Sokan azt mondják, most teszem tönkre az egész életemet. Mi történik velem?

Idén 30 éves leszek, van három diplomám. Munkám nincs, és még mindg tanulok. Barátnőm, és barátaim sosem voltak.

Általános iskolában még volt baráti köröm. A középiskolában már viszont nem tudtam beilleszkedni, ráadásul nem tudtam mit kezdenibazzal, hogy elkezdtem érdeklődni a lányok iránt, de mindig felsültem. Ez komolyan betett az önbizalmamnak, a kielégületlenségemet pedig a külföldi tévék pornóival csillapítottam. A lányokkal való kapcsoatom teljesen leépült. Az osztálytársaim sokat gúnyoltak, ezért sokszor magányosan üldögélve töltöttem az időt az iskolai szünetekben, távol a többiektől, akikkel nagyon rossz lett a viszonyom, mire végeztünk. Bekerültem az egyetemre, ami egy új lehetőség lett- volna. Itt azonban már én is sokat változtam, és nem jó irányba. Annyira hozzászoktam a magányhoz, hogy az első perctől fogva különvonultam a többiektől, és modszeresen törekedtem arra, hogy ne alakítsak ki szoros kapcsolatot senkivel. A sok pornó láttán pedig az a tévképzet alakult ki bennem, hogy a kapcsolat abból áll, hogy keményen rá kell nyomulni mindenkire, aki barátkoznibakar velem, és két randi után máris az ágyamban van... Ennek eredményeként 10 év alatt sem sikerült egyetlen nővel sem nemhogy szexelnem, de még randiznom sem, és kb. 300 embert ismerek csaknaz egyetemről, akik viszont nem ismernek engem... Egy lúzer, mogorva, besavanyodott alaknak tartanak.

Mindössze két komolyabb lehetőségem volt, amikor lehetett volna párkapcsolatom, de hiába alakult minden flottul, szánt szándékkal durva véget vetettem mindkettőnek. Ennek oka az volt, hogy mindkét esetben éreztem, hogy komolyan tetszem a két érintett nőnek, és egyszerűen megijedtem, és az egyetlen lehetséges opció az volt, ha nagyon gyorsan megszabadulok toőlük. A két eset között 5 év telt el. Az elsőnél 20, a másodiknál 25 voltam. Mindkét lány esetében ugyanazt a módszert alkalmaztam. Egyszer-kétszer találkoztam velük. Az elsővel sokat beszélgettem, a második tovább lépett, felhívott a lakására, de csak hazakísértem. Mindkét esetben forrt köztünk a levegő, de közvetlenül azután, hogy a mosolygó lányoktól elváltam, már azon járt az agyam, hogybhogyan szereljem le őket, és mentsem meg magamat attól, hogy elköteleződjek. Ráadásul féltem tőle, hogy a barátnő rossz hatással lesz rám, elvonja a figyelmemet a tanulástól, tönkreteheti a karrieremet, nem lesz állásom... Mivel szaktársaim voltak, riválist is láttam bennük... Ezek együtt győztek meg arról, hogy fel kell lépnem ellenük. Egy ismerőm ugyanezt a tanácsot adta. Ezért elkezdtem rájuk irogatni tudatosan, és végül kiborítottam mindkettőt... Utána pedig már nem kellett csinálnom semmit, mert olyannyira megutáltak, hogy szóba sem álltunk többet egymással. Akkor azt gondoltam, hogy jó döntést hoztam, ráadásul jót is tettem velük, mert megtalálták a párjukat, én pedig független maradtam, és pornófüggő. És múltak az évek... Végeztem, és itt maradtam egyedül. Munkám pedig nincs... Ma már bánom azbegészet, de akkor döntenem kellett, és ezt láttam jónak. A két lány ma se áll szóba velem.

Felfedeztem az Anotalkot, ott próbálok egyéjszakásra becsekészni 18-20 éves lányokat, akik velem ellentétben már lehet, hogy nemcsak egyszer, hanem többször is szexeltek már életükben... Külsőre egyébként ne úgy klpzeljen elkerülése senki, mint egy kétlábon járó szerencsétlenség. Sokan nem hiszik el, hogy nekem még soha nem volt senkim. Nem külsőmmel, hanem a belsőmmel van gond. Hiába vagyok elvileg diplomás értelmiségi,sokak szerint nem tudok normálisan viselkedni, a múltbéli sérelmeim irányítják az életemet, és haragszok az egész világra, holott a közelemben sincsenek már azok az emberek, akik miatt tinédzserként szenvedtem, és kiközösítettek. 15béves koromban valami nagyon elromlott, és úgy tűnik, az egész életemben végig fog kísérni... Ha rászánom magam arra, hogy beüljek valahova (már otthonról küldenek, hogy ne legyek állandóan láb alatt), akkor pedig ülök magamban, nem szólok senkihez. Ha egy nő rám néz, és mosolyog, nagyon csúnya nézéssel reagálok, vagy pusztán elfordulok, mert haragszom érte, hogy megnézett magának. Sok helyen ezért melegnek, vagy bunkónak tartanak, pedig nem vagyok az, pusztán az évek során szerzett berögzülések... A saját korosztályommal nagyon nem (a nőkkel különösen) a nyugdíjasokkal viszont kijövök. A párkapcsolattól, elköteleződéstől, a másnak való megfeleléstől, a kompromisszumoktól, a házasságtól, a gyerekvállalástól írtózom, meg se fordul a fejemben... Pedig sokak szerint lassan ennek központi témának kellene lenni nálam. Ott tartok, ahol 15 évvel ezelőtt, 15 évesen... Sajnos én is tudom hogy ez nem jó, de szerintem én már nem fogok megváltozni ennyi idősen...