Tényleg léteznek olyan férfiak, akik akkor is meg akarnának állapodni, ha nem kéne megalkudniuk szingliként sem?

Férfiként kérdezem, hogy ennyire csodabogár lennék, vagy csak ennyire nem szeretik az emberek a kellemetlen igazságot?

Azt elfogadom, hogy nincs két egyforma ember, így két egyforma férfi sem, egyeseknek az álomélet az lenne, amit Hugh Hefner élt, más férfiaknak az, amit akármelyik monogám szerelmespár, megint másnak van egy álomnő típusa és ha azzal találkozna, azért a nőért a fél veséjét és a fél karját odaadná akkor is, ha a nő csak kihasználná őt és olyan is, aki úgy is elvan nő nélkül, hogy amúgy lehetne neki bármikor (és nem csak elméletben, hanem a gyakorlatban is utasított már vissza olyan nőket, akik miatt azt hiszi mindenki róla, hogy meleg, pedig csak aszexuális vagy más jön be neki).

De a gyakorlatban a legtöbb embernek nem a tökéletes elképzelt mesébe illő párja van. Monogám emberből meg kevesebb van, mint nem monogámból (férfiban főleg, de nők között is, csak ők ritkábban cserélik a partnereiket és alaposabban megválogatják).

Úgyhogy leginkább arra lennék kíváncsi, hogy ha a társadalmi elvárások egyáltalán nem játszanának szerepet és a gyerekvállalás kérdése (már aki egyáltalán akar gyereket, nem csak azt is a társadalmi elvárások miatt) sem fonódna össze a kultúránkban a monogámiával meg a házassággal, akkor akarna-e egy férfi (akit elviekben semmilyen ösztön nem késztet az elköteleződésre, nem úgy mint a nőt, akiben a gyerek fejlődik) elköteleződni?

Vagy én vagyok egyik oldalon túl kritikus és tartom álom és önmegvalósítás-gyilkosnak a megalkuvós kapcsolatokat, amibe az emberek 70-80%-ának párkapcsolatát sorolom.

A másik oldalról pedig túl morális ahhoz, hogy a korán összejövő, "lottónyertesek" tűrhető vagy elfogadható kapcsolatában lévő titokban félredugások vagy divatnyitottkapcsolatos nagyon modern és haladó swinger pár vagyunk újításokat képmutatásnak és savanyú a szőlő dolognak tartom, legalábbis a nyertes fél oldaláról minimum.