Ugye nem igaz, hogy a 35-40-es nők közül csak az lehet egyedülálló, akinek van gyereke vagy selejtes?

47 vagyok es ket eve nincs pasi az eletemben. Gyerekeim vannak.

De igazabol most jott el bennem az az erzes h esetleg ha akad valaki akkor rendben, de nem hajkuraszom a pasikat es nem is akarok raakaszkodni senkire. Egy kellemes szereto tars aki nem feltetlen el velem de aktivan reszese az eletemnek.

Programok akar csaladdal akar csalad nelkul, egyutt alvas stb...

35 éves vagyok. Igaz lehet, mindenkinek megvan a maga dilije nemtől függetlenül, ezek pedig idővel erősödnek.

Régen azt hittem, az élet lényege, hogy legyen társunk, legyen szerelem.

Rengeteg olyan kompromisszumot kötöttem, amit ma már nem kötnék meg, futottam olyan pasik után, akik ma akkor se kellenének, ha maguk kopogtatnának az ajtómon.

Mostanra szerettem meg a saját társaságom, nem érzem úgy, hogy mindenáron kell valaki. Inkább egyedül vagyok, mint rossz kapcsolatban. Felépítettem a kis karrierem, hátterem, sokat lógok a barátaimmal. Jókat eszünk, borozunk, utazgatunk néha ( már ha épp nincs pandémia).

Amilyen görcsösen kerestem a szerelmet pl 10 éve, most annyira meggondolom kit engedek be az aurámba, a lakásomba, kiért vagyok hajlandó kompromisszumokra. Már nem jöhet szóba olyan kapcsolat, ahol én beleteszek 80%ot, a másik meg 20%at, nem bírnám már az indokolatlan korlátozásokat, féltékenykedést, játszmázást.

Elhiszem, hogy simán az jön le valakinek, hogy selejtes vagyok, aki csak annyit szűr le, hogy"dikmá 35,azt nem akar ismerkedni, mire ilyen beképzelt, hisz ketyeg az órája"

mire ilyen beképzelt, hisz ketyeg az órája"

Mert ketyeg is piszkosul, míg egy pasi lazán 40-43 évesen is tud csinálni egészséges gyereket, egy nőnek erre max 38 ig van esélye.

40 éves vagyok, egyedülálló, nincs gyerekem, nem vagyok elhízott, a környezetem bír, és nem tartom magam sem őrültnek, sem hisztérikának. Nekem úgy alakult a szerelmi életem, hogy 32 éves koromban, egy szakítás után több évig nem is akartam senkit. Aztán szép lassan nyitottam, és fogadtam egy-egy közeledést, ismerkedtem, randiztam, de nem lett komoly, valahogy nem a megfelelőkkel találkoztam. Egy ideje megint nem akarok semmit, senkit, mert egyszerűen nincs kedvem azokhoz, akiknek "valaki" kell, mert csak, és azokhoz sincs kedvem, akiknél a szex a beugró. Akibe én szerelmes voltam, az nem viszonozta. Röviden ennyi. De nem élem meg katasztrófának, mert jól elvagyok egyedül is. Aztán még bármi (is) lehet. :)

Barátnőim között is vannak harmincas, csinos, okos nők, pedig ők még keresnek is, még sem találnak társat, nem tudom miért.