Kinek lesz később sikeresebb élete a párkapcsolat terén?

Röviden: gyakorlat teszi a mestert.

Kifejtve: egy kapcsolatban meg kell tanulni, hogy mindenkinek vannak hülyeségei, hogy ezekhez alkalmazkodni kell, tudni kell, hogy a másik fél elvárása nem túlzás-e, illetve ez is egy közeg, ahol határozottan kell mozogni. Nyilván ez alkalmazkodókészség-függvénye is, de az én környezetemben is az a tapasztalat, hogy jó, ha van miből meríteni.

Apukámnak anyukám kb 3. vagy 4. barátnője volt. Apa 20 volt ekkor.

Anyukámnak apukám volt az első. Ekkor volt anyukám 19 éves.

Majdnem 36 évig voltak együtt. Csak anyukám halála vetett véget ennek a boldog és harmonikus kapcsolatnak.

Páromnak én a 6. párja vagyok. Nekem ő az első. Én 23 voltam, mikor megismertem. 7 éve együtt vagyunk.

Mint ahogy a példák is mutatják, az egyik félnek több kapcsolata is volt tizenéves korában, míg a másiknak szinte csak huszonévesen volt először. Mindenkinek hosszú kapcsolata lett.

Kell a tapasztalat. Már ahhoz is, hogy egyáltalán megfelelő párt válassz és tudd, hogy milyen ember illik vagy nem illik hozzád. Sokkal kevésbé fog a langyos vagy működésképtelen szarban ülni olyan ember akinek voltak már kapcsolatai és tudja, hogy az ilyen nem működik.

Ezen kívül mindenkinek vannak olyan defektjei, sérülései amik nem fognak addig kijönni amíg nem lesz valakinek kapcsolata. Ilyen például ha valaki nagyon szeretethiányos, rossz példák miatt rosszul kommunikál stb. És ahhoz, hogy ezekből ki tudjon jönni sajnos el kell cseszni velük 1-2 kapcsolatot.

De például azért is jó a tapasztalat, hogy ne legyenek irreális elképzelései valakinek egy kapcsolatról. Amíg csak romantikus filmekből informálódik az ember addig könnyű álomvilágban élni és teljesen irreális dolgokat várni el a párodtól meg egy kapcsolattól. A tipikus párkapcsolati problémák megfelelő megoldásához is kell a tapasztalat, ahhoz is, hogy ami nem probléma azt ne kezelje annak.

Szerintem nem feltétlen attól függ csak, hogy kinek hány éves korában hány kapcsolata volt, hanem attól, hogy annak mi az oka, és ez milyen gondolkodást indít el benne. Meg hogy mi számít sikeresnek... kívülről, ha nincsenek viták, a langyos kaki kapcsolatok is sikeresnek tűnnek, belülről megélni meg nem mindenkinek jó ezeket (én pl. nem tudtam, és kiléptem 6,5 év kapcsolat után - első kapcsolat, huszonéveim elején kezdődött).

Van mindkét típusból sikeres.

Nyilván nem mindegy, hogy aki tinikorában kezdi az ipart, az mondjuk csak kísérletezik vagy önmagát is megismeri a kapcsolatok által. vagy fiatalabban lazát preferál aztán megérik és komolyat keres... vagy alapból csapodár, vagy nem tanulja meg kezelni a problémákat, mert ha vmi apró gikszer van, úgyis ott a következő jelölt (ez utóbbi főleg ált. azért kifejezetten szép / jóképű lányoknál és fiúknál áll fenn), vagy mindig nagyon rosszul választ, vagy kiállhatatlan természet miatt arrébbhajtják.

És azok közül, akik huszonévesen lépnek először párkapcsolatra valakivel, sem mind ugyanolyan. Itt felmerül pl. az a kérdés, hogy aki pl. rondább, az örülhet, ha talál magának párt (itt most nem egyéjszakás dugópajtira gondolok, hanem tényleg társra)... vagy legalábbis olyan párt, társat, aki mellett boldog (nem 30 évvel idősebb, 4 kategóriával rondább, aki kihasználja stb.). Na ha az a kapcsolat vmi miatt befuccsol, nem feltétlenül talál utána gyorsan újat, tehát a sikerességi ráta ettől is függ. Kérdés az is, hogy megtanulja-e megbecsülni azt, ami van, vagy vérszemet kap, és elkezd fűvel-fával flörtölni, ismerkedni, vagy egyáltalán ugyanúgy próbálná váltogatni a kapcsolatait vagy ugyanolyan gyerekesen kezeli a konfliktusokat, mint egy tini az első kapcsolatábamón. Hogy benne marad-e a langyos kakiban, vagy egyáltalán fel tudja-e ismerni, hogy az elpunnyadt kapcsolatát kis odafigyeléssel meg tudja javítani, vagy tényleg nem érdemes már egymás idejét pazarolni. Olyan is van, akinek tényleg ki kell élnie magát a megállapodás előtt, így ugyanazon végigmegy, mint egy tini, csak ugye a határidők kitolódnak.

Talán azok, akik fiatalabban kezdték az ismerkedést, párkapcsolatosdit, olyan helyzeti előnyben vannak, hogy jobban tudják, mire kell odafigyelniük, miben kell majd jobban kompromisszumot kötniük, miben kell fejlődniük és milyen típusú embert kell kerülniük. De egy kifejezetten jó emberismerő később érő ember tudja ugyanezt hozni, ha tanul pl. a baráti kapcsolataiból vagy a környezetéből.

A rokonaim, ismerőseim körében végignézve ezt, azt mondhatom, hogy nem ettől függ.

Lehet valakinek rossz a házassága akkor is, ha előtte bőven szerzett párkapcsolati tapasztalatokat.

Sokkal inkább személyiségtől függ ez, nem a párkapcsolati tapasztalatoktól.