Mi a gond velem? Miért nem kellek senkinek?

19 éves lány vagyok - nemsokára már 20 - de még sosem volt barátom, de nem azért, mert szimplán nem akartam, hanem egyszerűen sosem volt esélyem rá. Vannak barátaim, jó egyetemre járok, egy kifejezetten nehéz karon vagyok, nem vagyok olyan nagyon csúnya(átlagos) értelmesnek is mondanám magamat, meg nem hiszem, hogy olyan semmilyen lennék :/... Persze, tudom, hogy majd lesz valaki, de ahogy telnek az évek, egyre bizonytalanabb vagyok. Elégedett és hálás vagyok az életemért, csak annyira jól esne már valakivel kézen fogva sétálni, kajálni járni, ölelkezni, csókolózni, valakihez “tartozni” stb. Egyszerűen bánt, hogy a gimis éveim alatt kimaradt a diákszerelem, mindig is optimista voltam ezzel kapcsolatban, hogy “majd ez lesz az én évem”, de hát végül semmi nem lett. Mindig is az a nagyon romantikus típus voltam, visszagondolva, hogy mennyire csalódott lenne a nyolcadikos énem, aki izgatottan várta a gimit és úgy gondolta, hogy majd lesz barátom és minden szipi-szuper lesz.

Bárkivel is beszéltem, akik kapcsolatban voltak, mindig is elkapott az irigység és a féltékenység, ámulattal néztem rájuk, hogy nekik van valakijük, mintha valami nagy misztikum lenne az egész barát dolog, holott elég gyakori, csak engem kerülget. Rossz érzéssel tölt el, ahogy hallom h az egyetemen az évfolyamomból az emberek 80%-a kapcsolatban vannak, instán és tiktokon is mindenki posztolgatja a képeit a társukkal, és hát fáj :(

Meg tudom, hogy a barát “szerzés” alapja a fiúkkal való beszélgetés, de így se kellettem senkinek.

Van aki hasonló cipőben jár, mint én? Vagy valaki adna tippet, hogyan lehetne fejleszteni a személyiséget vagy vmi? :/