Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan, hol tudok ismerkedni olyan korombeli vagy maximum 4 évvel idősebb férfiakkal, akik nem akarnak gyereket?
Figyelt kérdés
26 éves nő vagyok, kapcsolataim döntő többsége azért ért véget, mert nem szeretnék szülni, párjaim pedig akartak volna gyereket pár éven belül. Volt olyan, aki látszólag elfogadta, majd később mégis felhozta, hogy mi lenne, ha örökbefogadnánk és akkor nem kell szülnöm. Én inkább utazni, világot látni, új embereket és kultúrákat szeretnék megismerni, valamint nyelveket tanulni a jövendőbeli társammal közösen és nem utolsósorban a karrieremet építeni. Gyerkmeket jelen állás szerint semmikor nem szeretnék, igazság szerint nem is jövök ki velük, idegesít a sírásuk, belebolodulnék, ha egész nap otthon kellene ülnöm egy picivel és folyamatosan az ő igényeit kellene kiszolgálnom, mikor annyi hasznosabb tevékenység létezik az életben. Természetesen nem kizárólag az számít egy férfiban, hogy ne akarjon gyereket, hanem fontos, hogy meglegyen köztünk az összhang minden téren.2020. máj. 17. 11:36
12/16 A kérdező kommentje:
Sajnos épp az ellenkezőjét tapasztalom, közvetlen környezetemben csak idén eddig 6 baba született, egyik anyuka sem falusi. Nekem semmi bajom azokkal, akik a gyereknevelésben teljesednek ki, egészen addig, ameddig nem akarják rámtestálni ugyanezt és elfogadják, hogy én nem így szeretnék élni.
Semmilyen komoly trauma nem ért gyermekkoromban, nem amiatt nem akarok szülni. Utazni a világ megismerésének vágya miatt szeretnék.
2020. máj. 17. 14:33
14/16 A kérdező kommentje:
Nem tudom mire vonatkozik pontosan a biztos, ha arra, hogy biztosan nem akarok-e szülni később sem, akkor egészen biztos.
2020. máj. 17. 14:37
15/16 anonim válasza:
En sose akartam gyereket, es nem volt gond. Szerintem a ferfiak nagyobb szazaleka elvan ezzel, de a te indoklasod lehet elrettento. Azt meg kell mondani, hogy semmikepp sem, de ez a karrier, nem birom oket elijesztheti azokat is, akik szinten nem szeretnenek.
Ertem, hogy igy gondolod, de kimondva akkor is rosszul hat.
16/16 A kérdező kommentje:
Úgy gondolom, hogy egy kapcsolatban őszintén, nyílt lapokkal kell kommunikálni egymással, semmi jó nem sülne ki abból, ha nem tudná meg a másik fél a valós indokaimat.
2020. máj. 17. 15:29
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!