Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Egyik pillanatról a másikra eltűnt? Veletek előfordult már ilyen helyzet?
Megismerkedtem egy férfival akivel a kezdetektől fogva nagyon jól kijöttünk. Találkozgatni kezdtünk és működött köztünk a kémia, imádtam a hangját, minden érintése jól esett, nagyon szerettem vele lenni. Rajta is ugyanezt láttam, minden nap több órán át beszélgettünk, alig vártuk hogy újra láthassuk egymást. Teljesen azt láttam rajta hogy belémszeretett, össze is jöttünk és 1 hónapig együtt voltunk, majd egyik percről a másikra közölte velem hogy ő mégsem akar engem, eddig biztos volt benne hogy szeret, de most már nem tudja mit akar, ezért legyen vége.
Aki ilyet csinál az szerette a másikat egyáltalán valaha is? Vagy inkább csak el akarta hitetni a másikkal vagy saját magával is, hogy szereti a másikat, miközben nem? Egyik pillanatról a másikra megváltozhat bárkiben is amit érez a másik iránt? Vagy csak meg voltam vezetve végig?
Hozzád költözött?
Biztosan talált mást. Tovább állt.
Megvaltozhat. Nem biztos, hogy meg voltal vezetve. Fel a kotodestol, nem elte ki magat, eretlen erzelmileg, mentalis problemakkal kuzd, egyszeruen atvert stb. Nagyon sok dolog allhat a hatterben.
Egy biztos, azzal jartal jol, hogy meg most eltunt, hidd el! Engedd el ot...
Nyilván a részleteket kihagytam a dologból. Ha valakit érdekel elmesélem részletesebben, mert szeretném érteni ezt. De elengedtem. Nyilván jobb hogy most derült ki ez, csak hatalmas csalódás volt ez így.
Felnőttek vagyunk már egyébként.
Keresi még az igazit.
Hiába hiszed az ellenkezőjét, nem te vagy (voltál) az.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!