Gyengeség azt mondani, hogy magányos vagyok és szeretnék valaki mellett boldog lenni?

#5 Mintha én is azt érezném, hogy kikéne mutatni azt, hogy egyedül is boldog vagyok. Miért jó ez? Társaslények vagyunk, nem? Ezért szenvedünk az elidegenedés miatt. Eszembe jutott egy barátom múltkor azt mondta, hogy mivel pesti panelban él, hiányolja azt a közösségi érzést, hogy mondjuk karácsonykor mindenki nyitva hagyja az ajtaját, együtt ünnepel a lakókkal, együtt díszitik fel a karácsonyfát, kidíszítik a lépcsőházát. Belegondolva tökre igaza van ebben, mert mindenkinek rossz, hogy kb. mindenki leszarja a másikat. Van alapja a kapitalizmuskritikának is, és én úgy érzem, hogy a kapitalizmus felelős leginkább azért, hogy szégyelni kéne azt, hogy nem érezzük jól magunkat egyedül. Az a probléma, hogy hiába beszélek erről, nagyon sokan gondolják ezt rajtam kívül, de nincs semmilyen cselekvés arra, hogy megváltozzon a társadalom, és úgy érzem ezt valahogy kikell harcolni, talán forradalom árán is. Hogyha legbelül mindenki azt érzi, hogy teljesen elvagyunk szakadva egymástól, és kb. a munkáról szól az egész élet, akkor tényleg tenni kell valamit azért, hogy változzon ez a helyzet. Mint pl. munkaidő csökkentésével, és igazságosabb bérekkel, lelketlen versengés felszámolásával és az emberi élet születésétől fogva legyen értékes, ne csak akkor, ha feltud mutatni valamit. Én Budapesten kívül élek egy kisvárosban, és itt sincsenek közösségi értékek, itt is jelen van a városi elidegenedés.