A feminizmus elterjedése az okozója annak, hogy egyre több az incel férfi?

17: mai napig vannak sport klubok, iskoláinknak minden sportágban csapata. Régen sem engedték, hogy csak úgy barom módjára "kienged a gőzt" sőt nagybátyámék nagyobb szigorban nőttek fel mint most.

Tehát az, hogy a mai fiúk képtelek a kötelező tesin kívűl levezetni a tesztoszteront, mert ahhoz már Józska, hogy elmenjen suli után focizni.

(csak jegyzem meg mellékesen apám és nagybátyám 50 felettiek és megszakítás nélkül, a mai napig fociznak és kézilabdáznak, de covid alatt is eljárnak futni, és az egyik 6 gyereket nevelt fel mellette másik pedig 3-at)

Vagy mégis milyen gőz kieresztésre gondoltál?

#21: Igen. Abban az időben összejöttek az ÁTLAGOS férfiak focizni meg mindenféle szabadidős elfoglaltságokat művelni.

Ma meg az egyik legjobb döntés volt Viktortól, hogy minden nap van tesi (még ha a megvalósítással bajok is vannak, de az már az iskolák és a tanárok hibája), mert különben még több kis hájgombóc lenne már általánosban is, mert rohan haza és nyomja az X-Boxot. Meg úgy néz ki, mint egy bólogató zsiráf, mert SMS nyaka lett a sok okostelefonozástól. Szintén az okostelefonozástól már 20 éves korára többdioptriás rövidlátó.

Ma klikkesedés van. Van ezerféle sportklub, csak éppen ÁTLAGOS emberként sehol sem állod meg a helyed, mindenhonnan kinéznek. Mert odamész gizda testtel a gyúrósok közé, elmész harcművészeti edzésre, ahol a kéköves 15 éves lány hatszor földhözb..sz, fociban is esetlen vagy és minden másban is.

Ez pedig pont azért van, mert a legtöbben olyanok maradnak meg, akiknek tehetségük van az adott sportághoz. Te meg csak hobbiszerűen akarsz valamit mozogni. Amire a középiskola elvégzése után nincs lehetőség.

Társaságod nincs, akivel tudnál mozogni, sportolni. Mert a volt iskolatársaid egyik része punnyad és hízik és satnyul, a másik meg lassan félprofi élsportoló lesz a saját sportágában.

23 évesek voltunk, amikor összejöttem a sráccal.

Előttem volt egy barátnője, azelőtt meg k*rvázott.

20 éves koráig szűz volt, a többi utána történt, mindenesetre incelnek hívta magát.

Nagyon elnyomó szülei voltak. Nem a szigorú értelemben, hanem hogy nem vették figyelembe a fiukat. Teljesen ráültek. Azok a típusú emberek, akikkel nem lehet értelmesen beszélni, mert lebegnek a saját kis világukban. Hatszor megkérdezték kérsz e kávét, és ha hatszor nemet mondtál, akkor is hoztak. Ha a srác kiállt magáért, akkor meg jött a lelki terror, a mártírkodás, nem is szeretsz minket blabla.

Töketlenné nevelték a fiukat na.

A srácnak semmi kiállása nem volt, annyira meg akart felelni. Próbált neten ismerkedni, a randikra virággal ment, és mindenki elutasította. Depressziós volt. Beszélgetett erről az anyjával, segítséget kért. Az anyja rákeresett egy prostis honlapra, rakott mellé pénzt, és hagyta hogy a fia vegye a lapot. A srác eljárt.

Ezt őszintén elmondta a kapcsolatunk elején. Valahol nehéz volt feldolgozni, de sikerült. Az anyján vagyok elhűlve a mai napig.

Találkozott közben ezzel a PUA dologgal. Na meg egyszer csak letojta a nőket, ha egyszer úgyse jön össze. Azt vette észre, hogy ha csak a haverjaira figyel a kocsmában, a nőket figyelmen kívül hagyja, odamennek hozzá a lányok. Jött a megvilágosodás, a PUA a nagy igazságot hirdeti.

Aztán lett barátnője, akit végül el is kergetett a bunkózással.

