Mi a baj a gondolkodásommal, ha csak a minél könnyebben kapható szexuális aktust tudom értékelni?

Kérlek ne forgassátok ki! Nem arról van szó, hogy kihúzom, bedugom, ürítőzsáknak használom a nőket, amit itt sokan beképzelnek maguknak. Arról van szó, hogy mikor küzdenem kell bármilyen nőért, akkor az van bennem, hogy balekra vagyok véve. Hogy egy örvénybe kerültem bele, amiből minél előbb menekülni szeretnék, mert innentől nekem csak veszítenivalóm van.

Ha azt a nőt személyesen nem is (mielőtt bármi rám sütné azt is, hogy prostituáltnak nézem a nőket látatlanban, ismeretlenül), de biztosan a 8 milliárd ember közül egy ugyanolyan vagy jobb külsejű nőt tuti megkapott már férfi szinte azonnal egy buliban. Akkor én minek strapáljam magam? Sértve érzem magam, mert lehetséges, hogy az az illető egy fesztiválon vagy szórakozóhelyen egy sittes munkanélküli anyagyilkos gyerekmolesztáló vandál, csak a nőnek ezt az oldalát nem mutatta, hanem előadta, hogy "Szia, szépségem" a csaj meg már olvadozott és odaadta magát neki. Én meg az ilyennél sokkal több vagyok, még akkor is többnek tartom magam, ha elveszíteném az állásomat meg minden vagyonomat. Mert akkor is sokkal értékesebb ember vagyok. Másnak meg odaadta magát.

Valahogy a csajozással is hasonlóan vagyok, mint a munkával/pénzkereséssel.

Ha találok az utcán egy elhagyott húszezrest, annak örülök a legjobban, mert nem kellett érte dolgoznom. Kár, hogy annyit nem találok, hogy meg tudjak belőle élni.

Ha valaki ad valami semmi munkáért 5-10 ezret, akkor szintén sikerélményem van, kár, hogy ilyen fusi munkákból sem lehet hosszútávon létezni, mert vagy van, vagy nincs.

Amikor viszont 160+ órát ledolgozok nevetséges órabérért, akkor az a MINIMUM, hogy megkapom érte a jussom, különben élve elásom az alvállalkozót/főnököt.

Egyszerűen nem látom értelmét, miért kéne küzdeni bármilyen nőért. Amikor tökéletes külsejű nők odadobják magukat felületes ismertségre, miért kéne hosszú időn át randizgatni?