Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mennyire normális ha internetes ismerkedés során a legtöbb lány már 1-2 héten belül találkozni akar legkésőbb?
Fontos, hogy a másik viselkedését is lásd. Ismerek pl. egy olyan csávót, aki baromi hangosan beszél, és nem azért mert nagyothall, egyszerűen ilyen rossz szokás ez nála, ráadásul úgy röhög, természetesen nagy hangerővel, mint egy fogyatékos. Pedig nem az. Na, most ha egy ilyen viselkedési hiba sok hét, hónap után derül ki csak, akkor az egész elvesztegetett idő volt csak.
Ismerek két fiút is, aki egyfolytában dumál, nem lehet kb. a szavukba sem vágni, csak mondja és mondja a magáét. Ez sem feltétlen derül ki írásban, ha valaki ilyen, mert írásban valószínűleg tömörebben válaszol.
Aztán olyan is van, aki azért sem szeret írogatni hosszasan, mert nem tud gyorsan gépelni, így egy csomó időt elvenne a napjából, ha ilyenformán ismerkednének.
Vagy van olyan is, aki büdös egy kicsit, ennek ellenére biztosan jól el lehet beszélgetni egyik-másik ilyen emberrel is írásban. A ruhája, vagy netán a szája, szóval mindez kiderül egy vagy több személyes találkozó után, és nincs gond, nem vész kárba a drága idő.
Egyszer régen találkoztam egy fiúval, egy kollégámmal, akivel kedveltük egymást, egy bevásárlóközpontban.
Hát, ahelyett, hogy egy idő után beültünk volna valahova, vagy csak le egy padra, csak mentünk körbe-körbe, ő egyfolytában dumált.
Na, az ilyesmi is csak személyes találkozó során derül ki.
Most gondolhatjátok, hogy ugyan miért nem szóltam én, hogy jó lenne leülni, netán beülni valahova, de ez is egy teszt volt a részemről, hogy ő figyel-e rám ennyire. Magas sarkú volt ráadásul rajtam, tudom, tudom, az én hibám, minek vettem fel, de legalább ebből megtudtam azt is, hogy milyen figyelmetlen az a srác, leszarja, hogy a nőnek esetleg fáj a lába, vagy kényelmetlen csak járkálni vagy egy órán keresztül, míg ő pofázik.
Engem nem is hagyott szóhoz jutni. Meg nem kérdezte volna, hogy mihez lenne kedvem, ülve beszélgetni, akárcsak egy padon, vagy sétálni, csak beszélt és beszélt.
Az ilyen buta viselkedés is mind csak élőben derül ki.
Olyan fiúval is találkoztam egyszer, aki nagyon csúnyán, cammogva járt. Komolyan, mint egy medve, olyan lomhán, csúnyán mozgott, a karjait úgy himbálva, mint egy ősember. :D
Nem volt semmi testi hibája, még mielőtt valaki azt hinné.
Nekem nem kell(ett) olyan fiú, aki nem tud szépen, vagy minimum normálisan menni.
De ez is olyan dolog, ami online nem derül ki.
Én a fordítottját tapasztalom!
Vagy 2 napos intenzív levelezés után rákérdezek a nőnél, hogy mi lenne, ha találkoznánk, erre csak húzzák az időt, hogy: "Még nekem ez korai!" Beszéljünk még inkább itt!" stb...
Akivel 1 hét múlva sincs találkozó, csak időhúzás, annak egyszerűen nem írok már vissza, mert megunom, hogy csak húzza az időt, és nem haladunk előre...
Ilyenkor, ha azt érzem, hogy az illetőnél csak feleslegesen húzza az időmet, már elkezdek mással is levelezgetni, és aki komolyan gondolja a dolgot és hajlandó találkozni, azzal találkozom.
Utolsó: ez tényleg gáz! Az a legdurvább az egészben, hogy az illető észre sem vette, mennyire szánalmas és kínos volt az egész viselkedése...
A legcukibb, hogy utána ugyanúgy irkált...
Ezért mondom én is, hogy aki húzza az időt, az vagy defektes, vagy van valakije...
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!