Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Honnan jött az, hogy az incelek nőgyűlölők és zavart elméjűek?
Nem a darkweben fellelhető radikális incelfórumok érdekelnek, mert ennyi erővel a kereszténységet is azonosíthatom a pedofil papokkal vagy a bigottakkal, a zsidókat is a cionistákkal vagy a muszlimokat az Iszlám Állam terroristáival.
Az incel pedig valójában csak annyit jelent, hogy INvoluntary CELibacy, tehát önkéntelen cölibátus. Egyetlen, rövid definíció, mégis sikerül félremagyarázni és azonosítani a közösség radikálisabb, defektesebb tagjaival.
És nem kell itt magyarázni, hogy a normális férfi egyedülállóként definiálja magát, ennyi erővel azt is mondhatnánk, hogy a normális cigány meg magyar állampolgárnak vagy földlakónak.
Az egyedülálló nem foglalja magában azt, hogy az illető akar-e egyáltalán kapcsolatot, illetve aki aktív szexuális életet él alkalmi partnerekkel és számára ez kielégítő is definiálhatja magát egyedülállónak.
Ostoba, felszínes emberek mindig lesznek, akik bizonyos fogalmakat szándékosan félremagyaráznak és az ilyeneknek a liberalizmusról a szivárványszínű zászlók jutnak eszükbe, miközben csak annyit jelent, hogy élni és élni hagyni, amíg valaki nem árt másoknak, addig elfogadjuk.
Vagy a nemzeti érzelműről is a nácik meg a fasizmus, miközben csak annyit jelent, hogy az illető büszke a saját kultúrájára.
Ahogy a cigány vagy a zsidó is csak a származást jelenti, nem azt, hogy bűnöző vagy világot irányító szabadkőműves ballibsi.
#5: Nem, sajnos éppen az a helyzet, hogy már az előítéletes válaszokat automatikus válaszra is be lehetne állítani az oldalon az "incel" kulcsszóra. Nem is nézitek azt, hogy ki írja, mit ír, milyen problémákra világít rá, meglátjátok, hogy incel és már jön is a zsigeri gyűlölet.
Ugyanolyan előítéletesek vagytok, mint a cigányozó, zsidózó, libsiző, nagymagyarozó, szélsőjobbozó vagy vallásosozó emberek, akik egy egész csoportot ítélnek meg olyan egyének tettei vagy szavai alapján, akik nagyon felb...szták az agyukat.
6-os, amit leírsz azt egy konkrét ember fogalmazhatta meg és talán néhányan helyeseltek hozzá, de nem az összes. Magyarországon közel 100 000 olyan férfi élhet, akinek matematikailag sem juthatna pár. Ez egy valós társadalmi probléma. Lehet okoskodni, hogy keressen külföldit (ahogy a harmadik világbelinek is mondhatod, hogy menjen nyugatra dolgozni több pénzért, jobb munkakörülményekért, nagyon jól tudod, hogy mindenki által nem járható, csak bizonyos emberek által), vagy szőnyeg alá lehet söpörni olyasmivel a problémát, hogy az ember nem monogám és a legtöbb embernek életében több párja van (ahogy a székfoglalós játékban is mondhatod, hogy nagyon bal..sznak kell lenni, hogy sose jusson szék a segged alá), de ettől még ha az emberiséget nem egy nagy hippikommunában képzeled el, akkor az a helyzet, hogy a helyzet még a matematikai modellnél is sokkal rosszabb, mert
- vannak házasságban élő, hivatalosan párkapcsolatban lévő emberek, akik között régóta nincs szex.
- vannak, akik technikailag szexelnek ugyan (prostituált), de akár egy teljes életet is leélnek anélkül, hogy megtapasztalnák, milyen az, amikor valóban vágyik rájuk egy nő.
- vannak olyan nők, akik önként döntenek úgy, hogy nem akarnak sem párkapcsolatot, sem szexet, de nem aszexualitás miatt, hanem mert sztereotípiák élnek a fejükben, hogy ők biztosan csak rosszul jártak meg mondjuk egyszer megszívták vagy valamelyik barátnőjük rosszul járt. Velük is csak tovább romlik a helyzet.
- vannak, akik szinglik és elmondásuk szerint élvezik, viszont rendszeresen van szex az életükben, csak nem verik nagy dobra.
- vannak, akik az exükkel járnak össze (akik szintén összejárnak más lányokkal).
És az eloszlás sem igazságos, mert ha az lenne, akkor minden kapcsolat boldog lenne és egyáltalán nem lenne bántalmazó kapcsolat. Ehhez képest ez nem egészen így van.
