Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ezek szerint csúnya vagyok?
Regisztráltam tinderre. Nem mondom azt, hogy fullos a profilom, mert hát azokból a képekből kellett építkezni, amik voltak. Ezek (3 darab) viszont élesek, jól látszik az arcom, alkatom.
Az első 24 órában nagyjából 30 like érkezett, ebből eggyel match-eltem. Megoszlanak arról a vélemények, hogy ez a 30 sok vagy kevés. A második naptól pedig semmi. Nulla. Azt hozzá kell tennem, hogy nagyon kevés embert húzok jobbra. 100-ból max ötöt.
Ezekből arra lehet következtetni, hogy valójában nem vagyok vonzó a nők számára, vagy a cselekedeteim miatt (alig húzok jobbra valakit => kevés match, stb) az algoritmus bedobott a sor legvégére, és alig lát 1-2 lány?
24F
"Azt hozzá kell tennem, hogy nagyon kevés embert húzok jobbra. 100-ból max ötöt."
akkor ne csoádáld. Tipikusan nagyszámok törvénye az app. Ami amúgy szerintem ha nem fizetsz, nem fogja erőltetni az egyezéseket, lutri az egész.
Tegyünk tisztába néhány dolgot. Nem a fullos instacsajokat húzom jobbra, hanem azokat, akikben látok valami különlegeset a számomra. Ha érdekel, akkor ezek nagy része olyan csaj, akiket a haveri társaságom nem biztos, hogy jobbra húzott volna. Egyszerűen szeretnék az ízlésemnek megfelelőt találni. Ennyi.
"Kiváncsi vagyok mi hajtja az egódat"
Az nem ego kérdése, hogy együtt akarsz-e lenne olyannal, aki nem teljesen tetszik. Ha neked mindegy csak melle legyen, és ezért mindenkit jobbra húzol, akkor te vagy kétségbeesett, nem pedig én egoista.
"akkor ne csoádáld"
Leírom harmadjára is, mert látom nehéz megérteni. Van előfizetésem, még mielőtt döntenék valakiről már látom, hogy ő merre húzott engem. Ha valaki nem húzott jobbra, akkor én mindegy mit csinálok. Ha pedig balra húztam, ő pedig engem likeolt, azt is látom. Mindenkit jobbra húzni annak kell, aki nem gold, mert nem tudja előre a lehetőségeit. Én tudom. Ez 30 ember, ami se több se kevesebb nem lesz attól, hogy én mennyire válogatok a 30-on kívüli több százból.
Kérdező te nem érted a Tinder algoritmusát. Ne csak azt várd, hogy a nők válogassanak "belőled" és jobbra húzzanak, hogy te aztán majd a listából tudj köztük válogatni. Igen értjük, hogy ilyened van, de ez csak egy dolog, ugyanis: Ha te jobbra húzol valakit "vakon", akkor sokkal előbb fogja neki feldobni a profilodat, hogy ő is eldönthesse jobbra húz-e téged.
Ezért ne állj bele ebbe a női szerepbe teljesen, hogy te várod téged milyen csajok húztak jobbra. A Tinder úgy van kitalálva, hogy azok a csajok is a jobbra-balra húzogatás közben előbb fogják látni a profilodat (és tudnak dönteni, hogy jobbra húznak-e), akiket te vakon jobbra húztál. Szóval csak mert van előfizetésed ne dőlj hátra. Ugyanúgy húzogass jobbra-balra a fő listában feldobott emberekből is.
#15: köszönöm, hasonló jellegű válaszokra számítottam.
"Hiszen mi mást tudsz meg egyetlen (vagy kettő, három) képből? Mehet jobbra aztán a többit, hogy emberileg milyen úgyis csak beszélgetéssel tudod match után eldönteni. Mert hogyan másképp? Ha 100ból csak 5re állna fel, hát nem tudom....."
Ha dohányzik, és egy randit sem szeretnél egy büdös csaj társaságában, akkor jobbra húzod mert felállt rá? Vagy ha 180+ cm a csaj, te pedig mondjuk 177 körül vagy? Vagy ha a képek alapján a 10 milliós autóddal is egzisztenciális kisebbségi komplexusod lenne mellette, mert az arcodba tolja a vagyonát? Vagy amelyik a leírásban már flegmán követelőzik? És sorolhatnám. Vállalom, hogy válogatós vagyok, csak mert olyan lányokat keresek, akikre - a te szavaiddal élve - feláll, és emellett nem ordít a képeiről az előbb említett torz értékrend.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!