Gáz lenne egy olyan szexkapcsolatot keresni, amiben van némi gyengédség?

Hogy lehet ezt tizenévig bírni? Hát úgy, hogy nincs más lehetőség. Egyébként te is belátod, jókor volt jó helyen. Erről beszélek én is. A szeretőzés, meg amúgy a szex is kizárólagosan 100%-ban a nőkön múlik. Miért kell nekem a szerető témával foglalkoznom évek óta? Mert nem élhetem a normál házas életem, azaz el vagyok utasítva! Én akartam ezt? Nem. Megtettem mindent otthon? Kommunikáltam? Igen. Akkor ez maradt csak.

Itt a gyk-n is sok nővel leveleztem már, de a vége az lett az összesnek, hogy hát igazam van, sajnál mind, de ennyi. Még azok is, akik arra panaszkodtak végig, hogy jaj de jó lenne ha nőnek érezhetné magát fél órára, meg hogy a férje már évek óta rá sem néz. Szóval ha egy nőnek nem jó otthon, még az is erős 95% hogy semmit sem fog lépni. Szerintem arányaiban nagyon kicsi az a réteg, aki belemegy a szeretői viszonyba. Országos szinten max 2-3000 ezer nő lehet, ez is inkább túlzó szám. Erre jut kb. 3-400.000 férfi, aki ha nincs is párkapcsolatba, simán benne lenne az alkalmi hancúrba. Ez a szám pedig túlzóan alacsony.

Pont ezért mondom azt, hogy az a férfi végtelenül szerencsés, akinek "jut" nő a havi 1-2 románchoz.

Én is azt gondolom, hogy hatalmas szerencse, ha a fix élete mellett két ember annyira egymásra talál, hogy be merjék vállalni a félrelépést, akár tartósan.

Nyilván nem elég csak a szex, ha nem találkozunk is tudni akarok a másikról, hogy megmaradjon a bizsergés és a gyengédség utáni vágy, de úgy már halmozott a lebukás veszélye és ha mondjuk egy ember nem is "otthonról eljárós", akkor méginkább. Mit mond, hova megy 2-3 órára?

Aztán ott van még a bizalom kérdésköre is. Tudjam, hogy biztosan nem fog lebuktatni és én sem őt. Soha, semmilyen körülmények között, akármi is alakuljon köztünk.

Ez annyira érzékeny téma, hogy marha kevesen képesek kezelni, ezért inkább a gyávaság győz sok esetben.

#21 Szóval, lehet hogy mi már beszéltünk privátban?🤔

#22 minden mondatoddal egyetértek. A félrelépés előtt én már 1 évvel eljárogattam itthonról, barátnők, koncert, vacsi...így soha nem volt feltünő. Senki nem tudott a szerető miről még a legjobb barátnőm sem. És igen, amit írsz, hogy szeretnél tudni a másikról, nálunk így volt, de ő lebukott otthon majdnem, így aztán 120% os kontroll alá került. Ő így is szerette volna folytatni de én nem. Egyrészt nem akartam hogy nagyobb gond legyen náluk, másrészt nekem kell a bizsergés ez a 2 havonta írok egy üzit aztán dugjuk, az nekem nem működik.

20#

22 vagyok. Ezt akár én is írhattam volna, nálunk is így lett vége gyakorlatilag.

És igen, az kimaradt, hogy az ember egyedül marad az ezzel kapcsolatos érzéseivel, hiszen a legjobb barátnak/barátnőnek sem mondja el mi megy a háttérben. Szerintem egyébként amilyen magasabb fokú emberi kapcsolat ez (ahogy más is írta itt), legalább annyira nehéz is kezelni. Nem csodálom, hogy sokan inkább bele sem mennek. Vagy ha belemennek, viszonylag gyorsan belebuknak.

23-as. Hát így nehéz lenne beazonosítani! :) A gyk egy mátrix sokan sok emberrel beszéltek már, majd azok is másokkal... :D

Lehet hogy nekem sem menne a szeretőzés, de jó lenne kipróbálni, még ha az csak 1-2 alkalomról szólna is. Igazából hazudnék ha azt mondanám, hogy fizikai kényszer vinne rá, jó lenne úgy beszélgetni is valakivel, hogy az igazi önmagam lehetnék. Egy hosszú kapcsolatban nem önmagaddá válsz, hanem egy olyan emberré, akit a párod lát benned. Majd jön ez a önhasonulás, hogy a francba is, én nem az vagyok akinek látni akarsz! Pontosan ezért ritka a jó házasság vagy kapcsolat. Egyszerűen baromi nehéz olyan társat találni, aki az igazi énedet látja, és azt is szereti.

