Mit gondoltok azokról a nőkről, akik úgy várnak el átlagon felüli fizetést leendő partnerüktől, hogy ő maguk is hasonló fizetéssel rendelkeznek?

25-ös, igazad van. Az első kommentelő, aki félreértette, leírta számokkal is, így a végére érve az ragadt meg bennem, talán mások is így jártak. Elnézést kérek, és köszönöm szépen, hogy rámutattál.

Nyilván életkor és élethelyzetfüggő is, amit írsz. Különösen így van ez az én koromban, 45-50 felett. A jól kereső férfiak lényegesen nagyobb merítésből válogathatnak, míg nőként sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Viszont ennyi idősen az embernek már van egy kialakult életstílusa. Mióta leomlott a vasfüggöny és megkaptam az első világútlevelemet, nem volt olyan év, hogy ne utaztam volna külföldre - hogyan lenne ez összeegyeztethető például a Balatonos példával? Ugyanígy: megszoktam, hogy ha akarok, rendelek ételt, nem állok neki ablakot mosni, hanem fizetek valakinek érte stb. Természetes számomra, hogy minőségi étkezésre, egészségre, oktatásra, kultúrára nem sajnálom a pénzt. Hogyan és mennyire tolerálható ez valaki számára, aki lényegesen eltérő anyagi háttérből jön? Ráadásul pont ez az életkor, amikor már erősen gondolni kell a nyugdíjjellegű megtakarításokra, a gyerek(ek) oktatására, életkezdésére, esetleg az idős, beteg szülők orvosi költségeire, ellátására. Én úgy érzem, ha olyan kapcsolatba kezdenék, amely az életszínvonalam romlásával jár, azzal tőlük veszek el, és riaszt a gondolat, hogy egy felnőtt, életerős, keresőképes férfira költsek a sajátom helyett. (Nyilván más lenne a helyzet egy hosszú kapcsolatban meglévő vagy fellépő jövedelemkülönbséggel.) És persze az is benne van, hogy nem szeretném kihasználva érezni magam, és úgy érezni, csak a pénzemért van velem valaki - sajnos a barátnőim kapcsolatai között látok erre is példát.

Nagyon nehéz ez, és nem igazán tudom, hogy lehetne megtalálni a helyes egyensúlyt.