Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nincs párod? Mennyire vagy jó pasi, csaj?
Sziasztok!
Azokat a fiatalokat kérdezem, akik szinglik, és nem találnak párt. Miért?
Jól néztek ki, sikeresek vagytok, mégsem?
Vagy elhagyjátok magatokat és ennyi?
Mit vártok el, mit tesztek le érte?
Több helyről is mondták már hogy nagyon vagányan, jól nézek ki, volt olyan is hogy ismerős mondta hogy "xy megjegyezte milyen helyes vagy". Igaz erre adok is, ha kimozdulok innen, akár csak a boltba, mindig rendbe szedem magam és felveszek valami normális ruhát. Volt már hogy nő "szedett fel", Tinderen volt hogy beszélgetés után el se kellett kérnem a Facebookját, magától megadta.
Ennek ellenére mégsem. A sikerektől eltekintve ahogy elkezdtem dolgozni csökkent a szabadidőm és szociális köröm, és nem járok olyan közösségbe ahol lenne velem hasonló korú és érdeklődésű lány. Ezt sajnálom is mert úgy érzem a legszebb éveimet elpocsékolom munkával, de hát basszus, dolgozni kell ha nem akarsz éhen halni, ilyenkor mit lehet tenni?
Valamint a Tinder se olyan már mint tavaly ilyenkor, sokan már csak Instagram követőket gyűjtögetnek, vagy vissza se írnak.
Átlagos vagyok,csak szexre kellenék.
Nem vagyok sikeres,pedig 2 diplomám van. Konkrétan munkanélküli vagyok. Pedig nem büfészakot végeztem. Errefelé nincs munka. Nőként retteg tőled a munkáltató,mert biztos hamarosan gyereket akarsz. Pf.
Már nem várok semmit és nem is teszek semmit. Eddig mindig én tettem, ideje, hogy aki akar valamit tőlem az én értem tegyen.
Mièrt?
- zàrkózott ember vagyok, az ide-oda költözèseim miatt nincsen baràti köröm, akikkel el tudnèk jàrni, az internetes ismerkedèssel pedig pórul jàrtam többször.
Kinèzet, sikeressèg:
- van kb 6-8 kg súlyfeleslegem (jól oszlik el, nagy mell stb). Nem, nem zabálok össze mindent, sôt, meg szoktak lepôdni, hogy túràzom, 30 km-eket bicajozom, minden ap tornàzomstb... egyszerűen nem sanyargatom magam. A hajamat röviden szeretem ill. gyerekkènt a szuleim sz*rtak a fogszabàlyozàsra, így, hiába nem olyan vèszes a dolog, felnôttkènt milliós tètel lenne.
Az arcom àtlagoska. Smink nèlkül 4/10, sminkkel 6-6.5/10 ( ha az 5 a random nô az utcàn.)
--- szóval, a ferfiak 70%-nal mar kiestem :)
Sikeresseg: nem abban a szakmàban dolgozom, amibôl diplomàztam, de nagyon szeretem. Sajnos anyagilag nincs túlsàgosan megbecsülve, de azèrt a fizumból el tudom magam tartani.
Mit varok el:
Elvarom, hogy a masik intelligens, normalis emberlegyen. Hogy legyen koztunk szexualis vonzalom, hogy ketten egyutt meg tudjuk valositani az esetleges kozos celjainkat.
Elvarom, hogy tekintsuk egymast tarsnak minden teren.
De tudom, "blö..a nôk ès a túlzott elvàrásaik"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!