Nálunk az a probléma, hogy én nem vagyok egy állat. Én szeretem intelligensen megbeszélni és intézni a dolgaim. A párom szerint én nem vagyok férfias ez miatt, így érthető hogy nem közelít, ezek után én sem alázom meg magam azzal, hogy szexet kolduljak tőle. Persze az élet többi területén jól működünk, van gyerek, autó, ház. Semmi értelme nem lenne feladni mindezt. Sőt, nem is akarom, én látni szeretném a gyermekem életét, minden mozdulatát.

Csak ennyit akartam hozzáfűzni. :) Mert itt is mindenki a válást ajánlja.

Ti hogy vélekedtek erről a saját szemszögetekből?

Az biztos hogy ez mindenképp nehéz helyzet. És ti pasik nem is csináljátok ezt olyan jól, bocsi... 😬 Úgy értem hogy hajlamosabbak vagytok lebukni.

Ebben igazad van ha úgy kell koldulni a szexet, az milyen már? Az úgy jó hogyha látod érzed, hogy téged akar.

Én sem szeretnék válni, mindenünk megvan, csak ez hiányzik. Bár azt nem mondom hogy együtt öregszünk meg, mert nem biztos hogy ezt bírni fogom életem végéig.

23#

24-es vagyok

Lehet nekünk nőknek vannak jó radarjaink, azért tűnnek bénábbnak a férfiak a "titkolózásban". :D

25-ös, érdekes dolgot hoztál fel. Én nem érzem, hogy nem vagyok önmagam, de azt érzem és látom, hogy a barátaimmal teljesen máshogy viselkedem. Mintha kiszabadultam volna a kalitkámból, amikor velük vagyok, pedig nem mondhatnám, hogy be vagyok zárva.

Én sokszor azt érzem, hogy akarom még érezni azt a tüzet, amit egy kapcsolat elején. Jól esik nőnek lenni, jól esik tetszeni másoknak is. Érezni akarom még az első érintések bizsergését, az első csók izgalmát, stb. Ez az, ami elvisz és ez az, ami miatt sosem tudtam hűséget fogadni.

Pedig a házasságom rendben van. Szeretjük, támogatjuk és bármilyen furán is hangzik, tiszteljük egymást. Jól elvagyunk, ő a másik felem, de ezt az érzést ő már nem tudja újra és újra megadni sajnos.

Én nem gondolom, hogy el kéne dobni egy jól működő életet egy kalandért, de igen. Általában nem szoktam itt népszerű lenni a véleményemmel.

27. 25-vagyok. Jól összefoglaltad, köszi, legalább már nekem nem kell! :D

"Pedig a házasságom rendben van. Szeretjük, támogatjuk és bármilyen furán is hangzik, tiszteljük egymást. Jól elvagyunk, ő a másik felem, de ezt az érzést ő már nem tudja újra és újra megadni sajnos.

Én nem gondolom, hogy el kéne dobni egy jól működő életet egy kalandért, de igen. Általában nem szoktam itt népszerű lenni a véleményemmel."

Dettó, dettó, dettó. A válás mint intézmény működik, de nem kell ráhúzni mindenre. Legalábbis most a gyk többségi véleményére reflektálok. Vannak esetek amikor el kell válni, de én nem érzem azt, hogy emberileg mi egymás rovására lennénk, vagy pedig a gyerek lenne rossz pszichés, mentális környezetben. Pont fordítva, meg kap minden támogatást a testi és a lelki fejlődéséhez.

Azért elválni, mert néha jólesne egy kis kitörés a mindennapokból, férfi-nő közös energiamezőbe takarózva? Mert kb. csak ez hiányzik, de ez sem úgy, hogy itt a világ vége ha nem kapom meg! Nem vagyok az az erőltetős típus, pont azért, mert az erőltetés nálam sem működik. Azaz, nem pedáloztam egy nőnél sem azért, hogy legyen már valami. Sőt, abban sem hiszek, hogy egy párkapcsolat egy életen keresztül lángolásban telik el.

Most formabontó leszek a véleményemmel, de abban sem hiszek, hogy egy kapcsolatért dolgozni kell. Miért? Mert egy kapcsolat vagy működik, vagy nem. Azt már megette a fene, amiért meg kell dolgozni a mindennapokban!

