Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Én az a fajta típusú fiú vagyok aki sosem fog párt találni?
Leírom röviden a "szociális életemet".
Sosem voltam barátkozós típus, így barátaim sosem voltam max. ált. suliban. Nagyon keveset beszéltem mindig, ha pl tesi órán, vagy bárhol máshol párba kellett állni engem sosem akart senki választani, mindig én voltam egyedül ha páratlanul voltunk. Középiskolában szinte alig beszéltem valakivel, mindig én voltam a szürke kisegér aki senkihez sem szólt, különc volt.
Lányoknál sem volt semmi sikerem, félek hogy soha nem is lesz, mert szociálisan nagyon le vagyok maradva, persze sokat fejlesztem magam, és sokkal jobb vagyok mint középsuliban (határozottabb, próbálok közvetlenebb lenni emberekkel). De semmi társaságom nincs így nem nagyon tudióok lányokkal ismerkedni neten kívül.
Olyan szerencsétlennek, kakukktojásnak érzem magam hogy ennyire senki nem szeretett engem sulis időben. Meg gondolom ha részt vettem volna a társas életben akkor barátnőt is tudnék találni mint sokan mások.
Én az a típus lehetek aki örökre nő nélkül marad?
Sokak szerint a kinézet a lényeg, hát azzal nincs különösebb baj szerintem. Személyiségemmel van gond.
Nem.
Én is ilyen voltam, álltalánosban 8 évig csúfoltak, középsuliban 4 évig ki voltam közösítve.
Később már lettek bárátaim, barátnőim. Pedig én is csendes visszahúzódó vagyok.
Ha magad mögött hagyod a sulit, ha egyetemre mész, ott találsz majd normális barátokat, vagy munkahelyen. Először legyen társaságod, aztán találsz magadnak barátnőt. Keress olyan hobbit amit szeretsz és ahol emberek között lehetsz. Meg olvassál sokat, művelődj, akkor lehet majd veled jókat beszélgetni.
Legfőképpen legyél nyitott az emberekre.
Hát figyelj, azért szerintem ezen lehet változtatni. El lehet menni ismerkedni vagy valami.
Bár nem ugyanaz a téma, de pl. én totál egyedül maradtam a városban. Minden barátom elköltözött máshová (munka, párkapcsolat, egyetem miatt), a párom is elköltözött munka miatt, pár hónap után a távolság miatt szakítottunk is, és bár kifejezetten introvertált ember vagyok, kifejezetten imádom a saját társaságom, de azért elkezdett zavarni, hogy nem találkozok senkivel egész héten a kollégáimon kívül.
Mit csináltam? Azedzőterembe, ahová járok, elkezdtem nyitottabb lenni az emberekkel, többet beszélgetni velük (évek óta oda járok, kb. mindenkit ismerek már arcról, sokakkal mr eleve köszönővszonyban voltam eleve), odafigyeltem arra, amit mondtak. Oh, xy gluténérzékeny? Vittem neki gluténmentes sütit a lakásom mellett újonnan megnyitott gluténmentes pékségből, majd egy órán át beszélgettünk edzés után, aztán ő elhívott, hogy vacsorázzunk együtt stb.
Vagy
Láttam facebookon, hogy egy gimis barátnőm, akivel megszakadt a kapcsolatunk, visszaköltözött a környéke. Ráirtam, nincs-e kedve találkozni, mondta, hogy de.
Új hobbit kerestem, eszembe jutott, hogy egy volt csoporttársam évek óta ezt űzi, ráírtam adjon tippeket, hová érdemes mennem, elindult a beszélgetés, hoppá, megkérdezte, hogy "amúgy nincs kedved összefutni"? Volt.
Szóval én sem vagyok ilyen nagyon barátkozós fajta, főleg így, hogy nem sok időm van szórakozni, de azért egy kis erőfeszítés nélkül nem nagyon megy.
Sajnos otthon ülve, vagy ha nem szólalsz meg, nem nagyon fogod bevonzani az embereket.
Nekem is volt olyan barátnőm, aki másik városba ment egyetemre, ki sem mozdult otthonról, és folyton panaszkodott, hogy nincsenek barátai, nincs pasija, nekem kellett 2 órát elutazni hozzá, hogy elmenjünk együtt ismerkedni másokkal... Szóval passzívan ez nem nagyon megy.
Szóval, ha nincs
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!