Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Veletek volt már ilyen, lehet ez az oka annak, hogy mást választott?
Megismertek valakit, aki nagyon tetszik, szimpatikus, de vannak olyan külső okok, ami miatt nem vágsz bele egy kapcsolatba vele. De aztán megismersz mást, és nála úgy érzed, nem probléma ez a külső tényező.
Miről van itt szó valójában? Arról, hogy aki valóban megfog, annál megszűnnek a problémák? Vagy elképzelhető, hogy valaki a kisebb ellenállás felé megy, ahol nem kell annyit küzdeni, még akkor is, ha kisebb boldogsággal jár?
Konkrétabban, megismertem valakit, de a jól sikerült randi után jelezte, hogy nem fér bele neki most a kapcsolat, mégse tudtuk igazán elengedni egymást. Végül beláttuk, hogy így csak fájdalmat okozunk egymásnak,nem tud a körülményein változtatni, így békében elváltunk. Később megismert valakit, akivel látszólag ezeket a körülményeket próbálja áthidalni, elmondása szerint vele egyszerűbb. Mikor azonban erről beszéltünk, a szavaiból nem éreztem, hogy ez lenne a tökéletes számára, nem láttam azt az állapotot amikor valakinél úgy szétárad a rózsaszín köd, hogy emiatt félredob mindent.
Elképzelhető, hogy inkább választ valaki egy lazább kapcsolatot, mint hogy egy komolyabbat kockáztasson, küzdjön érte, mert közben nehézségekkel is járna? Vagy egyszerűen tényleg nem fogtam meg annyira, mint a másik?
Elnézést ha kicsit hosszú lett, köszi ha elolvastad és válaszolsz.:)
A tévedés jogát fenntartom.
Ha úgy lenne, hogy jaj-jaj nem kockáztat komoly kapcsolatot, de a másikba simán belekezd (most ne vegyünk semmi más körülményt), akkor nem vesztettél sokat. Azt hiszem és vallom, hogy ha valaki valakit tényleg szeret, abba belevág. Mi vesztenivalója lenne? Max ha nem megy, nem erőltetik. Egyik jobbra, másik balra, aztán ákombákom.
A ti esetetekben NEKEM az a gyanúm, hogy inkább laza kapcsolatban gondolkozott. Ha valaki nem érdekel, nem beszélek vele ha egyszer szenvedést okoz nekem. Megmondom neki: Ő jobbra én balra. Aztán sok sikert mindkettőnknek. A helyedben én a magam részéről nem foglalkoznék vele a továbbiakban.
"a szavaiból nem éreztem, hogy ez lenne a tökéletes számára, nem láttam azt az állapotot amikor valakinél úgy szétárad a rózsaszín köd, hogy emiatt félredob mindent."
Ezt nem biztos, hogy veled fogja megosztani,.
Én is inkább azt érzem, finoman próbálta kifejezni magát. Laza kapcsolatra volt szüksége, amire én nem lettem volna alkalmas, összességében tehát nem bánom, hogy így alakult.
De elgondolkodtatott, hogy ezek mögött a "nem fér bele" "nem akarok most kapcsolatot" "nincs időm" és hasonló mondatok mögött mennyi a valós tartalom, ha amúgy láthatóan jól érezte magát a társaságomban. Milyen hibát keressek magamban és mi az, ami az ő hibája, amin én nem tudok változtatni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!