Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lányok, ti mit vártok el egy első randin?
Én már nem lány vagyok, hanem nő és nem is túl konzervatív, de első randin 2 puszit elköszönéskor. Lévén teljesen idegnek.
Amikor a vőlegényemmel az első randink volt és baromi szimpi volt, imádkoztam, nehogy elkezdjen nyomulni mert kiábrándítana. Szerencsére nem így lett.
nem varok el semmit. maximum annyit, hogy ha tetszem nemi, azt azert adja a tudtomra valahogy, tehat legyen egyertelmu a kommunikacioja, testbeszede. azt ugyis erezzuk, ha megvan a kemia, de nem gond, ha nincs elso randin semmi.
de ez sziutacio es kedvfuggo is, tehat ha ugy alakul, mondjuk este kettesben fent vagyunk a gellerthegyen es vibral koztunk a levego, akkor orulok, ha meg is csokol. ezt neked kell erezned, higy az adott helyzet es lany mit kivan meg, mihez van kedve, mert valaki a szexbe is siman belemegy, masnak meg a csok is tul korai.
Nálam ha jól sikerült, akkor elbúcsúzáskor ölelés, esetleg puszi van. Csókhoz nekem több kell, mint pár kellemesen eltöltött óra, én ennyitől még valahogy nem érzem, hogy vágynék rá, még akkor sem, ha amúgy vonzónak tartom a másikat. Az első randi számomra arról szól, hogy kicsit jobban megismerjük egymást és kiderüljön, hogy illünk-e egymáshoz annyira, hogy legyen folytatása. Persze ha az illetőt már jobban ismerem, nem akkor találkozunk először személyesen és már előtte is alakult a dolog, csak az volt az első hivatalos randink, akkor nincs ellenemre a csók, de nem is elvárás.
Ez amúgy teljesen szubjektív, nem minden lány/nő van ezzel így, ez csak a saját véleményem. Nekem az egyetlen ilyen jellegű "elvárásom", hogy ha jól alakul a randi és tetszem neki, akkor azt mutassa ki és ne az legyen, hogy megtartja a 2 lépés távolságot és szó szerint egyszer se ér hozzám, még a végén sem. Nem mondom, hogy akkor többet biztos nem találkoznék vele, mert benne van, hogy csak izgult és nem merte, de azért kicsit furán érezném magam, ha ennyire nem érezném, hogy tetszem neki, mint nő és nem csak baráti beszélgetés volt. Azért a másik véglet se jó, mikor már túlzottan nyomul a másik, de szerintem a kettő között elég tág a tér és viselkedjen úgy, ahogy ő is kényelmesnek érzi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!