Huszonéves lányok! Előfordulhat az, hogy ilyen esetben csak barátot, vagy afféle "egyik legjobb barátot" keres a lány, akivel krízishelyzetben lehet beszélgetni?

Van egy lány, akivel elkezdtem levelezni. Vagyis inkább chat-nek mondanám, sőt most már az is; de eleve is jórészt valós időben írogattunk egymásnak.

Ő egy ideje már elkezdett néha olyan megjegyzéseket tenni, hogy szívesebben virrasztana velem levelezgetve (általában ez is volt a helyzet, részemről sajnos azért is, mert munkám miatt most felborult a napi rutinom), vagy érezteti, amikor hosszabb ideig (8-10) óra nincs fent neten egyikünk, hogy visszavár. Vagy hogy leírta egy olyan élményét, amit eddig rajtam kívül csak 1 embernek mondott el.

Meg még 1-2 hasonló dolog, nyilván nem fogom most őket hosszan ecsetelni. Ilyenkor valahogy próbálom, vagy legalább szeretném éreztetni, hogy ezzel én is így vagyok, de ugyanakkor ezzel egy lánnyal szemben pengeélen táncol az ember, tudom jól. (Amúgy ez az a tulajdonság, amit utálok a lányokban)

De ugyanakkor gőzöm sincs, hogy most mi a fene van. Emellett meg egyre inkább az az érzésem Őt megismerve, hogy "Áááh, én ilyen jó csajt a büdös életbe nem kapok meg".... Mármint nem lekezelő értelemben mondom, partnert én nem tulajdonnak tekintek, csak szerintem ez a megfogalmazás jól leírja a helyzetemet.

Én bevallom, nem is akartam ilyen jó lányt, egy egyszerűbb csajjal is megelégedtem volna... (persze most meg kifogok egy ilyet)

De én most már szinte szó szerint szerelmes kezdek lenni a tulajdonságaiba, és kb. biztosra tudom, hogy ezt már azt jelenti, hogy magára a lányra se fogok tudni úgy tekinteni.

Sajnos nálam nehezen is működik a fiú-lány barátság, utálom még én magam is, de sajnos én ilyen vagyok. Ezen változtatni nem lehet szerintem. Persze amúgy volt 1-2 lány haverom, tehát durván szélsőségesnek nem gondolnám magam.

Mindenesetre nála már tudom, hogy hogyan alakulnának az érzelmeim.

Voltak olyan gondolataim is, hogy bárcsak ha lenne hozzá elég erőm, önfegyelmem, hagynám a francba. =( Úgy a legjobb, ha a kísértés minden forrásától elvágja magát az ember. Csak már egyszerűen nehéz... Tényleg nehéz ez, kb. valamilyen függőséghez tudnám hasonlítani.

Szóval lányok, titeket kérdeznélek : Ti magatokat ismerve, ezt hogy látjátok? Nekem, mint fiúnak mit tudtok ajánlani? Válthat jobbra ez a helyzet, vagy ez az a szitu, amiből jobb mielőbb húznom, mert a végén nagyon pofára fogok esni, és fájni fog?

Mit tudtok tanácsolni?