Véglegesen hogyan lépjek túl és fogadjam el azt, hogy sohasem fog egy lány sem vonzódni hozzám, és azt, hogy nekem távol kell maradnom tőlük?

Pár hónapon belül betöltöm a 22. életévemet. Ez idő alatt annyit sem mondhatok el magamról,hogy legalább pár szót váltottam volna a lányokkal. Engem mindig is levegőnek néztek vagy talán mivel sohasem hittem és bíztam magamban így észre sem vettem ha valakinek tetszettem volna. De ez utóbbi szerintem ki is zárható szerintem. Magamra soha nem tudtam úgy tekinteni,hogy büszke vagyok a külsőmre. A mai napig is szégyellem és az utcán is lehajtott fejjel sétálok és senkire sem nézek rá. Nem tudom milyen érzés az amikor egészséges önbizalma van az embernek és ha a tükörbe néz elégedett és büszke arra amit lát. Ha a tükörbe nézek csak szégyent és undort látok benne. Amikor a közelemben voltak a lányok szó szerint elmenekültem mert pánikszerű félelmeim voltak. Ma már nem tudok sem érzelmi sem pedig szexuális vágyat érezni irántuk. Nem tudok abban hinni, hogy Én is jó lennék valakinek hiszen miért pont Én. Nem akarom,hogy az idejüket egy vesztesre és egy szerencsétlenre pazarolják. Tudom,hogy sokan egy rinyagépnek tartanak most de ezt máshogyan nem lehet leírni.