Utána jöttem én.

Engem mindenki egy optimista, kedves, megértő, vidám személyiségnek ismer. Az is vagyok. Közös ismeretségi körbe csöppentem a sráccal, de ritkán találkoztunk. Elsőre is jót beszélgettünk, aztán amikor másodszorra találkoztunk, teljesen beleszerettem. Pár hónap, és összejöttünk.

Nagyon boldog voltam.

Két külön városban laktunk, suli miatt hétvégente találkoztunk, a köztes időben telefonáltunk. Egy hónap után, elkezdett bunkózni, flegmán beszélni.

Megkérdeztem, ezt miért csinálja, nem adtam rá okot.

Egy ideig tette, hogy nem érti miről van szó, aztán végül beismerte, hogy van ez bunkózós trükk, és azt vette észre, ez jön be a csajoknak.

Tök türelmesen átbeszéltem vele a dolgot, hogy ez engem taszít, és hozzám nem kellenek trükkök, hiszen szeretem.

Amúgy a srác pánikbeteg volt, ami nem volt kizáró tényező, mert énis az voltam akkoriban.

A lényeg a lényeg, az első fél évünk csodálatos volt. Aztán bekattant. Újra kezdte a bunkózást. Mindig sírva tettem le a telefont. Nagyon szerettem, úgy gondoltam, ha nehéz is, de majd ketten átvészeljük, találunk rá megoldást stb.

Addig fokozta a dolgot, hogy már nem ment a szex az én részemről. Követelte. Ha nem kapta meg, ami neki jár, r*bancozott. Nekem több barátom volt előtte, és rám akarta kényszeríteni, hogy mondjam ki, bánom hogy volt rajta kívül valaha más kapcsolatom.

Nem mondtam. Nem makacsságból, Hanem mert tudom, minden kapcsolatomból tanultam valamit, hatással voltak a személyiségfejlődésemre. Zokon vette. Szidott, hisztizett, követelőzött. Olyankor mindig magára hagytam, és mire visszatértem, ott sírdogált, hogy ő nem mondta komolyan. Egy év után, ez naponta többször előfordult.

Kb egy éve lehettünk együtt, amikor sikerült kijönnöm a pánikbetegségből kineziológus segítségével. Boldog voltam, felszabadult. Ő meg haragudott rám, hogy meggyógyultam. Hogyan lehetek olyan tapintatlan, hogy jól érzem magam, miközben neki sz*r. Szerettem volna segíteni, meséltem a gyógyulásomról, hogy hogy történt, mi volt a vezér gondolatfonal amibe kapaszkodtam, és amin kimásztam. De nem. Állítása szerint, ő alapból szerencsétlen, és erről a szülei tehetnek, meg én tehetek, meg az egyetem, meg a Chadek, meg basszus, mindenki az ég világon. Ő csak áldozat.

Még a felnőtt családos testvérei is minden pénzügyi segítséget felajánlottak, hogy olyan szakemberhez menjen, akihez akar, költözzön el a szüleitől, hogy kiszabaduljon a mérgező környezettből. De nem.

Volt, hogy azon agonizált hetekig, hogy az ismerőseinek csak úgy bejönnek a dolgok. Váratlan szerencse, ingyen jó cuccok kapcsolatok által. Neki miért nem?

Nna, tudtam hogy szeretett volna egy jó kabátot, és mivel jött a karácsony, a szüleim felajánlották, hogy választhat bármilyet. Nem volt keret megszabva.

A srác, meg rögtön elutasította, mondván, biztos megbántaná a szüleit, ha elfogadná.

Érzitek kettősséget?

Játszotta az áldozatot, közben bármi berepült volna a szájába sültgalambként, abból ő nem kért, és mindig a szüleire kente.

Én ezt a szerelmemből fakadó türelemmel asszisztáltam végig. Megtanultam mellette, hogy mérgemben sem mondok olyat, amit nem gondolok komolyan, mert hónapokkal később is azt vágta a fejemhez. Gyakorlatilag k*ss volt a nevem. Ő r*bancozott, és társai, bántott szóban ahogy tudott, de én annyit se mondhattam, hogy "ez nem esett jól", mert idegrohamot kapott, és fröcsögte, hogy neki mi nem esik jól, és erről ki tehet (az egész világ részletezve), meg persze elsősorban én.

