Van, akinek késő huszonévesen indult be a csajozási "karrierje"? Vagy aki eddig nem taposta ki ezt az utat, az már ezután se fogja?

"Aki 29 eves koraban meg azon gondolkozik, hogyan kene rendbetenni magat, hogy parkapcsolatra alkalmas legyen, az tuti, hogy nulla erzelmi vilaggal van megaldva. Honnan tudhatna, hiszen sose volt olyan kapcsolatban, ahol ez szamitott volna."

Voltam ilyen kapcsolatban, csak nem párkapcsolatban. Vannak emberek, akiknek megnyílok, és nagyon mély beszélgetéseket folytatok velük. Sajnos olyan kultúrát örököltem, hogy nehéz felvállalni az őszinte énemet. Nem mondom, hogy nem nehéz velem, de nem vagyok érzelmileg sekélyes. És azt se mondanám, hogy nem értem a nők nyelvét. Elmondom, hogy mi az, ami nagyon hiányzik belőlem, és ami nagyon kellene a nőknek: az érzelmi stabilitás. A nők azt keresik, azt érzik férfiasnak, aki nem szorong, nem aggódik, tettrekész, és mindenhez úgy áll, hogy vagy megoldja, vagy addig munkálkodik, amíg meg nem lesz a megoldás. Aki nem fél az élettől, aki bízik magában, aki biztos magában. A nők átlagban érzelmileg instabilabbak (ezt nem én mondom, hanem a klinikai pszichológia eredményei, lásd Big Five-modell), ezért azt érzik férfiasnak, aki ebben ellensúlyozza őket. Én nagyon sokat rágódok, felülvizsgálom magamat, agyalok, aggódok, szorongok, és ez biztos érezhető hosszú távon. Eddigi barátnőim egyébként olyanok voltak, akik nálam ebben jobbak voltak, magyarán megfordult a szerep, és ez nekem nagyon furcsa is volt. Én azt gondolom, hogy ebben kell fejlődnöm. De természetesen örülök a visszajelzéseknek ettől függetlenül, csak leírtam, hogy én hogy látom magamat.

Utolsó: köszönöm az ajánlást, el fogom olvasni.