Miért sírnak itt sokan, amikor az ember nem igazán társas lény és bizonyítottan egyedül is le lehet egy életet élni sokkal minőségibban, mint kapcsolatban? Akkor mi a gond?

Párkapcsolat nélkül is lehet hosszabb ideig élni, csak ehhez erős lelki tartásra van szükség. Sok ember erre képtelen, ezért egyszerűbb köpködni azokat, akik képesek rá. A párkapcsolat nem szükséges az életben maradáshoz.

Ettől függetlenül időnként minden embernek szüksége van valakire/valamire, amivel együtt él. Amivel lefoglalja magát.

Pl. Kollégák, barátok, rokonok, házi állatok, valami hobbi.

A párkapcsolat nem egyenlő a szociális élettel.

A nemi vágyakat párkapcsolat nélkül is ki lehet elégíteni. Mindenki a saját ízlése szerint. 😂

Kérlek linkeld be azokat a tanulmányokat, amik ezt bizonyítják.

Az ember társas lény, az evolúciót nem lehet ilyen egyszerűen felrúgni. Az igaz, hogy egyedül is lehet élni, csak éppen nem érdemes.

Aki sokáig volt egyedül, pontosan tudja, hogy mennyire hiányzik, hogy valaki szereti.

Érdekes én úgy tudom tanulmányok szerint aki harmónikus kapcsoaltban él az tovább él és egészségesebb,mint az aki egyedül élt! Ehhez még Nobel díj sem kell,hogy értelmezni tudjuk miért is egészségesebb boldogságban,harmóniában élni valakivel,mint egyedül.

Én nem kapcsoaltfüggő vagyok,mert volt 4 év amíg kerültem mindenkit és én is azt gondoltma egyedül mennyivel jobb . De egyedül én pl stagnáltam,nem igazán fejlődtem sehova,mert egyedül nagyon motiválatlan voltam,hiába lett ezerszer több időm,hiába voltak barátaim. Teljesen jól el voltam magamnak,de én motiválatlanságban szenvedtem. Míg kapcsoaltban én sokkal produktívabb vagyok,eljárok edzeni,egészségesen eszem,tanulok,vidámabb,önbizalommal tele vagyok stb...Szóval találtam valakit akivel jobb együtt ,mint egyedül. Soha nem idegeskedem,mert megbízható,ha bármi bajunk van azt nyugodtan átbeszéljük,boldogabb vagyok vele. És ekkor jöttem rá,hogy nagyon buta voltam ,hogy évekig kerültem mindenkit és nem kezdeményeztem kapcsolatot,mert társsal sokkal jobb az élet,mint egyedül.

"Aki sokáig volt egyedül, pontosan tudja, hogy mennyire hiányzik, hogy valaki szereti."

Én inkább az ellenkezőjét tapasztaltam. Persze kérdés, mi számít soknak, én még csak 6 évnél fogok tartani. Az elején jellemző, hogy hiányzik. Egy idő után viszont egyre kevésbé. Már nem vágysz rá annyira, el sem tudod képzelni, és nemhogy megragadsz minden lehetőséget, hanem egyre inkább elutasítod azokat.

Úgy gondolom, az ember elsősorban alkalmazkodó lény. Rugalmasan képes alkalmazkodni ha nem is minden-, de sokféle körülményhez.