Lánynak mi a gondjuk a csendesebb fiúkkal?

Az a probléma, hogy nekem egy kapcsolatban nagyon fontosak a kommunikáció és a visszajelzések.

Nagyon fontos, hogy ismerkedéskor kérdezzen rólam, kérje ki a véleményemet, és reagáljon érdemben arra, amit mondok (ne csak egyszavas válaszokkal, amit bárki a világon be tudna nyögni), mert általában ha valaki nem érdeklődik felőled, és nem kezdeményez nálad, az - surprise, surprise - azt jelenti, hogy nem érdekled. Én pedig megtanultam, hogy ne mentegessek mindenkit azzal, hogy "biztos csak félénk szegény", "biztos csak sok dolga van", hanem egyszerűen higgyem el azt, ami előttem van, mert ezek a kifogások nagyrészt úgysem igazak.

A másik meg, hogy ha tetszik neki valami rajtam, bennem, értékel valamit, amit csináltam, akkor mondja ki (Különben honnan tudnám egyértelműen?), ha pedig elégedetlen valamivel, azt is mondja ki (Mert előbb-utóbb úgyis felszínre fog törni, és nem biztos, hogy egészséges formában.) Illetve szeretném megtudni, hogyan vélekedik a világról, milyen az értékrendje, és hogy az összeegyeztethető-e az enyémmel.

Persze nem az kell, hogy egy hiperextrovertált véleményvezér legyen, sőt. Nem baj, ha kicsit introvertáltabb, vagy visszafogottabb. Egész egyszerűen csak szeretném, ha tudnám, hogy nem magammal beszélgetek (hiszen azt tudok egyedül is), hogy annak, amit mondok, csinálok, vagy hogy egyáltalán ott vagyok, van a számára is jelentősége. Egyszer volt dolgom egy emberrel, aki néha átment ilyen "kuka" üzemmódba, gyakorlatilag harapófogóval kellett kiszedni belőle mindent, úgy éreztem magam, mintha nem beszélgetés lenne, hanem rendőrségi kihallgatás. A végén már az életem fontosabb eseményeit sem mertem elmondani neki, mert (múltbeli példák alapján megalapozottan) nem tudtam, hogy egyáltalán fog-e rá reagálni. Soha nem éreztem magam olyan feleslegesnek és láthatatlannak, és soha többet nem maradnék egy ilyen helyzetben 5 másodpercnél tovább.