Vidékiként miért nehezebb interneten ismerkedni?

Vidékiként én is azt tapasztalom, hogy a nők legalább felének már 50 km távolság is kizáró ok az internetes ismerkedésnél, 100 km pedig szinte mindenkinek. Hiába mondom, hogy vállalnám az utazgatást a találkozásokhoz, egyedülállóként pedig idővel át tudnék költözni más településre is, ha komolyabbra fordul a kapcsolat, ez nem győzi meg őket és még levelezésbe sem hajlandók kezdeni. Mindenki közel lakót keres már az ismerkedéshez is, még ha nyilván így kevesebb is a lehetősége válogatni. Valószínűleg a nők biztonságérzetét növeli, hogy közel lakik a párjuk, talán gyanakodhatnak is, hogy egy távolabbi településen más kapcsolatom is lehet, illetve sokan abban gondolkodhatnak, hogy mielőbb a párjukhoz szeretnének költözni a jelenlegi munkahelyük és baráti kapcsolatrendszerük megtartása mellett.

Aki azt javasolja, hogy természetes úton ismerkedjen az ember, az valószínűleg nincsen tisztában azzal, hogy mennyire limitáltak egy közepes méretű vidéki városban erre a lehetőségek, különösen ha az ember elmúlt már 20 éves és a munkahelyen, baráti körben nincsen szóba jöhető társjelölt. Az ember elmehet valamilyen kulturális rendezvényre, de garantált, hogy az ott megjelenő, korban hozzám illő nők már mind társkapcsolatban élnek vagy más okból nem keresnek társat. Reálisan csak az internetes ismerkedés marad, annak időrabló jellegével és rengeteg frusztrációjával együtt.

Én kisvárosban lakom (20.000 fő). Igaza van annak, aki azt írja, hogy barátkozásokon, ismerős ismerősein keresztül nem lehet.

Természetes módon máshogyan? Másfél órával a munkakezdés előtt elindulok a busszal, (1 óra menetidő+előtte ugye már bent kell lenni) 8 óra munka, utána megvárni a buszt és hazamenni vele (még másfél óra, mert nyilván nem akkor jön pontban a busz, mikor én is végzek). Ez már 8+3 óra, és még "csak dolgoztam". Heti 3-4x edzés munka után, vagy olvasás, takarítás, főzés vagy bármi más, és zuhanok az ágyba, hogy kezdődjön a következő nap. Hétvégéken örülök, ha luk van a fenekemen, el tudok menni családozni, és tudok egy kicsit semmit tenni, barátokkal lenni. Ilyen a vidéki élet és a társkeresés.

Volt már olyan is hogy alkalmazkodtam, én mentem egy idő után Bp-re, mert bevállaltam nőként a jó cél érdekében. Bárcsak ne tettem volna... Én felkeltem hétkor, hogy 10-re a megbeszélt helyen legyek. Ők tök kipihenve "menjünk kirándulni". "Miért vagy ennyire ellene a programoknak?, "állandóan fáradt vagy, veled semmit nem lehet csinálni". Unták azt is, hogy idre vissza kell érni, hogy elérjem a buszt. Ha meg nekik kellett jönni, mert nagy nehezen bevállalták, "másfél óra busszal??? És akkor még bkv is mellé?

Szintén nőként volt, hogy egy párkapcsolat miatt én is bevállaltam a Bp-re ingázást hétvégente. Úgy, hogy hasonló volt az időbeosztásom, mint ahogy az előző írta.

A hétvégéim ugrottak, semmit nem tudtam csinálni itthon. Amikor egyet-egyet kihagytam, abból konfliktus lett. Amikor nem lelkesedtem a bringás vagy gyalogos túrák iránt, abból is. Megkaptam, hogy elviselhetetlen, hogy ilyen enervált vagyok. Hát persze... Mikor egész héten reggel 6 után pár perccel MÁR a buszon ültem, este ugyanekkor pedig MÉG, hiába 8-tól 16:30-ig tartott a munkaidőm.

Én megértem azokat, akik nem szeretnének távkapcsolatot. Nagyon sokszor ez lesz belőle.

7#

Valaki szerint a 27 km az nagy távolság?!

:D