Ha jól nézek ki, de tizenévesen sikertelen voltam belső dolgok miatt, akkor belsőleg lehet már belém ivódott a sikertelenség érzése? Lehet ezen változtatni?

Ez jutott eszembe, hogy a korai tapasztalatok mennyire befolyásolják azt, hogy később mit hisz magáról az ember. Egy átlagos arcú barátomnak volt egy csini barátnője tizenévesen és ő a mai napig elhiszi magáról, hogy megkaphat csinos lányokat + normális, szerető családban nőtt fel, + halad előre normálisan az életben is. Tehát hiába nem jóképű (és ezt ő is mondja, mind tudjuk), de mégis vannak helyes csajai, mert belsőleg rendben van saját magával, nem érték igazán negatív hatások gyerekként.

Én elég rossz családban nőttem fel, a szüleim sosem tudták kimutatni a szeretetüket, állandóan veszekedtek, apukám alkoholista és én is eléggé bezárkozó lettem úgy alapból ezek miatt. Hiába voltam szerelmes jó pár lányba tizenévesen, egyiknek sem kellettem sajnos. Nem voltam menő, jó dumájú, vicces (a nők előtt), magabiztos, nem mertem odamenni hozzájuk, túlizgultam a dolgokat. Most Tinderre felmenve vagyogatok lányokkal, mert jól nézek ki (arc, magasság), de egyszerűen egy bizonyos szintnél azt érzem, hogy én ennek a lánynak úgy sem lennék elég jó és csak olyan lányokkal vagyok, akik rendben vannak. Tetszettem már néhányszor az életben helyes lányoknak, akiket barátnőnek is elfogadtam volna külsőleg is, de nem léptem, mert az agyam egy része egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy én tetszhetek egy ilyen lánynak. Nem instamodell, plázaptsa, partiribi lányok vonzanak, csak simán a helyes, csinos, de mégis valahol visszafogottságot sugárzó lányok. Tinderen is hiába matchelnek be szép lányok egész jó arányban, inkább az átlagosabbakat választom ismerkedni, mert nem hiszek magamban.

Ezekről a dolgokról mostanában kezdtem gondolkodni, hogy a gyerekkor mennyire is lehetett rám hatással. Lehet ezen változtatni, hogy legyen önbizalmam és többet hozzak ki magamból?

21/F