Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Akkora balfácán vagyok, elcsesztem egy ilyen lehetőséget. Ti mit tettetek volna a helyemben?
Elnézést a rohadt hosszú írásért, de muszáj kiadnom mindent, hogy többet ne kövessek el ilyen fatális hibát.
Tegnap este rámírt egy lány ismerősöm, hogy eléggé rossz kedve van, és nemtudja mit csináljon. Én meg gondoltam, próba szerencse módon, áthívom. Írtam is neki, hogy jöjjön át ha van kedve, és belement. Minden klappolt, egyedül voltam az albiban, semmi nem zavart. Aztán megérkezett a csaj 3 üveg piával, meg egy lekvárral. Na már itt gondoltam, hogy ennek jó vége lesz.
Na de, megkért, hogy bontsam ki a kis üveges lekvárt, mert ő egyedül nem tudta. Hát képzeljétek, én sem tudtam... 20 percig kínlódtam vele, míg sikerült... Nagyon gáz volt.
Ezekután pedig nagy nehezen elkezdtünk inni. Az eleje még tök jól indult, sokat nevettünk, és sokat hozzám is ért a lány, érezni lehetett a "tension-t". Egészen addig, amíg meg nem kérdeztem, hogy mi miatt szomorú... Na hát innentől elkezdte darálni a dolgokat, csak mondta és mondta, alig jutottam szóhoz, és az ivás is abbamaradt... Én hülye pedig még beszélgettem is vele... Az exeiről, az egyéjszakásairól, a családjáról, mindenről. Észre se vettem, hogy egyik pillanatról a másikra a lelki szemetesládája lettem... Többet nem ért hozzám, és máshogy is nézett rám, és az egész átfordult ilyen baráti lelkizős csevejbe. Hát igen, összehoztam: Sikerült friendzoneolnom magam, egy olyan lánynál, aki valszeg más céllal jött hozzám... Aztán végül még pár órát hallgattam, és elment...
Na de ti, akik tapasztaltabbak vagytok, mit kellett volna csinálnom? Annyira tökéletesen indult minden, tökre beleéltem magam, aztán ez lett a vége... Egy nagy adag semmi. Nagyon frusztrál a dolog.
Ráadásul, most úgy tűnik, hogy lett egy "legjobb" lány barátom ezáltal. De ezzel mit lehet kezdeni? Én nem akarok olyan kis b*zi lenni, akinek a lány elmondja minden baját, de engem meg amúgy lesz*r. Van értelme barátnak maradni vele?
Nagyon szépen köszönöm, ha segítesz, és elolvastad ezt a sok mondanivalót!
Kedves Kérdező!
Semit sem csináltál rosszul.
Hívd át legközelebb is. Esetleg séta, kirándulás,....
A lekvárhoz vegyél nyitót vagy engedj a fém tetejéte forró vizet néhány másodpercig. A hőtágulás után könnyen lejön.
Az írásodból nem jött le, hogy amit te "tension"-nek érzékeltél az valóban az volt-e. Szokták mondani, hogy kétféle férfi van. Az egyik már egy "Szia"-t vagy egy mosolyt is úgy érzékel, hogy bejön a csajnak és egész hátralevő életében úgy raktározza el, hogy simán meglehetett volna a csaj, ha kicsit rányomul.
A másiknak pedig a nyilvánvaló dolgok sem szúrnak szemet.
Szóval simán lehet, hogy egy ilyen kis barátságos lányról van szó és azért ért hozzád többször, de amúgy nem volt mögötte semmi. A kérdésed pedig csak hangulatváltozást idézett elő nála, de amúgy ha bepróbálkoztál volna előtte is hárított volna és maximum egy félbehagyott csók lett volna az eredménye, majd hazamegy zavarodottan.
Fontos kérdés: A kérdéskiírás óta mi történt? Írt rád valamit, vagy te írtál rá?
Egyébként az a rossz, hogy sajnos igazad van abban, hogy ilyen apró dologgal friendzone-ba tudod küldeni magad. A nők hihetetlenül érzelmi lények tudnak lenni, egyetlen rossz mondat el tudja vágni az egészet végérvényesen. De néha elég egy megcsörrenő telefon, egy olyan zeneszám, ami valamire emlékezteti vagy egy ki...ott üveg ital a polcodon, amiről eszébe jut az a srác, akivel szintén elkövetett egy olyan hibát, amit veled készült éppen és mivel nem akarja megismételni, téged jobban meg szeretne ismerni, majd két nap múlva kiderül, hogy a csillagjegyeitek alapján nem illetek össze meg ő egyébként is két hónap múlva vidékre fog egyetemre menni.
Őszinte leszek, én senkinek nem lennék a lelki szemetesládája, de nem is kezdenék ki olyan nővel, akinek épp most volt lelki összeomlása.
Nem vagyok lúzer, de nem vagyok gonosz sem.
Már önmagában az hiba volt, hogy a legrosszabb állapotában áthívtad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!