Másfél év alatt, feltornászta a látszólagos önbizalmát általam, és kijelentette, hogy ő még nem élte ki magát, értsem meg, ő férfi, ez a lételeme, velem szeretné leélni az életét, de előtte még kér egy nyarat, hogy kiélhesse csillapíthatatlam étvágyát. Azt mondtam jó.

Persze másfél hónap után visszakullogott, nem jött össze neki semmi, összecsuklott az önbizalma, minden nő k*rva, de legalább én ott vagyok neki. Eltiltott minden fiú ismerősömtől, amire már persze azt mondtam hogy nem. Hűséges voltam, kitartott mellette, még a nagy vadászösztöneit is szabadon engedtem. 1 baráti társaságomom volt, voltak köztük fiúk, na bumm. Onnan semmivel nem tudott engem kihisztizni.

Még durvább lett a terror, közel egy éve nem feküdtünk le. Olyanokat mondott, hogy neki ez jár, mivel járunk, nekem ez a kötelességem, feküdjek szó nélkül alá, úgyis egy r*banc vagyok. És hisztizett ha nem kapta meg. Minden hétvégén, másfél éven át. Kértem, hogy adjon időt, ne nyagasson, mert az ilyen kitörései miatt nem megy. Egyszer kibírta két hétig egy mocskos szó nélkül, és elégedett fejjel jött át, hogy kibírta, most akkor jár neki. Nemet mondtam, hiszen épphogy csak fellálegeztem, még bennem élt a szóbeli bántalmazás okozta gát. Kiakadt, kezdődött elölről. Azt mondta "Akkor b*szódnál meg te ronggyák*rt nyomorult b*szadék." (Felírtam, pontosan ezt mondta)

És megpróbált erőszakkal rávenni, amikor nem hagytam, megvert.

Két évig bírtam,sok mindent elnéztem neki, de ez volt az utolsó csepp. Otthagytam. Azt éreztem, undorodom a férfiaktól, többet nekem nem kell kapcsolat. Megalázva, és haraggal jöttem ki kapcsolatból. Magamra haragudtam, hogy nem léceltem le előbb. De szerettem, és nem akartam az első nehézségnél otthagyni, ez hajtott. Aztán két év után rájöttem, hogy az én életem csak a saját hülyeségemre lehet rá, máséra nem.

Azóta feloldottam magamban ezt a kialakult gátat. Dolgoztam vele mire sikerült. Azóta kedves felelősséget nem vállaló, másokat hibáztató felnőtt testbe zárt gyerekek. Boldog párkapcsolatban élek egy rendes, kedves, másoknak talán átlagos, az én szememben a világ legkülönlegesebb férfiával.

Az exem azóta is PUA hívő, elmondása szerint incel. Áldozatnak hiszi magát, minden segítő kezet ellök. Pedig azóta hogy szakítottunk 5, ÖT év telt el.

És azóta hányingerem van az ilyen mocskolódó hímneműektől. Elhiszem, és megértem, hogy sz*r volt a gyerekkorortok, a nők elutasítottak. Egy ideig meg akartatok felelni mindenáron, aztán feladtátok és haragosak lettetek. És most remek önigazolás, ha ráfoghatjátok a Chadekre meg Stacykre, hogy ők tehetnek mindenről, meg még a béták és a Beckyk.

Unalmas, és gyerekes amit itt nyavalyogtok. Undorító.

Visszataszító. Az a helyzet, hogy ha össze is jönnétek valakivel, elk*rnátok. Mert betegek vagytok. Nem vagytok hajlandóak erről tudomást venni, és bűnbakot kerestek, mert nem tudtok szembenézni saját magatokkal. Vagy a pszichés betegségetek mögé bújtok, de a gyógyulásért már nem vagytok hajlandóak tenni, mert kényelmes az önsajnálatotokban vergődni, így ki tudtok csikarni legalább egy kis együttérzést.

