Mióta lett ilyen irrelevánsan nagy elvárása az átlagos, vagy az alatti nőknek is?

"Lehet, hogy a sportos, pörgős, érdekes srácnak viszont jobban bejön az átlagos külsejű, de életvidám, sportos, pörgős, jófej csajszi, mint a búvalba..szott, butácska cicababa."

Kivétel, nem pedig átlag. Az a baj a világgal, hogy a kivételeket akarják általános érvényű alapigazságként eladni.

Tényleg nem értem miért jó így elbeszélni szándékosan egymás mellett. Átlag, gyakori, megszokott akkor lenne, ha látnál egy csomó olyan butácska cicababát, aki nem azért szingli, mert anyagias és nem talált még megfelelő eltartót.

A tárkereső oldal a nők játszótere. A nemek durva aránytalansága miatt elképesztő verseny van minden nőért, ők pedig gyakorlatilag korlátlan mennyiségű férfi közül válogathatnak.

Ilyen körülmények között az lenne a csoda, ha a nők nem szállnának el maguktól és nem állnának elő millió feltétellel. És a nők tényleg megzakkannak, egy idő után már a legnevetségesebb apróság miatt is elutasítják az amúgy teljesen rendben lévő férfiakat, ami valahol érthető is, ha egyszer MINDEN ÁLDOTT NAP tucatszám jönnek az újabb és újabb jelöltek. Ezt úgy hívják, hogy a választás paradoxona (minél nagyobb a választék, annál nehezebb döntést hozni), amihez még jön, hogy minden nő a legeslegeslegeslegjobb pasit akarja kifogni.

Én csak azt tudom ajánlani férfitársaimnak, hogy felejtsétek el ezeket az oldalakat. Minden, ami egyoldalúvá teszi a társkeresést és a férfiakat hátrányosan érinti, 100x jobban érvényesül társkeresőkön.

14-es: Ezt nem kell mondani, tudom magamtól is. De akkor mi az alternatíva?

A szórakozóhelyek majdnem ugyanez, csak élőben.

Máshol meg nem lehet olyan fesztelenül ismerkedni és sokkal inkább a barátzóna esélyes, mint egy párkapcsolat.

Kivéve ha jól nézel ki, akkor társkeresőre sincs szükséged. Nem ma kezdtem és introvertáltságomból fakadóan mindig figyeltem az embereket bárhol voltam. Láttam rengeteg olyat, hogy jó pasikhoz odamentek a nők maguktól is. És a reakciójukból látszik, hogy nem érte őket meglepetésként, sokszor ezért pökhendiek és már egy olyan esetnél is húzzák a szájukat, mikor egy kicsit ducibb csaj megkérdezi tőlük, hogy merre van akármelyik utca. Persze az is érdekes, hogy miért pont tőle kérdezi meg, ha nem akarja felszedetni magát vele, de mondtam már neki, hogy ettől még nem kell messzemenő következtetéseket levonni, mert én minden ilyen női kezdeményezésre pozitívan reagálok, aztán sokszor kiderül, hogy tényleg semmi hátsó szándék nem volt benne még akkor sem, ha rajtam kívül más is volt a környéken.

Erre meséltek olyanokat, hogy csak néztem.

Ez a “férfiak tudnak fordítani a helyzeten kollektív összefogással” azért egy bullshit, mert magatokból indultok ki, ami nagy hiba.

Mi nem vagyunk mentálisan gyengék, kapcsolatfüggők, igénytelenek, teszetosza, felelősségtologató nyivákolók, és felszínesek sem. Ilyenformán megdől ez a kis elméletetek, mert mi inkább élünk egyedül, megteremtve magunknak mindent, minthogy nyakunkba vegyünk egy idegesítő, mihaszna, férfiatlan koloncot.

Ha valaha előállna az a helyzet, amiről álmodoztok (nem fog), és csak esélytelen pasasok irkálnának rám gondolván, hogy végre kénytelen vagyok nekik is válaszolni, mert mindenáron kell pasi, röhögve hátat fordítanék, és élném az életem inkább egyedül.

Nekünk nem kell mindenáron bárki, mint nektek.

Szívesen. :)

"röhögve hátat fordítanék, és élném az életem inkább egyedül."

Mondod ezt így névtelenül, de ha évekig vagy akár csak hónapokig (kinél hol a tűréshatár) a vibrátor lenne az egyetlen társad meg az erotikus regények, akkor bizony lejjebb menne az az igényszint.

Ahogy a karanténig sem gondolta senki, hogy valaha képes lesz hozzászokni ahhoz, hogy kevesebbet fogyaszt vagy kevesebb pénzből él meg.

Az ember egyik alapvető tulajdonsága az alkalmazkodóképesség. Ne becsüld alá...

És ez fordítva ugyanúgy igaz. Amíg a szüleid garzonlakásának pici szobájában laksz, addig elférsz, ha szűken is.

Miután lesz 200 négyzetméteres családi házad és a gardróbod nagyobb, mint az egykori szobád, utána azt is tele fogod pakolni lomokkal és elképzelni nem tudod, valaha hogyan élhettél abban a "lyukban". Pedig sikerült.

A 30-as 40-es generáció talán még a mobiltelefonok előtti életre is emlékszik... Ma már nem nagyon menne a legtöbbeknek.