Hogy fogadjátok el hogy nincs évek óta, esetleg soha nem lesz párod?

"Ha társat akarsz találni , tenni kell érte"

Mit kell tenni érte? Annyian okoskodnak e téren, de azt, hogy KONKRÉTAN mit kellene csinálni azoknak akik egész életükben sikertelenek voltak ebben, soha senki nem írja le...

A "legyen önbizalmad" szintű dumákkal jön mindenki. De ez sem jelent semmit...

Mégis honnét? Miből? Hazudjuk magunknak, hogy jók vagyunk, hogy mi vagyunk a faßacsávók és akkor úgy is lesz? Kétlem.

71# Pártalálás nem működik egyik pillanatról a másikra, ahogy az önbizalomépítés sem. Talán segít neked a történetem.

Huszonéves koromban eszméltem rá, hogy nincsenek barátaim, lány barátról nem is álmodtam, korábban nagyon jól elvoltam a négy fal között, de egyre jobban zavart az egyedüllét, így elhatároztam, hogy változtatok rajta. Változás nem volt egyszerű, elképesztően antiszoc voltam, úgy képzeld el, hogy a boltban alig mertem megszólítani a kasszást, avagy kérni egy terméket, senkivel nem voltam képes normális kommunikációra. Mit tettem? Elkezdtem mindenki felé nyitni, eleinte csak pár szót, akár két egyetemi óra között, akár kolis konyhában amikor épp főzök, akár megállóban, amitől idővel egyre lazább lettem, egyre kevésbé éreztem kínosnak új emberekkel beszélgetni (ekkor még csak jellemzően férfiakkal). Minden programra igent mondam, ahová hívtak elmentem, még ha kedvem se volt, igyekeztem mindenkinek segíteni, még akkor is, ha valószínűleg nem kapok érte cserébe semmit, így idővel lettek ismerőseim, amelyekből rengetegen lemorzsolódtak, de szerencsére közülük maradt 2-3 jóbarát, akik szintén elhívtak pár helyre szórakozni, ismét új embereket ismertem meg, ismét találtam barátokat. Amit leírtam részemről 6 év kemény munkája volt, de ekkor még sehol nem álltam nőkkel. Mivel már jobb volt a kommunikációm, nőkkel is könnyebb volt beszélgetnem, idővel összejött randi is, első pár kínos volt, olyannal is találkoztam, aki külsőre nem fogott meg, gondoltam legalább lehet lány barátom, mert személyisége tetszett. Idővel randin is egyre jobb lettem, és tudod mit? Olyan is előfordult, hogy én utasítottam vissza valakit! Komoly kapcsolatom végül 30 év felett lett, tehát ha úgy nézzük, nekem több mint 10 évet kellett dolgozi magamon, hogy alkalmas legyek párkapcsolra, de sajnos ez ezzel jár, ha életed első 20 évében bezárkózol.

Ezek érdekes sztorik és jó olvasni hogy sokan tudnak változtatni, de nekem soha ilyen gondom nem volt.

Mindig voltak barátaim, ismerőseim, rengeteg haver. Én is eléggé bezárkózva éltem főleg tizen éves koromban. Online voltam jelen, ha tehettem inkább kockultam. De kb. 15 évesen elkezdtem haverokkal kijárkálni. Kocsmáztunk, baromkodtunk mindenfelé és idővel egyre több és több embert ismertem meg. De ettől függetlenül ugyanúgy "antiszoc" maradtam. Nem lettem soha a társaság közepe, nem lettem nagydumás, menő stb.

És csak azokkal voltam akik elfogadtak és akikkel én is jól éreztem/érzem magam.

Lettek csaj ismerősök, de elég kevés és ők velük is nagyrészt elképzelhetetlen hogy összejöjjek. Valahogy az meg soha nem ment nálunk hogy mondjuk bemutatnak egy-egy barátnőnek és talán lesz belőle valami. Főleg mert nekik is mi voltunk igazán a társaság, aztán persze a legtöbbjük el is került másik városba, akár külföldre.

Szóval számomra ezek a történetek nem túl jók, mert engem mindig megtaláltak azok akik hozzám hasonlóak vagy én találtam meg őket. Anno egyetemen is hasonló srácokkal lettem jóba, mondanom sem kell nekik se nagyon megy az ismerkedés, csajozás...

Nekem most lett elegem 2 év szexmentesség után úgy, hogy hosszú távú párkapcsolatom még nem volt:

https://www.gyakorikerdesek.hu/felnott-parkapcsolatok__tarsk..

Rendszerszintű megoldás kell.

Én egész jól elvagyok, elfogadtam már a dolgot. Kicsit be is rendezkedtem erre az egyedüllétre*.

*Apropó egyedüllét! Nem sok esélyt látok arra, hogy van olyan (nem normális 😅) nőszemély aki elfogad 1X évig a macskámon kívül! A "főnöknő" kitartó mellettem, lassan 12 éve ennek. 😅