Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Egyik pillanatról a másikra eltűnt? Veletek előfordult már ilyen helyzet?
Megismerkedtem egy férfival akivel a kezdetektől fogva nagyon jól kijöttünk. Találkozgatni kezdtünk és működött köztünk a kémia, imádtam a hangját, minden érintése jól esett, nagyon szerettem vele lenni. Rajta is ugyanezt láttam, minden nap több órán át beszélgettünk, alig vártuk hogy újra láthassuk egymást. Teljesen azt láttam rajta hogy belémszeretett, össze is jöttünk és 1 hónapig együtt voltunk, majd egyik percről a másikra közölte velem hogy ő mégsem akar engem, eddig biztos volt benne hogy szeret, de most már nem tudja mit akar, ezért legyen vége.
Aki ilyet csinál az szerette a másikat egyáltalán valaha is? Vagy inkább csak el akarta hitetni a másikkal vagy saját magával is, hogy szereti a másikat, miközben nem? Egyik pillanatról a másikra megváltozhat bárkiben is amit érez a másik iránt? Vagy csak meg voltam vezetve végig?
Nem tartozik magyarázattal.
Elmondta, hogy nem tudja, mit akar. Nem ghostingolt, hogy "jogod" lenne méltatlankodni.
Nem akart ő elhitetni semmit, megvezetve sem voltál. Próbálkozott, hátha te vagy neki az igazi. Nos, nem voltál az, ő döntött, el kell fogadnod.
Egyik pillanatról a másikra nem múlik el szeretet.
Valószínűleg csak fellángolást érzett irántad, ami hamar elmúlt.
Végülis őszinte volt veled, nem hiteget tovább, ez becsülendő.
Ez a nem tudja, hogy mit akar, általában akkor van tapasztalataim szerint, ha más képben van/képbe kerül és elbizonytalanodik.
Lehet, hogy az exe van a dologban és csak vígasztalódott veled. Benne van a pakliban, hogy végig átvágott. De az is lehet, hogy tényleg szerette volna, hogy működjön veled, de nem megy.
Kár a miérteket találgatni. Elmondta, hogy részéről nem megy, nem tartozik magyarázattal a továbbiakban.
Ha nem akart lefeküdni veled akkor szerelmes valakibe!
Amúgy sok a csaló pióca. Pont ezt használják ki.. a szerelmet..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!