Szerelmes belém egy bipoláris skizofrén, mit tegyek?

Már eldöntötte a kérdező hogy támogatni akarja. Hiába adjátok neki a tanácsot hogy hagyja lépjen le stb. Nem fog! Majd ha a "saját bőrén" tapasztalja meg a dolgokat akkor fog csak igazán menekülni. Viszont már késő lesz hozzá!

N

Első nekifutásra az volt a benyomásom, hogy a kérdező Aldous Huxley-től idéz... Nos, a beteg embereket is támogatni kell, viszont biztosan nem lehet könnyű párkapcsolatban élni avval, akit ilyesmivel diagnosztizálnak.

Egy fiatal hölggyel majdnem összejöttem, nagyon jól kijöttünk egymással hónapokig, különösen humor terén. Viszont olykor voltak kisebb kirohanásai. Egyszer viszont igazán kitört belőle, hogy menjek a fenébe, különösebb ok és előzmény nélkül.

Látszólag minden rendben volt nála, sőt, szorgalmas volt, egyetemre járt, dolgozott is mellette, elmondása szerint az élete, minden tekintetben körülményei is rendben voltak. De azt se tagadta, hogy mielőtt velem megismerkedett, pszichiáterhez kezdett járni és ragaszkodik a tablettáihoz. Nem részletezte, miért jár hozzá.

Szóval különösebb ok és előzmény nélkül kiadta az utam, pár hónappal előtte csak annak adta jelét, hogy depresszióra hajlamos és hogy mégse akar kapcsolatot se velem, se senkivel, bár továbbra is remekül kijöttünk egymással, mint barátok.

Arra utalnék tehát, hogy ha fennáll a gyanú pszichés problémára, akkor nem kizárt a váratlan, meglepő viselkedésmód, akár radikális megnyilvánulással, erre azért készülj fel...

Anyám exe skizofrén, és borzasztó dolgokat éltünk át. Régen volt az ID-n ilyen zaklatós műsor, és velünk (de főleg anyámmal) is pontosan olyanok történtek, fenyegetőzött, zsarolt, követett, egész éjjel az ajtóban dörömbölt és kiabált. Elmentünk kutyát sétáltatni anyámmal a patakpartra, és egyszercsak megjelent mögöttünk kocsival. A legdurvább eset az volt, amikor bejutott a lakásba, bezárt minket, elvette a kulcsainkat, és a szemem láttára (12 éves voltam, és lány vagyok) belökte anyámat a szobába és megrugdosta a földön. Én addig bezárkóztam a fürdőbe és hívtam a rendőröket, majd amikor ők felcsengettek, ő vette fel a kaputelefont, és belekiabált, hogy "nincs itt semmi, el lehet innen menni", majd letépte. A rendőrök úgy feszítették fel az ajtót, majd elvitték. Bírósági ügy lett belőle, felfüggesztett börtönbüntetést kapott végül. Azóta lassan 10 év eltelt, személyesen már nem keres fel minket (elköltöztünk), de néha-néha még mindig szokott SMS-eket írni anyámnak. Szóval én úgy vagyok vele, hogy skizofrénnel soha, eleget tapasztaltam anyámon keresztül. Igen, természetesen nem minden skizofén ilyen, ezt nem is állítom, de ha ilyen rossz tapasztalatom van velük, akkor inkább elkerülöm őket kapcsolat cáljából. Ez olyan, mint az, hogy apám alkoholista, látom, hogy mit tesz vele az alkohol, tehát az alkoholistákat is elkerülöm (őket amúgyis).

Viszont én meg bipoláris vagyok... Soha nem volt kapcsolatom, szóval azt nem tudom, hogy a másik embernek ez milyen lenne. Szerintem idegesítő. Barátaim vannak, meg elvagyok a munkatársaimmal is, és nem tudják, hogy bipoláris vagyok. Viszont betudják annak, hogy "hisztis" vagyok, ami nem igaz, mert nem vagyok hisztis, nem ilyen a személyiségem, csak kívülről annak tűnhet a bipoláris depresszió néha. Egyébként nem is szeretnék kapcsolatot, mert tisztában vagyok vele, hogy "nem vagyok normális". Mármint... de, normális vagyok, mert nem vagyok se pszichopata, se szociopata, se semmi ilyesmi, nem vagyok közveszélyes egyáltalán. Csak néha önveszélyes, de az meg az én dolgom.

6

Néha azt gondolom hogy ezt a skizofréniát direkt a gonoszkodó testvérek (vagy családtagok) okozzák, komolyan. Ismertem egy skizofrén srácot, akit a testvére folyton kajánul vigyorogva piszkált, egy csajt is, dettó ugyanaz a szitu.

Belőled is árad a szeretet...Ja nem. Meg egy pasit is akinek az apja-anyja szívta a vérét. Sajnos elég súlyos esetek lettek.