Ugyanis én magamtól adok, nem érzem munkának azt, ha adok egy érintést vagy egy kedves megjagyzést. Az sem munka, hogy elmegyünk valahová. Az sem munka, ha besegítek a háztartásba. Az sem munka ha elmegyünk egy kulturális programra.

Ha valaki nem kedveskedik a párjának, ha nem segít neki, ha nem foglalkozik vele, az bizony maga az indikátora a kapcsolatnak! Mivel lesz jobb az egész, ha kényszeről csinálja az ember? Mert ugye az én olvasatomban az már munka! Amit szívből jön, azt bizony nem érzi senki kényszeres dolognak, még akkor sem ha fárasztó, vagy pedig éppen nincs kedve hozzá.

Nálam az volt mindig is az alap, hogy soha senki ne tegyen felém semmit, ha nem akar. A színjátékot és az érdek tevékenységeket gyűlölöm a világon a legjobban. Én bárkit elfogadok olyannak amilyen, legfeljebb majd eldöntöm hogy milyen szintű kapcsolatot szeretnék vele tartani.

Az emberek 6. érzéke sosem csal, még akkor sem, ha el akarjuk hesegetni az igazságot magunktól! :)

De furán gondolkozol. Pontosabban fura, hogy nem csak én vagyok fura. :D Megszoktam, hogy mindig mindenhol magamra maradok a mások számára "nyakatekertnek" tűnő véleményemmel. Nem nyakatekert, csak a társadalom számára nem feltétlenül az az elfogadott felfogás, amit én vallok. Sokszor más szögből látok dolgokat, mint a többség és tök jó érzés olyan ember gondolatait olvasni, aki szintén kilóg valamilyen szinten.

Én sem szeretem azt a kifejezést, hogy egy kapcsolatért dolgozni kell. Az olyan erőlködés hangzatú, az erőlködés pedig az én szótáramban nem értelmezhető egy jól működő kapcsolat fenntartásában. Viszont abban nagyon hiszek, hogy egy jó kapcsolatban erősen jelen van a tudat és működnie kell. Én ezt a saját kapcsolatomban és az eddigi tapasztalataimból arra vetíteném le, hogy a szürke hétköznapok bizony képesek bedarálni minket. A szürkeségben könnyű elmenni egymás mellett és szemelől téveszteni az utat. Ez tény. Erre a helyzetre jön itt a gyik-en leggyakrabban a válasz, hogy "hagyd el", "meguntad, nincs értelme folytatni", "válj el", "egy kapcsolatért dolgozni kell", "fektess bele több energiát", "vegyél egy szexi fehérneműt". Szerintem pedig ez annyira egyszerű. Ha érzi az ember, hogy a szív kezdene kibillenni, használni kell a tudatot. Ha én azt érzem, hogy a daráló már elkapta a kisujjamat, akkor nem várom meg, hogy behúzzon bokáig, hanem azt mondom, hogy tudatosan teszünk azért, hogy ez a folyamat megálljon, sőt... varrjuk vissza a kisujjamat is (fordítsuk vissza). Ha ezt az ember jól csinálja, olyan könnyedén jövő apró korrekciók ezek, hogy sosem fogja munkának megélni, hiszen szeretem a másikat és nem akarom levenni a szemem az útról. Hát nem az a cél, hogyha olykor van is egy-két kitérő a következő nagy útelágazódásnál érezzem és tudjam, hogy merre kell mennem?

Én ezért nem látom olyan borúsan a megcsalást sem. Ha az én szívem nyitott és abszolút meggyőződéssel TUDOM, hogy a másik fél sem veszi le az utunkról a szemét soha, akkor miért érezzem magamat kevesebbnek, vagy ő miért érezze magát "csalónak" azért, mert tett egy kis kitérőt? Ugyanúgy tudjuk mindketten, hogy abban a bizonyos kereszteződésben ott leszünk mindketten, megfogjuk egymás kezét és szavak nélkül is tudjuk merre visz az utunk tovább.

(Itt persze azt megjegyezném, hogy részemről az semmilyen mértékben nem elfogadható, ha az egyik fél ott nézi hülyének a másikat, ahol tudja és minden második szembejövő emberrel ágyba bújik. Egyáltalán nem erről beszéltem, ez már teljesen más szint.)

