Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit csináljak ha nagyon féltékeny vagyok a korábbi párkapcsolatom miatt és félek attól, hogy ez fogja megölni az esetleges következőt?

Figyelt kérdés

A helyzet az, hogy nem egy túl szép kapcsolatba kerültem bele fiatalon. Ami 3 évig tartott. Most vagyok 21 éves. Az akkori párom egyáltalán nem tisztelt. Az elején semmiről nem tudtam olyan 2 év környéken derült ki minden. Az ő hülyesége miatt, mert nagyon rejtegetni akarta a telefonját előlem. Mondanom sem kell hogy elég sok mindent találtam. Meztelen nők képei akik ráadásul az ismerősei, tehát nem ilyen külföldi nők, mert az nem érdekelne. Illetve beszélgetések stb. Nekem már ez is megcsalás. Hiszen más nőkkel kavarni még akkor is ha ELVILEG csak telefonon keresztül, nekem ez akkor sem fér bele. És akkor ki tudja miről nem tudok még. Visszasírta magát( tudom, nem kellett volna engedjem) és utána elképesztően féltékeny lettem onnantól kezdve. Ami természetes és talán ez tette végleg tönkre az egészet. Bár én onnantól kezdve, hogy megtudtam a dolgokat, nem tudtam ehhez a kapcsolathoz jól hozzáállni. Tudtam, hogy ennek nincs jövője. A lényeg az mivel 1 évet kb lehúztam úgy, hogy minden nap azon aggódtam na most ugyan kivel írogat, esetleg kivel találkozik, kivel kavar a hátam mögött, milyen nőket nézeget rettentően féltékeny lettem. Már szinte beteges szinten. Előtte is az voltam, de arra még azt mondom normális módon. Attól félek, hogyha jönne egy srác és úgy alakulna a dolog akkor ezzel tönkretenném az egészet. Mert ez bennem van és mivel egy ilyen negatív élményem volt a fiúkkal eléggé bennem is maradt. Nem akarok féltékeny lenni, utáltam az egészet amikor végig kellett csináljam a fentebb említett barátommal.

Arra is gondoltam felkeresek egy pszichológust. Valaki hasonló problémával fordult már hozzájuk? Tudnak segíteni? Nem tudom, hogy tudnék e találni egy olyan párt aki ezt el fogja nézni nekem. Hiszen szerintem tőle is sok segítségre lesz szükségem. Ha esetleg lenne úgy valaki szerintetek mondjam el neki az elején? Félek, hogy utána esetleg nem foglalkozna velem. De azt sem akarom, hogy valakit ezzel üldözzek el. Mert tényleg már betegesen féltékeny lettem.

Bármilyen tippet/ tanácsot meghallgatok. Amivel tudnék segíteni magamon, de pszichológus is kelleni fog úgy érzem.



2021. aug. 5. 17:05
 1/3 anonim ***** válasza:
100%

Az, hogy ismered, honnét ered a probléma, nagyban meg fogja könnyíteni egy terapeuta segítségét, és a feldolgozást.


Keress fel egy szakembert.


Az előző kapcsolatodban komolyan sérült az önértékelésed, azért lettél ilyen. A folyamatos bizonytalanság felőrölte a személyiségedet.

2021. aug. 5. 18:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem is jó ötlet a terápia, szép kereken leírtad, hogy mi a baj, nem is lesz sok idő.

Egyetlen tanácsot tudok adni, hogy ha jön valaki, úgy érzed megfelelő, és ha nem ad okot rá, hogy ne bízz benne, akkor hessegesd el a gonosz manót, aki durzsol a füledbe. Nem minden férfi egyforma, más bűnéért nem kérheted őt számon.

2021. aug. 5. 18:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem a korábbi párkapcsolatodban azért borulhatott meg ennyire a dolog, mert már eleve gyenge lábakon állt az önértékelésed. Fel kéne tárni a valós, legkorábbi (valószínűleg kisgyerekkori) okait ennek és ehhez jól sejted, a pszichoterápia a jó módszer!
2021. aug. 6. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!

Adataid védelme fontos számunkra!

Mint a weboldalak többsége az interneten, honlapunk működéséhez és célzott hirdetések megjelenítéséhez mi és hirdetési partnereink is cookie-kat tárolunk az általad használt eszközön. Ahhoz, hogy ezt megtehessük, a hozzájárulásod szükséges. Erről az adatvédelmi tájékoztatónkban részletes információkhoz juthatsz, illetve bizonyos cookie-k használatával kapcsolatban további lehetőségeid vannak.