Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hol lehet még találni olyan egyedülálló, ismerkedni vágyó embereket, akik szerint egy párkapcsolatban az egymástól való érzelmi függés nem ördögtől való dolog?
Úgy vettem észre, hogy manapság már az emberek - talán a jóléti társadalomnak köszönhetően - egyre kevésbé vannak egymásra utalva, egyre népszerűbb lesz az a szemlélet, hogy minden tekintetben a függetlenségre kell törekedni, az ember csak magában bízhat.
Az anyagi, ill. egzisztenciális önállóság szerintem is követendő példa, az érzelmi függetlenség azonban felszínessé, jelentéktelenné teszi a párkapcsolatokat. Egyre többen gondolják úgy, hogy az a jó irány, ha senkit sem engednek be a lelkük mélyébe, így menekülnek a csalódások elől.
Egy ilyen felszínes, távolságtartó kapcsolatban egyszerűen nem tudok kiteljesedni. Szükségem van arra, hogy valaki feltételek nélkül bízzon bennem, ragaszkodjon hozzám és legyen, akiben teljesen megbízhatok.
Lényegében már 2 éve egyedül vagyok. Egy három éves kapcsolatom volt, ami mindvégig egymás segítéséről, a feltétlen bizalomról és az őszinte szeretetről szólt. Teljesen biztos voltam benne, hogy számomra Ő az igazi, már az eljegyzés küszöbén voltunk, Ő azonban sajnos más közegbe került, megváltozott, ezért vége lett. Ez nagyon padlóra küldött, de felálltam, adtam és adok esélyt az újnak. A kétéves ismerkedési próbálkozásaim során szinte mindenkivel disszonancia alakult ki, amikor a múltamról beszéltem. Sokak szerint nem vagyok túl az exemen és egyedül KELL megoldanom a lelki gondjaim, esetleg pszichológus segítségével.
Én azonban úgy gondolom, hogy egy párkapcsolatnak az a lényege, hogy egymás pszichológusai, lelki támaszai legyünk.
A három számjegyű próbálkozásokból eddig mindössze kettő volt, aki iránt érezni tudtam, az egyik lány még a nyáron, a gyakorikérdéseken kért segítséget abban, hogy legyen, aki a "rohamai" közben beszélget vele. Ezen beszélgetések alatt érezhető volt, hogy nem állunk messze egymástól, de pár hét múlva kiderült, hogy a rohamok nem voltak valósak, csak a figyelemfelkeltésről szólt az egész, így be is fejeztük, nem is találkoztunk.
A második egy friss élmény, szilveszterkor találtunk egymásra a facebook társkeresőn egy agydaganatos, de felépült lánnyal. Őt egy hónapja dobta ki a barátja, aki valójában sohasem szerette. A beszélgetéseinkből nagyon hamar kiderült, hogy rokonlelkek vagyunk, ő is ragaszkodó típus, így már újév másnapján találkoztunk, a találkozón pedig példátlan gyorsasággal összemelegedtünk. Még három napig volt szerencsém beszélni vele, már izgatottan terveztük a következő találkozót, ám sajnos hirtelen megszakadt a kapcsolat, mély megdöbbenésemre öngyilkos lett.
Ez a három eset egyre inkább rávilágít arra, hogy ki mellett tudnék igazán önmagam lenni. Sokakkal ellentétben, engem nem a (látszólag) mindig vidám, érzelmileg is független emberek vonzanak, hanem azok, akiknek hozzám hasonlóan segítségre, pontosabban TÁRSRA van szükségük.
Azt gondolom, hogy csak egy ilyen ember tudná igazán megérteni azt, hogy a múltat csak akkor tudom teljesen elengedni, ha már van jelen. Nem, ez nem liánozás, ugyanis nem az exem hiányzik, hanem az az ember, aki mellette lehettem. Nem az exem pótlékát, hanem az utódját keresem. Nem értek egyet azzal, hogy csak akkor lehetek igazán boldog és magánéletileg is sikeres, ha erre egyedül is képes vagyok. A gyökeres megváltozás, a maszkviselés, önmagam feladása még a magánynál is jobban fájna.
A kapcsolat, hogy szeretetre és bizalomra épül, azonos véleményem vagyok veled, abban eltérően, hogy úgy gondolom, hogy támaszkodásról írsz és nem arról, hogy két talpon lévő ember adna a kapcsolatukba energiát, mindenki rakná a közösbe.
Ahogy látom a tiéd - egymás energiáját szívjuk amikor kelly majd ha a másik félnek akkor pedig az Övé kerül fogyasztásra.
Amiről én beszélek az pedig, hogy két olyan személy, akiknek nincsen szükségük a másik emergiájara feltétlenül, mert nem kiszolgáltatottak, ezért pedig a többletet megtudják élni mindketten, így pedig mindketten boldogok és nincsennek hullámvasúton.
"Szükségem van arra, hogy valaki feltételek nélkül bízzon bennem, ragaszkodjon hozzám és legyen, akiben teljesen megbízhatok."
Én is ezt szeretném, de ez nem jelenti azt, hogy érzelmileg a másikra vagyok utalva.
Az utolsó bekezdésben válaszoltam rá, hogy miért egy hozzám hasonlóan lelki támaszra szorulóval (nem feltétlenül sérülttel!) tudnám elképzelni az életem. Ők nagyobb eséllyel értik meg azt, hogy csak úgy teljes az élet, ha nemcsak egyedül vagyunk benne.
A pszichológusok az egyetemen viselkedési sablonokat tanulnak. A pszichológus egy problémát nem megoldani tud, csak rámutatni a megoldásra. Ez az én esetemben az lenne, ha megtalálnám végre a társam, aki mellett nem változnom kéne, hanem önmagam adhatnám, mert hasonlítanánk.
#2: ha szerinted a segítjük egymást = egymás energiáját szívjuk, akkor nem is nagyon miről beszélnünk, úgysem fogjuk megérteni egymást.
Ismered azokat az anyukákat, akiknek már felnőtt a gyerekük, de folyamat körülugrálják őket, mindent megcsinálnak nekik? Ők attól félnek, hogy ha ezt nem csinálják meg, nincs bennük semmi érték, ami miatt a gyerekeik időt akarnak velük tölteni. Vagy azok, akik mindig adnak kölcsön pénzt, pedig mindig lehúzzák őket? Ugyanez.
És te is ez vagy. Azt hiszed, ha valaki nem annyira sérült, hogy az egész élete te legyél, akkor nem vagy elég, ill. elég értékes ahhoz, hogy az életük fontos része legyél.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!