Felnőtt emberek vagytok basszuskulcs. Lehet hogy megnyomorította az önbizalmatokat az anyukátok, apukátok, meg azok a lányok akiket egyáltalán el mertetek hívni randizni.

És igen, nem volt szép tőlük, sőt. De más akaratára nem vagytok hatással. Csak a sajátotokra. És a ti felelősségetek, hogy hozzátok rendbe magatokat pszichésen.

Ez azoknak szól, akikben felmerült az, hogy nekik a szex jár.

Aki már erre gondol, az beteg. Oldjátok meg. De amíg hárítjátok a felelősséget, ha akadna is csaj, el fogjátok üldözni.

Nőjjetek fel. Undorító, hisztiző, töketlen banda.

Tisztelet a kivételnek, mert vannak olyanok akiknek nem jött össze, és az önfejlesztés felé hajlanak, az őszinte önismeretet keresik. Nektek hajrá, őszintén mondom, nektek össze fog jönni, mert hozzá tesz a kisugárzásotokhoz, és ezt a nők ösztönösen megérzik, akkor is ha szegény vagy, nem kifejezetten sármos, vagy bármi. Minden tiszteletem a tiétek, hogy a nehézségek ellenére is tartjátok az emberi méltóságotokat. Nem számít ha 40 évesek is vagytok már, kérlek ne mondjatok le önmagatokról.

Ezt gondolom. Nem a semmiből mocskolódom, első kézből tapasztaltam ezt az aberrált felfogást. Senki nem tartozik nektek semmivel. Csak önmagatoknak tartoztok. Van döntésetek. Amíg követelőztök, és más ember akarata fölött akartok rendelkezni, addig nem tudátok felfogni sem, hogy a saját akaratotok fölött is ti magatok rendelkeztek, és addig másra fogjátok rá a nyomorotokat. Ördögi kör. Ingyen szabadulószoba. Hajrá!

"a klikkesedés van. Van ezerféle sportklub, csak éppen ÁTLAGOS emberként sehol sem állod meg a helyed, mindenhonnan kinéznek. Mert..."

Ne haragudj, de ismerem a problémát, mert átéltem mindkét oldalról. És ebből a mondatodból tisztán látszik, hogy nem is tetted be a lábad egyetlen ilyen helyre sem.

Én 23 évesen kezdtem el a küzdősportot. Sok kisebb sportegyesület kűzd az életbenmaradásért, mert annyira a túlélésért vannak. A legtöbb ember el sem megy, mert él egy kép a fejekben, hogy Jaen-Claude van Dame -ok járnak csak edzeni. Pedig a kép nem ilyen egyszerű.

", elmész harcművészeti edzésre, ahol a kéköves 15 éves lány hatszor földhözb..sz, fociban is esetlen vagy és minden másban is."

Itt viszont a saját egóddal kell lejátszanod a meccset, mert bármibe kezdesz abban az elején nem leszel te a legjobb.

De ahogy a Judos mondás tartja:

"egy embert kell csak legyőznöd: azt az embert aki tegnap voltál".

Ha valami érdekel hobbi szinten akkor hobbi szinten csinálod. Én versenysportolók mellett edzek pusztán a sport kedvéért. De ha egy 45 éves elhízott anyukát szemrebenés nélkül befogadtunk és edz azóta is, akkor szerintem a gizda csávónak is csak magát és a fejében lévő illúziókat kell csak legyőznie, amik a fejében élnek a sportolókról és felnőtt sportklubbokról.

"azért van, mert a legtöbben olyanok maradnak meg, akiknek tehetségük van az adott sportághoz."

Párom egy másik sportágban többdanos mester. Rengeteg ember - felnőtt, de főként gyerek- fordul meg náluk. És kik azok akik a magyar válogatotba bekerülnek? A tehetségesek? Igen ez szép lenne, de a gond az, hogy akinek ebben tehetsége van annak nincs benne kihívás. Így 1-2 év után abba is hagyják az adott tevékenységet. Mert nekik ez könnyű. És kik maradnak? Akiknek meg kell küzdeni minden kis eredményérét. Nekik van benne kihívás, mert minden ami a másiknak csak úgy jön, az neki több hónapnyi munka eredménye. És mire arra a szintre ér, a kellő komolysággal és kitartással állt hozzá a felkészüléshez, így túl is lépet azon a ponton ahol a puszta tehetség már előny lenne. Rengeteg igéretes tehetség megy a sűlyesztőbe, mert őket nem érdekli, és az élben olyan emberek vannak akiknek egy tulajdonságuk volt csupán: elszántság.

