belátni, hogy bizony lejjebb kell adni az igényekből, mert élete végéig szűz marad. Talált egy hozzá hasonló mókás figurát, akihez hozzáment. Persze mondhatnánk azt is, hogy megalkudott, de szerintem ilyen esetben inkább arról van szó, hogy belátta, túl nagy igényeket támasztott.