Mit tudnátok mondani erre a kifogáshullámra, amivel elutasítottam a nőket? Megérdemlem a lúzerséget?

1. Elkezdtünk ismerkedni, 2 randi, de zavart a libafoszöld, törökös, igénytelen mokaszinje, és a fogára ránőtt foga (nekem is volt ilyen, csak általános iskolában kezelve lett fogszabályzóval). Az is zavart, hogy mit fognak rólam gondolni az osztálytársaim, hogy ilyen nővel vagyok együtt. Következő nyáron kapcsoltam, hogy mégis kéne, írtam neki, de már volt valakije.

2. Gyerekkori ismerősöm szaktársa volt, hiába találkoztunk csak egyszer aluljáróban, egyszer valahol az iskolában, bejelöltem és elkezdtünk beszélgetni, emlékezett rám, és már randira álltunk, amikor egyszer csak lemondtam. Zavart, hogy mit szólna az az ismerősöm, hogy így elviszem a barátnőjét. Persze felesleges volt a félelmem, mert egyetemen felületesek a kapcsolatok, és nagyon sokáig ők se tartották a kapcsolatot. Még volt vele valami bajom, olyan furcsa volt a feje, miközben titokzatosan szép volt, és talán közös témánk se volt, nem tudom, de mire megint elhívtam randizni, már azt mondta, még egyszer nem ül fel nekem, mert a múltkor nem mentem el vele randizni.

3. Nagyjából semmi közös nem volt bennünk, mindenből mást szeretett, csak egy helyen tanultunk és jól nézett ki. Nem szerette se a sört, se a bort! Lehidaltam a kijelentésétől és kétségbe estem, hová vinném randizni. (Akkor még nem jutottak eszembe normális opciók, és sajnos tél is volt, hogy mindenképp beülős lett volna, ma már azért ennél több eszem van. De komolyan ez is zavart benne.) Zavart az ízlése (Harry Potter, focicsapat, furcsa baráti kör, folyamatos furcsa mosolygás), így hát sose hívtam el randizni. Később bevallottam neki, azt mondta, elhívhattam volna, mert ő is nyitott felém. De még ekkor se fogtam fel, pedig volt hátra egy évem! Aztán ez az év letelt, épp nyitnék felé, és látom, hogy 1 hónapja kapcsolatban van. És bumm, azóta is együtt, házasság, gyerek, úgyhogy örökké vége. Talán ez életem legnagyobb kihagyott lehetősége.

4. 3 évvel idősebb nálam, elhízott, de bejöttem neki. Ráadásul egyedül is lakott! Pénzszűkében voltam, ezért nem hívtam el randizni, mire igen, késő volt, összejött valakivel (vagy legalábbis erre hivatkozott). Persze a pénzszűke is olyan volt, hogy simán belefért volna egy sör, csak valahogy jó volt erre fogni.

5. Volt általános iskolai osztálytárs, kétszer is lemondtam a randit, mert zavart a baráti köre, és hogy mit fognak rólam gondolni a közös ismerősök (akikkel ugye évek óta nem is beszéltem/találkoztam, épp ez benne a nevetséges), hogy hát "ennyire béna, hogy visszanyúlik oda, hogy legyen valakije, ha ló nincs, jó a szamár is", és nem is volt annyira intelligens, mint én, zavartak a sablonos válaszai.

Nem túlzok, ezekkel a nőkkel mind lehetett volna valami, nem utólagos önfényezés. Az 1. és 3. pontban leírt akár a feleségem is lehetne (ma mindkettőnek van már gyereke, én meg azóta is azon gondolkodok, hogy akár tőlem is lehetett volna). Viszont nagyjából mindegyik csak egyéjszakára kellett volna, de nem akartam őket kihasználni. Aki igazán kellett volna, azoknak nem kellettem, azt le se írtam.

Szóval ahelyett, hogy most 5-tel több nővel lehettem volna (vagy már az elsővel házasok lennénk 5-10 éve, ki tudja, és akkor csak ő), mindegyiket tiszteltem annyira, hogy mégis időben elváltak útjaink, a többséggel már randi előtt. Mégis úgy érzem, hülye voltam, hogy így szórakoztam velük a semmire.

Kissé olyan érzésem van, mintha nekem már az elég lett volna hódításnak, hogy egyszer igent mondtak egy randira. Mert azt akkor úgy vettem, hogy bejövök nekik, és akkor mostantól kapcsolat, szülőknek bemutatni, közösen menni nyaralni, akármi. Viszont ezt nem mind akartam, ezért visszaléptem. És csak utólag látszik, milyen rossz döntés volt.

A lúzer kérdésre válasz mellett azt is megírhatjátok, mi a bajom? Ugyanezt eljátszottam a volt barátnőmmel is, és akkor ez eszembe is jutott, hogy jé, ugyanott vagyok, mint előtte, de ha neki is nemet mondok, hát sose lesz senkim, ezért végül neki nagy nehezen igent mondtam. De nála is ugyanígy kiléphettem volna idő előtt.