Él egy kép az emberek fejébe arról, hogy akik ott edzenek a felnőtt klubokba azok már vérprofi sportolók, mert ovis koruktól edzenek. De ha ez így működne egyik keleti sport sem lenne ma magyarországon, mert az összes alapító nagymester bizony legkorábban a 20-as éveik elején de volt aki 30-40 éves korába kezdett harcművészetet tanulni és miután végig járta a szamárlétrát, akkor lehetett alapító nagymester.

Ha tényleg érdekel a dolog és képes vagy a saját egódat legyőzni, a tévhiteket lerombolni a fejedbe, akkor keress meg. Sok helyen ismerek több klubot is, ahol szívesen látnak és befogadnának még 50 évesen is. De ha mást nem akkor átbeszélhetjük melyik a hozzád legtesthez állóbb sport.

*Amúgy az megvan, hogy Chuchk Norris volt már javában felnőtt férfi volt, és nem is különösebben sportos ember, amikor először elkezdett harcművészetet tanulni? Most meg annyi ágban és annyi fokozata van, hogy az brutál.

#24: Látom a sportra hegyezed ki a mondanivalód, ami nem is baj, mert valóban talán a legjobb megoldás a feszültség és az agresszió szabályozott keretek közti levezetésére.

Na de miért nem akarnak az emberek sportklubokba menni? Egyrészt azért, mert tényleg az él a fejükben, hogy oda profik járnak, másrészt pedig azért, mert gyerekkorukban nem kedveltették meg velük a sportot. Mert a testnevelő tanárok túlnyomó része komplexusos (azéntantárgyamisvanolyanfontos...), de sok helyen mégis annyiból áll csak a tornaóra, hogy fussál, focizzál, és nem a kevésbé tehetségesek felzárkóztatása zajlik, hanem még nagyobb különbségeket kreálnak. Kisebb iskolákban még csak lehetőség sincs különböző sportok kipróbálására, de a nagyobbak is gyengék ebben. Így akinek jobbára csak kudarcai vannak, megszégyenítették (akár a tanárok is), az később persze hogy nem fog még fizetni is ezért.

"egy embert kell csak legyőznöd: azt az embert aki tegnap voltál"

Ez rendben is van, de pont nem ezt látja senki a tesiórán. A többiekkel tudja csak összehasonlítani magát. Nem azt látja, hogy szeptemberben csak 20 fekvőtámaszt tudott megcsinálni, novemberben 25-öt, most meg 30-at, hanem azt, hogy a többiek között hol áll a sorban. Közben a szülők is hibásak, mert hiába csak átlagos a gyerek, de akkor is matekra, idegennyelvre járatják délutánonként, mert az lebeg a szemük előtt, hogy majd lediplomázik és milyen jó élete lesz.

#23: Ez szép hosszúra sikeredett.:) Te belefutottál egy elég szélsőséges esetbe, de gyakorlatilag nagyon jól látszik a jellemén az, amit a 17-es hsz-ben írtam. Egyszerűen félrenevelték, nem férfi lett, csupán felnőtt. Az apjáról nem írtál, de az anyja láthatóan nem tudott segíteni, ahogy egyébként az anyák szinte soha nem tudnak, főleg ebben a korban. Egy nő nem tud férfit nevelni a fiúból és ahogy az anyja nem tudott, úgy neked sem sikerült, hiába volt benned ott az őszinte segíteni akarás. Alapjaiban hibás a személyisége, amit csak az alapoktól lehet(ne) újraépíteni. Ezt viszont a felnőtt korral járó egó a legtöbb esetben nem engedi meg. Egy 20-25 éves felnőtt embert kellene meggyőzni arról, hogy kezdjünk mindent tiszta lappal (ami ugye a környezet miatt eleve necces), gyakorlatilag szűnjön meg annak lenni aki eddig volt és legyen egy másik ember. Ez még szakemberek számára is borzasztóan nehéz és sokszor nem is sikerül.

