Akik azt vallják, hogy egyedül legyél teljes meg boldog ember, azok aszexuálisok vagy nagyon alacsony a libidójuk vagy annyira igénytelenek, hogy a prosti/önkielégítés is helyettesíti számukra egy párkapcsolat intimitási részét?

Ezt általában arra szokták érteni szerintem, hogy nem szerencsés dolog egyik kapcsolatból a másikba ugrani. Egy szerelmi csalódás után sok ember azt gondolja, hogy könnyebb lesz úgy felejteni és feldolgozni a fájdalmat, ha rögtön kerítenek maguknak valakit, pedig ezek általában nem jól sülnek el. Érdemes kicsit egyedül lenni, helyrejönni lelkileg, kvázi megtalálni önmagadad, megkeresni, hogy mi tesz boldoggá (pl. hobbi), mitől érzed jól magad a bőrödben.

Egyébként én sem értek azzal egyet, hogy hosszú távon egyedül lehetséges teljesen boldognak lenni, hiszen társas lények vagyunk, de nem kell, hogy mindig, minden pillanatban legyen melletted valaki.

33N

Én csak a magam nevében írhatok. Nekem az átlagnál alacsonyabb a libidóm, illetve nagyon az érzelmeimhez kötött. Ha szeretek valakit és érzelmileg stabil és pozitív vagyok, akkor akár napi 2 is elmegy. Minél több a gond a kapcsolatban, vagy az életemben úgy amúgy, annál ritkábban vágyom a szexre.

Engem eleve nem maga az aktus elégít ki. Volt már olyan együttlétem, ahol egyszer se mentem el, mégis a végén azt éreztem, hogy ez igen mert olyan érzelmi töltetet adott. És volt olyan is, hogy többször is volt orgazmusom, a végén mégis ürességet éreztem és kb semmit nem ért az a menet az én szempontomból.

Tehát nálam a szex kicsit máshogy működik mint azoknál, akikkel eddig erről beszélgettem.

Pont ezért nem épp az alfája és omegája a mindennapjaimnak. Közel egy éve szingli vagyok, azóta nem volt szexuális kapcsolatom se és ha még egyszer ennyi idő eltelik szex nélkül nekem az se gond.

Van olyan ismerősöm, aki egy hét után a falat kaparja és szinte mindegy kivel csak dughasson egy jót.

Mondhatnánk, hogy én az adott emberrel szerelemből szeretnék szexelni, más meg a testi igényeinek kielégítése végett szeretne szexelni. És van a kettő között sok-sok átmenet.

Nekem többek között ezért is fontos, hogy az akivel ismerkedek lazán ellegyen egyedül is. Amibe a prosti és a minden hétvégén másik nő nem fér bele nekem.

Nincs semmi bajom azokkal, akiknek az eget veri a libidója, sőt sokszor irigylem is őket. De nagyon nem tudnánk egymással mit kezdeni egy ilyen emberrel.

De az én példámtól függetlenül szerintem nem lehet ennyire leegyszerüsíteni a dolgot, hogy, vagy nincs ingere dugni, vagy fizet érte és kész. Már csak azért sem, mert az egy éjszakás kalandok és a barátság extrákkal is sokaknál játszik a prosti és a masztin túl. De persze vannak, akik tényleg nem szexelnek, ha nincs párjuk.

Sok ember van, akinek (hozzám hasonlóan) az érzelmi kötődés kell a szexhez, de le tudja magát foglalni két kapcsolat között, így a szex hiánya nem őríti meg. Ezeken belül pedig vannak olyanok is (ismerek ilyet) akinek teljesen átlagos az igénye kapcsolatban a szexre, de az üres reszelés nem tudja igazán kielégíteni így azzal nem él.

Nekem inkább az a rejtély, aki biztosra megy és tart otthon egy "párt" aki biztos pont anyagilag érzelmileg stb. közben meg kefélget jobbra-balra és/vagy keresi az új párját, vagy épp csak kilépett egy kapcsolatból és máris pánikol, hogy egyedül marad.

Nekem az ismerősi körömben kb ez a két véglet van azok közül akik nyitottak egy párkapcsolatra.

Az akinek úgy kell a párkapcsolat mint az oxigén, mindegy milyen minőségű és meddig tart, meg aki lazán el van, nem is feltétlen keres direkt párt, de nyitott az ismerkedésre. No meg persze a 3. típus aki nem is keres párt, de ők a kérdés szempontjából lényegtelenek.

Nem. Egyszerűen csak aki nem képes egyedül a boldogdágra, az párkapcsolatban sem lesz az, mivel ott folyamatosan a párjától várja majd el, hogy boldoggá tegye, ami beteges jötődést jelent, a kapcsolatban mindkét fél csak sérülni fog hosszútávon. Meg kell tanulni megismerni magunkat mielőtt komoly párkapcsolatba kezdenénk.

Szóval szó sincs arról, hogy el kéne vetni a párkapcsolat lehetőségét, hiszen az az emberek többségének természetes szükségletéből adódóan kell. Egyszerűen csak meg kell tanulni, hogy agyatlanul ezt sem lehet csinálni.

Közel 6,5 éve vagyok egyedül, magas a tesztoszteronszintem (nőként 😔), így a libidóm is. Sosem hittem ebben a "légy boldog egyedül!" bullshitben, és mára már untig elegem van a mindig, mindig, de mindig csak egyedüllétből, nem kellésből. Túl sok jutott a "jóból", eltelt a fiatalságom így, végignézve, hogy mások bezzeg kellenek, alakulnak a dolgaik...

Nyáron lett 2 kiskutyám, szeretem-imádom őket, rengeteget adnak, de tény, hogy valamilyen szinten pótlékok. Kb. 15 évig (ha minden jól alakul) lesznek nekem is társaim, akiknek kellek, jó vagyok olyannak, amilyen vagyok, akik nem hagynak el azonnal a legkisebb szrságért, nem bántalmaznak semmilyen formában stb. A semminél ez is jobb, a minap pont megjegyezték, hogy tényleg jó hatással vannak rám, mert előtte már "nagyon bolond" voltam... Aztán ha ők már nem lesznek, valószínűleg én is elmegyek, akar a fene tovább élni, akkor már 20+ éve egyedülállóként.

Ha van kapcsolatom akkor kétnaponta kívánom a szexet, amúgy meg hiányzik néha, de van vibrim. Egyedül is lehet boldog, normális életet élni. Persze hogy néha hiányzik az intimitás, de ettől még nem vagyok boldogtalan, mert az életem jó. Nem kaphatunk meg mindent. Van aki párkapcsolatban boldogtalan, de benne marad, ő nincs előrébb mint én. Van akinek boldog a párkapcsolata de nincs munkája vagy gyűlöli a melóját, neki is hiányzik valami. Vagy gyerekre vágyik, de nincs. (nekem van)

Tehát azt akartam ebből kihozni, hogy kevés embernek van meg abszolút mindene és a párkapcsolat is csak egy dolog, ami boldoggá is tehet meg boldogtalanná is. Ez nem igénytelenség, hanem ésszerű hozzáállás az élethez.

N 43