Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Segítséget kérnék, mi a véleményetek, alakulhat ebből valami? (sztori lent.?)
Kezdem a legelején: 20 éves fiú vagyok, másodéves az egyetemen. Elsőben (még bőven a jelenléti oktatáskor) megismertem egy srácot, akivel hetente egyetlen közös óránk volt. Megszólítani nem mertem, de egyik órán véletlenül sikerült belenéznem a szemébe és rögtön elmosolyodtam úgy, hogy még kontrollálni sem tudtam. Ezek után még pár hétnek kellett eltelnie, aztán megszólított egy tananyaghoz kapcsolódó kérdéssel, mikor óra előtt a folyosón várakoztam. Végül elég jóban lettünk, szerencsére rákövetkező félévben is lett közös óránk, amin már egymás mellé ültünk.
Bejelöltük egymást facebook-on. (Arra gondolok, hogy annál a mosolynál szerintem világossá vált számára a szándékom, mégsem került utána, ez biztató.) Aztán eljött a távoktatás... írásban nem igazán tartottuk a kapcsolatot, bár megvolt ismerősnek. Aztán végül pár hónap elteltével írtam neki üzenetet, amelyre válaszolt, onnantól kezdve kisebb megszakításokkal folyamatosnak tekinthető a beszélgetésünk, videochatelni is szoktunk. Ráadásul telefonszámot is cseréltünk:D
Megbeszéltük, hogy a korlátozások feloldása után elmegyünk beülünk valahová.
Szerintetek van rá esély, hogy érdeklik a fiúk? Mit tudok tenni még esetleg, amivel utalhatok a helyzetre, de nem teljesen nyíltan?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Ez nehéz eset, főleg, hogy nem tudod a másik félnek a szexuális orientációját. Így rizikós lenne elmodani neki az érzéseidet.
Esetleg puhatolózhatsz, hogy kik jönnek be neki, volt-e már valakije.
Mert sanszos, hogy csak havernak tekint.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Az lehet, hogy barátkozni akar, vagy tanulótársat keres.
Azért az a mosolyod, meg, hogy odament hozzád kérdezni, már biztató. Az is, hogy egymás mellé ültetek, meg írásban beszélgettek.
Írj neki!
Valahogy olyanokat, hogy most a bezártság miatt, nem könnyű ismerkedni, még barátokat szerezni is. Pedig te a személyes találkozás híve vagy. Beülni valahová, meginni egy kávét, egy sört. (itt nem utalsz a nemre, hogy ne tudjon következtetni arra, milyen személyre vágysz.)
Aztán, hogyha válaszol valamit, akkor abból olyanra kérdezel vissza, ami a társkeresésre tereli a szó. Akkor már, mikor belelendültök a beszélgetésbe, ki tudod deríteni azt, melyik nemre irányul az érdeklődése.
Óvatosan, de megoldható, hogy feltérképezd, megtudd, merre tapogatózik.
Tapasztalatom, hogy ha személyes, intimebbnek tünő dolgokat osztok meg valakivel, akkor Ő is kezd megnyílni. Ha úgy érzi a bizalmadba fogadtad, akkor Ő is a bizalmába fogad.
Nagyon köszönöm a válaszokat! Pozitívan meglepődtem, hogy ilyen jól, rugalmasan kezelitek ezt a nem mindennapi helyzetet és értelmes, segítőkész válaszokat kaptam!
Jöhetnek még válaszok nyugodtan
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Most az utóbbi pár napban sajnos nem beszéltünk. Korábban is volt ilyen, hogy kis időre eltűnt, gondolom valamiért kevés ideje van. Küldtem üzenetet, megnézte, tartalmának megfelelő hangulatjellel (nevetős fej) reagált rá, de még nem válaszolt.
Korábban, mikor hasonló helyzet volt, kérdeztem, hogy zaklatom-e, azt mondta, egyáltalán nem, írjak nyugodtan, csak elfoglalt.
Még korábban beszéltük, hogy majd elkezdünk egy többszemélyes számítógépes játékot, meg küldött nekem naplementés képet is.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kíváncsi vagyok, merrefelé alakulnak majd a dolgok :)
1-es voltam
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!