Én őszintén sajnálok minden olyan férfit, aki ebbe benne van, mert mások hülyesége miatt szívnak. Persze kívülről könnyű azt mondani, hogy ott a lehetőség megváltozni, de ez az emberi természet miatt valójában nehezebb, mint azt a legtöbben gondolják. Sokkal több ilyen férfi van mint gondolod, csak a legtöbben egyáltalán nem hangosak, inkább észrevétlenek. Felismerték, hogy ők "hibásak, selejtek", elfogadták, hogy nem kellenek a nőknek és valahogy megtanulták levezetni azt az indulatot, agressziót, csalódottságot, amit ez okoz. Talán valamilyen sportban, talán munkába, hobbiba temetkezve, rosszabb esetben pedig valamilyen tudatmódosító szer használatával. Lehet őket szánni, megvetni, de gyakorlatilag mindegyikükkel egy potenciális társat vesztettek a nők és egy családapát a társadalom.

#27:

Szerinted jó lenne egy ilyen alak apának? Jó egy olyan férj, aki veri a feleségét és meg akarja erőszakolni?

Te írod, hogy a lelki defektjük oka jórészt az, hogy vagy nincs apai mintájuk, vagy xar. Erre ezekből akarsz apát csinálni? Minek??! Nem kell még több megnyomorított gyerek és megvert, megerőszakolt anya.

Nem veszít velük senki semmit. Maximum munkaerőként használhatóak, de a többség arra se alkalmas.

#28: Olvasd el figyelmesebben. Írtam, hogy a rossz nevelés miatt lettek ilyenek. Nem genetika, nem démon költözött beléjük és nem valami földönkívüli faj tagjai, akik a Földi nők életét akarják megkeseríteni. Ha ezek a férfiak megfelelő nevelést kapnak, akkor lehetett volna belőlük jó társ, családapa. A nevelésért pedig nagyban felelős a társadalom.

Az erőszakolók pedig pont nem az incelek közül kerülnek ki, az egy másik személyiségbeli probléma és akkor a nők személyiség problémáiról még egy szót sem ejtettünk, igaz az nem is tartozik a kérdéshez.

#23 vagyok.

Igen, mindenkit ér sérelem. Kit kisebb, kit nagyobb. Okés hogy a szülők hibája. Az meg, hogy a szülők ilyenek, az meg az ő szüleik hibája. Ezt lehetne fokozni. De az én életemben, hogy én mennyit fejlődök, az már az én felelősségem.

Mindenkinek, az őt ért sérelmet a legnehezebb feldolgozni a maga életében.

Nekem fizikailag bántalmazó apám volt, és lelkileg bántalmazó anyám.

Igen, nehéz volt feldolgozni, és nem is biztos hogy teljesbe sikerült. De dolgozom rajta. Közel 30 éves vagyok, és még mindig fejlesztem magam, dolgozom a sérelmeimen, akár traumáikon.

Voltak olyan évek, amikor tespedtem a félelmeimben, amiket ezek a sérülések okoztak, egyszerre akartam megfelelni, de közben szenvedtem hogy az nem én vagyok.

És szépen kielemeztem, hogy mi és miért a szüleim hibája. Nagyon jó. És? Felnőtt vagyok, mindenre ez lesz a kifogásom, egész életemben?

Megtanultam feldolgozni ezeket, hogy túllépjek. Felelősséget vállaltam, és vállalok az életemért. Amit teszek én teszem.

Ha megütöm majd a gyerekem, kit fog érdekelni, hogy engem is megütöttek? És mentség lesz? Nem!

Szóval önismeret, önkritika, tanulás, kommunikáció, önmagammal. Ez egy kínkeserves folyamat, így van. Mindenki szabad döntése hogy akar e fejlődni, felnőni. És egy valakit hibáztathat, saját magát.

És hiába nem fogja fel valaki, hogy a tetteiért ő maga felel, attól még így van.