Én csak egyetérteni tudok minden szavaddal! Nem győzöm elégszer hangoztatni a tudatosságot és azt, hogy a szív csak ködöt borít az elmére, ami meg egyenlő a vakrepüléssel. Persze mindez tartalmazza a vakrepülés izgalmát, de benne van az is, hogy még a levegőbe hegynek ütközik a gép. Ezzel szemben a tudatos érzelmi élet(ez kicsit furán hangzik) kiszámíthatósága lehet hogy unalmas, de pontosan kontrollálható, tudatában vagyok az önmagam és a másik féltől jövő jelekkel. Az tény, hogy ez már egy magasabb szint, és ez nem nagyképűség. Amit látok magam körül az az, hog korosztálytól függetlenül sokan a vak szerelmet keresik, és szó szerint vakon belemennek olyan kapcsolatokba, ami igazából alapok nélküli. sak az a bizonyos érzés van, ami hasonló azzal, mint amikor száguldozik az ember. Tudjuk hogy veszélyes, tudjuk hogy szinte hajszálon múlik az életünk, de abban bízunk hogy minden okés lesz. Ha sok ember látná magát kívülről, tudatosan(!) nézné meg felülről a párkapcsolatát, szerintem elgondolkozna azon, hogy vagy ő, vagy a párja mit keres egymás mellett!

A másik dolog... Összejössz egy emberrel mondjuk 25 évesen. Össze házasodtok. Majd te is, ő is éli az életét. Az elején mindenki azonos célok mentén, egy bizonyos lelki, mentális, morális és érzelmi szinten tart. Csak hogy az életben annyi behatás éri az embert, majd ezek hatására változik mindenki. Persze jobb esetben próbálnak a felek korrigálni. Na igen, de ez nem csak egy dolgot érint, hanem akár egyszerre többet is. Pl. világnézeti, gondolkodásbeli, étkezési, életviteli, morális, érzelmi, munkahelyi, baráti stb. témákat is érinthet. Jaaa, és ugye egy kapcsolatban ketten vannak, így ugyanúgy a másik fél is változhat ezekben.

Aztán ott van a megszokás is, ami a varázs ellentéte.

Én úgy gondolom, hogy itt nem az érzelmek, hanem az értelem ami meghatározza a kapcsolat minőségét. Az értelem az egó felett! Ha már itt tartunk, nálam a minőség a mennyiség felett. Nem tartok igényt olyan emberekre a közelemben, akivel ellentétes a gondolkodásunk. Barátom sincs sok, egy kezemen meg tudnám számolni. Persze ismerősöm az annyi, hogy Dunát lehetne rekeszteni belőlük. Jelenleg ott tartok, hogy az ismerősökkel csak annyit kommunikálok, ami nagyon szükséges, egyszerűen idő pazarlásnak tekintek már minden olyan dolgot, ami nem tölt fel. Magyarázkodjak mert én valamit máshogy gondolok? Ugyan már! Mindenki azt hisz és gondol amit akar, nekem édes mindegy. Még véletlenül sem akarom megváltoztatni a hit rendszerét.

Én is kilógtam és jelenleg is kilógok a sorból, eleinte frusztrált, de már most ott tartok, hogy élvezem is! :D

Ha a feleségemnek nem vagyok jó, bármikor elválhat vagy kereshet egy szeretőt, csak azt ne verje nagy dobra. Elválni nem fog az 100%, arra nincs is oka. Ha meg szeretne egy kis földi boldogságot, ki vagyok én hogy ezt elvegyem tőle? Szóval én vica-versa így gondolkodom, én sem vagyok tárgy, hogy valakinek a tulajdonát képezzem, én sem tekintek senkire úgy, hogy az enyém. A leg tisztább és szebb érzés a szabadság. Neeeem, az szabadság nem egyenlő a szabadossággal. Szóval ehhez kell egy magasabb szint, én azt is aláírom, hogy egy hétköznapi embernek ez nem megy. Tudom, mindenki többnek gondolja magát mint hogy csak hétköznapinak gondolja magát. Pedig a hétköznapi kifejezés is már sok esetben pozitív jelző.

Azt tudtad hogy egy embernek ha vesszük 20 tulajdonságát, akkor a fele átlag alatti, majd a másik felének a 90%-a átlagos, és a maradék rész az átlag feletti? Sőt, az emberek nagyrésze elköveti azt a stratégiai hibát, hogy azt akarja erősíteni amiben gyenge, hogy jobb esetben felhúzza átlagos szintre? Pedig ez a lehető legrosszabb út! ;)

Boccs, kicsit eltértem az eredeti kérdéstől!