Szeretnék barátnőt, de amikor jobban elgondolkodom rajta akkor azt érzem hogy lehet jobb egyedül. Valóság az milyen?

Engem is érdekel ez a kérdés.

Hasonlóan érzek, mint te. Nekem se jött össze még egy párkapcsolat. Engem személyszerint nagyon frusztrált a dolog, és vágytam is egy párkapcsolatban. Viszont mostanában kezdem úgy érezni, hogy amennyi időt már csak a gondolat, hogy "nincs és keresni kellene vkit" elvesz az időmből és az energiáimból, azt fordíthatnám magamra, az eddigi kapcsolataimra, tanulásra, fejlődésre. Egy csomó megtérülő dologra. És a frusztráció még hagyján amiatt, hogy szingli vagyok. Elgondolkodok, hogy ha vajon lesz-e egy komoly kezdődő kapcsolatom, vagy csak randizok, az mennyi energiámat és időmet fel fogja emészteni, és lehet a végén nem is lesz belőle semmi, mert nem egyik pillnatról a másikra ismeri meg két személy a másikat. Volt is egy olyan esetem, hogy csak később, mikor már nem ismerkedtem a pasival, jöttem rá, hogy amúgy külsőre se volt az esetem, és ez amúgy zavart is közben, csak nem vettem észre.

Persze párkapcsolatpárti vagyok, de átértékelendő néha, hogy nem rossz a szingliség sem. Jut idő arra, amire csak akarom, meg kevesebb a probléma.

Aláírom hogy nagyon szép meg jó volna egyedül elleni és boldogan élni, de azért beláthatjuk hogy ez nem így megy

Egészséges férfiként és nőként is elemi igényünk van a másik nem szeretetére, valamilyen párkapcsolatra, és ezt az igényt képtelenség kikapcsolni, a hormonokat meg a társas kapcsolatokra való igényt nem lehet kiiktatni sajnos, pedig én is szeretném

Amúgy jobb lenne, mert fárasztó ez a párkeresés de nagyon

27/f