Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Akik itt szokták írni, hogy rengeteg, akár évekig tartó próbálkozás után szó szerint semmi sikerük nem volt a nőknél, azok mit értenek próbálkozás alatt?
Ismertem egy srácot régen. Együtt cs-ztünk egy darabig. Volt egy csaj is a csapatban és azzal fűzte h ő mennyivel jobban játszik. xd
Én valami ilyennek képzelem. 😃
#1
Ez jó.😂😂😂😂
Esetleg még azt tudom elképzelni, hogy 1-2 bókot nyomnak a lánynak, aztán várják, hátha rájuk mászik.😅
Sok éven keresztül (5-6 év kb.) szinte mindennap eljártunk haverokkal/barátokkal bulizni, beülős helyekre, egyéb programokra. És ott odamentünk mindennap pár lányhoz beszélgetni, hátha szóba is állnak velünk.
Ha látom/látjuk rajtuk, hogy nem kíváncsiak ránk, odébb állunk.
Szerveztünk is emellett sok eseményt régebben, ahova csajok és srácok is meg voltak hívva nagyobb számban, sok embert ismertünk.
Semmi nem jött össze, még egy csók sem, de egy normális beszélgetést is nagyon ritkán sikerült összehozni. Általában a nők 1-2 mp alatt lekoptattak, vagy elküldtek, vagy szimplán szó nélkül arrébb mentek. Ez volt a tendencia.
Pedig soha nem voltam büdös, fogatlan, ápolatlan vagy bármi ilyesmi. Minden alkalommal normális, tiszta ruhában, illatosan kulturáltan mentünk mindenhova.
30/F
Erre incelként én is kíváncsi vagyok
Én nem sokat próbálkoztam, rengeteg netes dolgot leszámítva a két kezemen még meg tudom számolni hányszor közeledtem komolyabban nőhöz. Ennek persze jó oka is volt, mert ritkán voltak adottak a feltételek, az olyan alapfeltételek pl. hogy egyedülálló legyen az illető, kölcsönös szimpátia, tetszen a csaj stb.
Ezek hiánya miatt nem volt rengeteg próbálkozás, és emiatt nem volt sikerem sem
5. Az oké, hogy illatos, tiszta és ápolt voltál (elvileg) ez alap.
A személyiségeddel mi a helyzet? Tudsz normálisan kommunikálni? Van benned empátia? Humorérzék?
Ez haláli volt, nagyon vicces
Jön a 8# a nagy kioktató dumával, majd jön egy nő és élből ellentmondva letámadja még azt is aki őmellettük szól hozzá
Jót szórakoztam köszi!
Amúgy ma nekem is bemutatta magát egy ilyen Gyk-s "veszettül jó nő", de a gyalázatos stílusa miatt gyorsan el kellett küldenem
Ennyit róluk kb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!