Szerintetek a nőknél mennyi az az életkor ami felett már lehetetlen párt találni ?

40. Hulyeség. Ki gondolkozik jogokban és kötelességekben? Én adok amit tudok, legyen az anyagi, szellemi, morális, érzelmi. A baj akkor van, amikor szinte semmi sem jön vissza. A természet az egyensúlyra törekszik, ha a balansz eltolódik, hiány keletkezik az egyok oldalon.

Értem hogy mire gondolsz, de az az ostoba 2 bites szint, miszerint ha én szépfiú vagyok, elvárom hogy sorokban álljanak a nők, vagy ha gazdag vagyok akkor is. Nos, húzz egy vonalat, mert ezen prosztó materialista gondolkodás módon kívül vannak még RENDES férfiak, bármennyire is lejáratott lett ez a fogalom. Tehát a rendes férfi sem az, aki pincsikutyát csinál magából, de ebbe ne is menjünk bele.

Hasonlattal élek férfi oldalról: ha egy nő kedves, odaadó, értelmes, esetleg még csinos is, akkor miért ne lenne joga egy jó kapcsolathoz? Miért ne lenne alapja egy jó kapcsolatnak? Miért, akkor kinek jár, vagy áll, vagy kinek jut, vagy ki fog jó kapcsolatba kerülni? Tehát ha valakinek vannak pozitív tulajdonságai, pl. érzelmileg erős, kitartó, intelligens, az mióta ellentétes azzal, hogy sikerei legyenek az ellenkező nemnél? Én nem ebben látom a hibát, hanem a fogadó oldalon. Nem számít hogy férfi vagy nő, mert nagyon sokan vannak, akik nem veszik észre, hogy amit kapnak az bizony kincs, érték. Sosem azok szenvednek egy kapcsolatban vagy a magányban, akik szemétládák, hanem azok, akik próbálják építeni a kapcsolatot. Jog meg kötelesség? Ne nevetess már, nem tudom te milyen közegben mozogsz. Nem egy nőt ismerek, akit orrba-szájba csaltak, ők meg mindent megadtak a pasasoknak és nem is sejtették hogy a férjük félrejár. Majd jött a hidegzuhany. Akkor ezeknek a nőknek joguk volt egy jó férjhez, a jog miatt csinálták? Amiről te beszélsz, az az ovis szintű durcás követelőzés, de ezek az emberek a tini kategóriából még nem nőttek ki.

Én tisztában vagyok hogy mit tudok adni minden téren, és nem követelek érte semmit, csak amennyit a másik adni tud vagy akar, de azt is csak is önszántából. Ez tiszta felállás, megadom az érzelmi szabadságot.

Ha már felnőtt kategória, akkor beszéljünk érett felnőttként, és viselkedjünk is úgy. Ettől függetlenül én is zsákutcában vagyok, és férfi létemre már nem is nagyon vágyom párkapcsolatra.

#40: Nagy igazságot írtál.

Amúgy a fizetésedet sem az érdemeid alapján kapod, hanem a piac szabályai és azt egyéni alkuképességed alapján.

Az egyetlen probléma ezzel, hogy mi emberek képesek vagyunk átírni az evolúció szabályait. Sok esetben már meg is tettük, formáltuk a környezetünket, olyan embereket tarthatunk életben az orvostudománynak köszönhetően, akik amúgy nem élhetnének és szaporodhatnának, eközben párkapcsolatok és szex terén továbbra is kőkorszaki elveket vallunk.

Szomorú, de még az önző aranyásó vagy egy prostituált is magasabb evolúciós lépcsőfokot képvisel, mint egy ösztönvezérelt ember, aki, ha megkapja a megfelelő hormonlöketet, akkor reménytelenül szerelmes lesz. Az ilyeneket ahhoz tudnám hasonlítani, mint valami primitívebb állat, aki ha mindig tele van a tálja kajával, akkor addig eszik, amíg meg nem döglik.

Mi vagyok én tán Buddha, hogy képes vagyok az elmémben a hormonszintet ha nem is tökéletesen, de szabályozni,

1. nem szerelmesnek lenni olyanba, akiről tudatosan tudom, hogy egy mérgező ember és kerülnöm kéne.

2. beleszeretni olyanba, akinek a személyisége jó és meglátni a külsejében is a szépet.

Én miért vagyok mindenre képes? A legtöbben meg miért nem tudnak az ösztöneiknek parancsolni?