Van itt rajtam kívül olyan ember, aki kiábrándult már ebből az egész párkapcsolatosdiból, emberekből? (Hosszú)

Én 30 éves férfi vagyok, vagy srác, ahogy tetszik. Barátnőm nem volt, csak próbálkozások, ismerkedések, amiknek pár hónapon, esetleg pár éven belül vége lett. Sokszor volt olyan, hogy a hosszas barátkozás során olyan dolgokat tudtam meg elsőre rendesnek tűnő lányokról, hogy a gyomrom is felfordult.

Olyan 18-25 éves koromig majd megvesztem volna egy párkapcsolatért, szinte bármilyen kompromisszumra képes lettem volna a vágyott nő felé. Aztán a sok csalódás, negatív tapasztalat után már úgy érzem, hogy nagyon durván, alattomosan, szőnyeg alatt bekúszott az életembe a megszokás.

Már nem tudnék annyi kompromisszumot kötni, nem érzem olyan "értékesnek" a női nemet, mint régen. Környezetemben látok rossz, és jobb kapcsolatokat is, bár ott is sok a veszekedés és a kifele színjáték, illetve sok kapcsolatot a függés tart csak egyben, legyen ez gyerek vagy anyagiak, vagy akár a megszokás.

Nem tudom mit kezdjek az érzéssel, jó lenne egy társ, amilyet elképzel az ember, de megnézi a való világot, elmegy a kedv. Randizástól rosszul vagyok, eddig csak anyagilag kopasztott meg az összes randi, bár nem volt sok. Elegem lett a megfelelési kényszerből, a nők kedvére tevésből, hogy aztán cserébe mindig kikosarazzanak.

Más is érez hasonlót?

Köszi, ha elolvastad!