Az incel férfiak próbálnak még ismerkedni, vagy már annyira utálják a nőket, hogy nem is akranak párkapcsolatot?

Incel vagyok, és nem a "nőket" utálom. Én az egész társadalmat gyűlölöm. Még csak nem is feltétlenül azért, mert még 28 évesen is szűz vagyok* (ez mekkora szégyen!), hanem mert amikor erről bárhol a neten írni mertem hosszú éveken át, úgy kb. 23 éves koromtól kezdve, hozzátéve, hogy ez engem nagyon bánt és lelkileg nagyon mélyen vagyok már csak alapból a magány miatt is, akkor nemhogy megértést nem kaptam, hanem még egyet (kettőt? sokat?) belém is rúgtak a földön fekve. Amikor a konkrét öngyilkosság gondolataival keltem és feküdtem és erről írtam, kiröhögtek, miközben egyetlen másodpercen múlt az, hogy nem könyörültem meg magamnak.

Nos... igeeeen? Hát oké! Akkor tőlem is ezt kapja vissza innentől mindenki! Semmiféle empátia nincs már bennem senki iránt, ha előttem esne össze egy ismeretlen az utcán, simán kikerülném - legalábbis egy utopisztikus világban, ahol ez nem számítana bűncselekménynek, szóval valójában mentőt hívnék hozzá természetesen, de nem az ő szaros életét, hanem az én semmitmondó szabadságomat figyelembe véve. Teljesen leépültem lelkileg, de egyre inkább érzem, hogy a korábbi énemhez mérten szó szerint kezdek elbutulni is. Vicces különben, hogy a nők, akik saját maguk saját maguknak termelték ki a hozzám hasonlókból álló réteget, mindig rácsodálkoznak, hogy létezik egy ilyen réteg. :D

*És itt amúgy nagyon sokan a kétbites kis egyszerű agyacskájukkal félreértik, illetve nem értik, de nem arról van szó, hogy a kis pöcsömet nem nyomkodtam bele egy nuniba. Itt arról van szó, hogy a nők totálisan alkalmatlannak gondolnak egy kapcsolatra, más olvasatban gyakorlatilag a biológiai lét egyetlen funkciójára, a szaporodásra tartanak alkalmatlannak. Az, hogy ezt mivel magyarázzák, egyébként nem tudom, mert még csak esélyt sem adott soha senki arra, hogy ennek az ellenkezőjét bebizonyítsam. Szimplán külső alapján menekül előlem mindenki úgy, hogy a föld is porzik mögötte. Illetve nem mindenki, mert eddig lett volna 3 személy, akik közül választhattam volna; ebből kettőt még nőszámba se lennék képes venni, egyikük pedig az elviselhetetlen személyisége miatt bukott meg. Pick your poison.

A 11-es vagyok. Én már sajnos 40 éves vagyok, és ezek a szorongásos problémák mindig is jellemzőek voltak rám, nem tudtam ezt legyőzni, mert ilyen vagyok alkatilag. Én ahogyan utaltam rá máshogyan, szűz vagyok. Az a helyzet, hogy az ember az évtizedek során meg is szokja ezt a helyzetet. Szerencsére egyelőre le tudom kötni magam, ahogyan utaltam rá, magamnak való vagyok. De sok tekintetben sajnos a 12-es hsz.-hoz hasonló mélységeket élek át, csak némileg másképpen. Nagyon érzékeny vagyok, és rájöttem egy ideje, hogy a tartós kapcsolatot azt nem is bírnám. De sajnos az alkalmi vagy laza kapcsolatra is esélytelen vagyok, mert nincsen olyan nő, aki számításba jöhetne, az említett szorongások miatt nem is mernék kezdeményezni. Sőt még barátom sincsen.

Azt, hogy nem volt szerencsém, arra értettem a 11-es hsz.-ban, hogy régen próbálkoztam társkereső oldalakon is.

Az a nagy baj, hogy amikor meglátok az utcán valakit, aki tetszik, valami megfog benne, az még mindig nagyon fel tud zaklatni. Ez persze teljesen érthető ebben a helyzetben. Bár végső esetben, ha már nem bírom, ott van a jobb kezem, és jobb híján könnyítek magamon.

Ez van sajnos, ezt dobta a gép a számomra.

#13

Menj at a Csaladi kapcsolatok temakorbe, es nezd meg, hany csovesszallora jutott, tartasdij-automatakent funkcionalo ferfi van.

A batyam vilag eleteben sikeres volt a noknel, 16 eves kora ota kis megszakitasokkal mindig volt baratnoje. De csak volt, mert most nem tul jo az egeszsege, a nok es a veluk jaro stressz lestrapalta. 20 evesen kicsit irigykedtem ra, de most..... Haha....

"amikor meglátok az utcán valakit, aki tetszik, valami megfog benne, az még mindig nagyon fel tud zaklatni"

A Niagara-vizeses is szep, de haza nem vinnem....

36F incel

@14

Mondjuk nem akarom, hogy ez a kérdés rólam szóljon, de vegyük sorba akkor.

