Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Segítséget kérnék, mi a véleményetek, alakulhat ebből valami? (sztori lent.?)
Kezdem a legelején: 20 éves fiú vagyok, másodéves az egyetemen. Elsőben (még bőven a jelenléti oktatáskor) megismertem egy srácot, akivel hetente egyetlen közös óránk volt. Megszólítani nem mertem, de egyik órán véletlenül sikerült belenéznem a szemébe és rögtön elmosolyodtam úgy, hogy még kontrollálni sem tudtam. Ezek után még pár hétnek kellett eltelnie, aztán megszólított egy tananyaghoz kapcsolódó kérdéssel, mikor óra előtt a folyosón várakoztam. Végül elég jóban lettünk, szerencsére rákövetkező félévben is lett közös óránk, amin már egymás mellé ültünk.
Bejelöltük egymást facebook-on. (Arra gondolok, hogy annál a mosolynál szerintem világossá vált számára a szándékom, mégsem került utána, ez biztató.) Aztán eljött a távoktatás... írásban nem igazán tartottuk a kapcsolatot, bár megvolt ismerősnek. Aztán végül pár hónap elteltével írtam neki üzenetet, amelyre válaszolt, onnantól kezdve kisebb megszakításokkal folyamatosnak tekinthető a beszélgetésünk, videochatelni is szoktunk. Ráadásul telefonszámot is cseréltünk:D
Megbeszéltük, hogy a korlátozások feloldása után elmegyünk beülünk valahová.
Szerintetek van rá esély, hogy érdeklik a fiúk? Mit tudok tenni még esetleg, amivel utalhatok a helyzetre, de nem teljesen nyíltan?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!