#13: Egyének gyűlölnek, nem a közösség. A közösség olyan embereket foglal össze, akik ebben a helyzetben vannak. Nem mindenki gyűlöl közülük. Sokan szívesen ismerkednének akár itt is, akár Tinderen, akár bárhol máshol a világban. Sokan tanácstalanok és nem értik, hogy hol a hiba bennük. Főleg, amikor megfogadják az összes itteni önfejlesztős tanácsot és nem hoz eredményt.
"Sokan tanácstalanok és nem értik, hogy hol a hiba bennük. Főleg, amikor megfogadják az összes itteni önfejlesztős tanácsot és nem hoz eredményt."
Pont ez az, hogy hozzhatunk rahedli példát, adhatunk tippet, de mindenre (is) van zsigeri kifogás az nála vagy esetében miért nem működik. Akkor neki tényleg csak az elméletek maradnak, hogy ő miért hóvirág egy foss világban.
Amúgy van olyan incel itt, akit tök normálisnak tartok. Sőt képes hasznos tanácsokat is adni.
Az egyik incel-t én sem piszkálom. Ő hatalmas hülyeségeket szokott kiirni. Az elején felháborodtam, de aztán elkezdett bennem érni a gyanú, most meg már szinte biztos vagyok benne, hogy rejtett transznemű. És nem bántásként írom, de a kérdéseiben mindig a nőket irigyli, még a megerőszakolt kislányokra is irigykedik.
Szóval szerintem még ő sincs tisztába vele, hogy azért támadja a nőket, hogy nekik mennyivel jobb minden, mert ő is nő akar valójába lenni.
#17: Nem kell minden mögé genderkultuszt látni. Ki ne akarna a mai világban cserélni a nőkkel, ha csak a női szerepeket vesszük alapul? Ebben semmi szexuális nincs.
Jelenleg elvitathatatlanul az összes, nőiességből fakadó hátrány tűnik el sorban a jogállamnak és a nőket támogató törvényeknek köszönhetően és sok vérfeministának még ez is kevés és mindenben meglátja a negatívumot.
A megtermelt jövedelmünk felét elviszi az adó, olyan bürokrácia van, hogy ha véglegesítettek egy munkavállalót, csak alapos indokkal bocsáthatnak el illetve van táppénz meg fizetett szabadság meg még cafetéria is részben azért, hogy kevesebbet vigyen el az adó, de a nő amiatt panaszkodik, hogy a leendő munkáltató megkérdezi, hogy mikor akar szülni, illetve szülőképes korú nőket nem szívesen alkalmaz, mert nem szeretné fenntartani a pozícióját évekig, majd utána visszavenni őt úgy, hogy még le is maradt a szakmai fejlődésben, saját költségen továbbképzésre küldeni és valamit kezdeni azzal az emberrel, aki amiatt lett felvéve, mert ő szülési szabadságra ment.
A kihalt utcán is ha elkiáltja magát egy nő, valaki a segítségére fog sietni, ha nem "kiccsalád" veszekszik.
Maradt a menstruáció a hormonciklussal, ez valóban hátrány tud lenni, meg a szülés, de ez előny is, mert legalább biztosan övé a gyerek. Mivel benne növekszik, neki van csak joga felette, dohányozhat, veszélyeztetheti magát, az apának ebbe nincs beleszólása.
A korábbi megítélésnek már a Szex és New York világgal vége van. Egy nő szabadon élhet bármilyen szabados életet.
#19: Igen, a párok felbomlanak. Csak annak mindig van OKA, hogy felbomlanak.
Ha a férfi dobja a nőt, akkor örökké az exe miatt fog síránkozni, sosem fogom tudni pótolni a szeretett ex után hagyott űrt, csak lelki szemetesláda szerepét tölthetem be.
Ha pedig a nő dobja a férfit, akkor annak kicsi az esélye, hogy jogos indokok alapján dobja, nem pedig nagyravágyás miatt. Sosem lenne gyomrom olyan nővel lenni, aki azért hagyta el miattam a párját, mert nekem stabilabb az egzisztenciám vagy van saját lakásom.
Olyan nők meg nem fogják miattam elhagyni a párjukat, akiknek jó okuk is lenne rá. Pedig pont egy ilyen nő érdemelne meg egy normális kapcsolatot, nem olyan, aki ugródeszkaként használja a férfiakat.
A szerelmet nem tudod racionálisan irányítani, egy kötődésre alkalmas nő szeretni fog még egy bántalmazó férget is, hiába tudja az eszével, hogy normális férfivel jobban járna.
Aki meg racionális szempontok szerint választ párt, azt mi akadályozza meg abban, hogy engem is lecseréljen egy tőlem jobb pasira? Semmi. Mert nem szerelemből, hanem érdekből választott engem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!