"Úgy érzed, hogy a társadalom szégyene, hogy 28 évesen szűz vagy? Milyen formában tudtak volna hozzájárulni mások a sikereidhez és milyen formában járultak hozzá a sikertelenségedhez?"

A társadalomé. Mert ugyanis mi van ma? Rám néznek, majd egyből ki is esek mindenkinél a szórásból. A selejtre nincs idő, haladni kell, űzni kell az életet, véletlenül sem szabad egy tizedmásodpercet sem elpocsékolni olyanra, aki nem 110%-ban felel meg az elvárásoknak. Ennek megfelelően soha senki nem akart megismerni sem. Ez pedig a legtökéletesebb leírása 2010 környékétől a törtető, rohanó társadalomnak.

"Nem lep meg, hogy nem kaptad meg az emberektől a sajnálatot, mert sajnos olyan világban élünk, ahol az van belenevelve a legtöbb emberbe, hogy aki sikertelen, az csak saját magának köszönheti. Egy férfi pedig pláne ne mutasson gyengeséget, mert az szánalmas. Az öngyilkos gondolatokra nem a megfelelő helyről kérted a segítséget, remélem ezt te is tudod."

Sajnálatot? Hmm. Inkább az "empátia" szót használnám, de nem haragszok az általad használt kifejezésért sem. Csak ez azért mókás, mert volt egy időben ezer meg egy kérdés, valami olyasmi volt a lényege mindnek, hogy "nők, ti mit kerestek egy férfiban?", vagy hasonló. És besza-behu, mindegyik válaszban le volt írva, hogy "legyen empatikus". Most akkor... he? Mi van? Ez az önellentmondás inkább, amitől a végtelenségig eldurran az agyam.

"Ha a külsőd miatt menekekül előled mindenki, az azt jelenti, hogy a külsőddel lehet valami komoly probléma. Ezen próbáltál változtatni?"

Te, fogalmam sincs. 172 magas vagyok, ami sokáig nem zavart, de addig írogattam erre a fórumra, amíg belém nem nevelték, hogy emiatt is legyen komplexusom, mert nagyon alacsony vagyok. Erre voltam 95 kiló úgy egy évig, ami persze sok, sok, de azért férfiként nem kéne, hogy vészes legyen. Most elkezdtem fogyókúrázni, perpill 87 vagyok, de igazából mindezt felülírja, hogy amíg 73 kiló körül voltam, akkor se kellettem senkinek, tehát az a faék egyszerű elv is megdőlt, hogy biztosan a túlsúlyom a hiba oka. Elég nőiesek egyébként a vonásaim, kicsi ujjakkal, széles csípővel, foltokban növő, gyenge arcszőrzettel; ha viszont ez a hormon- vagy génhiba generál mindent, akkor úgy gondolom, joggal mondom, hogy ezeken nem tudok változtatni.

"Mi volt a gond azzal a két nővel, akiket nő számba sem voltál képes venni?"

Egyikük iszonyatosan el volt hízva. Senki nem kérdezte tőle, de büszkén mondta egyszer, hogy "már csak 92 kiló", mindez, nyilván nem mérőszalaggal járok az utcán és nem mértem meg, de körülbelül 158 centire. És nem, nem fogyókúrázott, azóta is többé-kevésbé ennyi lehet, a múltkor láttam egy boltban. Emellett buta, mint a föld, tájékozatlan, semmiről nem lehet vele beszélni. A másikuk pedig egy egyedülálló anyuka, történetesen egy láncdohányos cigánylány. Mondjuk szomorú, de még ő volt a legértelmesebb agyilag ebből a trióból, ha nem dohányzott volna és nem lett volna etnikum, még tán a gyerek se lett volna kizáró ok nála, de nincs értelmük a "mi lett volna, ha..." kezdetű elmélkedéseknek. A harmadik nőről meg nem kérdeztél. Vele életem első kapcsolatát tapasztaltam meg, bár odáig vele se jutottunk el, hogy ezt a szüzesség nevű több tonnás terhet ledobjam a vállamról. Ő külsőre bár nem vonzott, de legalább nem taszított (elkeserítő, de ez már előrelépés volt az előzőekhez képest), viszont életében nem dolgozott még egy percet sem úgy, hogy 6 évvel idősebb nálam. Valójában nem pár, hanem egy spermadonor, később pedig, ahogy az előttem szóló válaszadó fogalmazott, tartásdíj-automata kellett volna neki, és még ha mindezeket el is nézném, akkor is egy elviselhetetlen hisztérika marad, aki a passzív-agresszív, öntelt gyerekeskedésével dühöngésig provokált kétnaponta már a "kapcsolatunk" elején is (ami mókás, mert engem szinte lehetetlen kihozni a sodromból), és minden alkalommal én voltam mindenért a hibás, míg tőle annyira nem futotta soha, hogy "bocs, túlreagáltam/hülye voltam". Arra viszont igen, hogy "nehogy már még én kérjek bocsánatot nőként". :D

Na, annak ellenére, hogy "nem akartam, hogy rólam szóljon a kérdés", jól leírtam az egész életemet. Mindegy, újabb 2-3 hónapra kiírtam magamból, amit akartam.