Mi lehet ijesztő, taszító bennem?

Külsőre átlagosnak mondanám magam, nem vagyok túlsúlyos és pálcika sem (58kilómmal bőven S-es vagyok), nem sminkelem magam, műszempilla meg ajaktöltés sem hoz lázba, nem is érzem magamban a késztetést, hogy most a kicsit problémás bőrömet teljesen elfedjem, de őszintén nem is vagyok benne ügyes.

Vannak barátnőim, viszonylag társasági ember vagyok, de nem járok el mindennap, most covid alatt meg főleg nem. Amúgy jólérzem magam az emberek közt, nyitott vagyok, szívesen ismerkedem. Nem szeretek otthon ülni mindig, úgyhogy társasággal is szívesen megyünk kirándulni, sétálni, enni közösen és szórakozni, ritkán tartunk otthonülős találkákat. Egyetemen is hamar kijövök az emberekkel, mindig számíthatnak rám és ők is csodálkoznak azon, hogy nincs senkim egy jóideje.

Rendben van az önbizalmam, eltudom magam helyezni azon a bizonyos skálán, határozott és kicsit karrierista vagyok, őszinte és segítőkész. Környezetemben rendszeresen hallom, hogy olyan szép-aranyos-okos lány/nő vagyok, biztos tapadnak rám a pasik, én valahogy ezt sosem tapasztalom :D

Úgy gondolom pozitív kisugárzásom van, nem szeretnék görcsösen senkit, igaz nem is vagyok fent semmilyen társkeresőn, de mégis elgondolkozok, hogy mi lehet bennem olyan rossz.

Öltözködésemmel lenne a probléma? Jobban jellemez a sportos, mint a nőies, de ha olyan az alkalom, akkor nagyon szépen kitudok öltözni.

Vagy ijesztő az, hogy viszonylag fiatalon, suli mellett dolgozva, eltartom magam? Ha nincs szükségem senkire, hogy felfúrjak egy polcot?

Nagyon szívesen lennék valakivel, akinek hasonló tervei vannak, mint nekem, tudnánk kicsit közösen élvezni az életet, mielőtt esetleg belevágunk egy családba. Szeretnék fiatal anyuka lenni, de kicsit azt érzem, hogy 30-35 felett már inkább lemondanék egy saját gyerekről, ha a páromnak lenne (és nem lenne borzasztó kapcsolata az anyjával) akkor még az is szimpatikus. Lehet ezt a bizonytalanságot mondanám magamban a legrosszabbnak, de úgy gondolom, hogy még ebben a korban nem baj, hogy erről nem tudok teljesen határozott választ adni.

Az a furcsa, hogy nem veszem észre, hogy bárkit is érdekelnék komolyabban (leszámítva pl a munkatársakat, akik mindennap bókolnak de ők is pontosan tudják, hogy semmi nem lesz köztünk, mert kétszer olyan idősek, házasok és szerintük is bőven jobbat érdemlek, mint ők) nem hinném, hpgy vak lennék és amiatt nem vennék észre senkit, inkább azt vélem feltételezni, hogy szimplán nem tetszek senkinek 😅

Létezik ilyen, hogy valaki teljesen átlagosként elveszik a tömegben vagy ekkora probléma lenne, hogy nem vagyok sablon?

(18 éves korom óta 1 hosszabb kapcsolatom volt, előtte tiniként volt pár hónapos kis “szerelem” szerűségem, de azóta mintha megszűnt volna ez a vonal, igaz azóta covid is bejött..)