Szülők ill. nevelés miatt lesz az ember úgymond "defektes" vagy ez már születéskor kódolt, hogy valaki totál sikertelen lesz a párkeresésben?

#5 #8

Ez nem igaz.

Egy csomó nő mond olyanokat, hogy XY pasi neki szimpatikus emberileg meg jól elvan vele, de "hiányzik a szikra" meg "nincs meg a kémia". Egy rakás olyan férfi van, akik barátilag és szociálisan jól elvannak és nincs probléma velük, de szexuálisan nem vonzzák a nőket.

Pl én nagyon könnyen tudok barátságokat kialakítani (még teljesen idegen nyelvű környezetben is) és jól elvagyok. Nincsen semmilyen komoly szociális problémám. De ettől függetlenül sosem értem el sikert senkinél, szexuálisan nem vonzódnak hozzám a nők. Hiába vagyok el barátilag, ha egyszerűen az a plusz mindig hiányzik.

10.

Ezért kell azt hazudni, hogy te is szeretsz utazni. Az első randin meg úgy sem Hawaii-ra mentek, de még az ötödiken se.

#11

Ez igaz. Én is találkoztam már olyan palival, hogy rendes meg minden de nincs szikra. Szikra nélkül meg nem megy. De ez a pasik részéről is így megy, nem egyszer lettem így kikosarazva...

26 N

#13

Már csak az a kérdés, hogy hogyan tudnám ezt a szikrát magamban felébreszteni, vajon mi lobbantja be ezt a "tüzet"?

Mert eddig majdnem az összes nővel jól kijöttem emberileg és nem is félek beszélni nőkkel, de valami miatt senki sem tekintett rám "úgy", noha barátilag szinte mindenkivel igen jól ki tudtam jönni...

13

Szikra a férfiaknál = Nem volt számára elég vonzó a külsőd már az elejétől sem, de azért elment veled találkozni, vitte tovább egy darabig veled a dolgokat, mert hátha, miért is ne, épp nincs jobb, vagy talán könnyű ágyba vitelben reménykedett. Aztán talált jobbat, vagy elment a kedve, ezért mégis hagyott

A #9-nek igaza lehet.

Én egész gyerekkoromban/fiatalkoromban nőkkel voltam körülvéve, nem igazán volt férfi minta számomra (a biológiai apám elhagyott, édesanyám végül egyedül maradt stb), aki volt, az is minimális és hát nem feltétlen jó.

Még állva p-silni is a nagyanyámtól/akkori párjától tanultam meg.

Na igen.

Nem is nagyon megy a nőkkel való kommunikáció, mondjuk úgy alapból a társasélet igen, de ezen magam nagy munkával próbáltam/mai napig próbálok dolgozni, régen mindig én voltam a kiközösített.

(nagyon enyhe autizmusom van, hálistennek "nincs róla papírom".)

A genetikában is van valami, édesanyám elmondása szerint teljesen olyan vagyok, mint a 'kedves' apám. Nem vagyok partiarc, tanulok, valami olyasmi, hogy szombat este senki nem válaszolt egy aktuális jegyzőkönyvvel kapcsolatos kérdésemre a szaktársak közül és édesanyámék nevetve közölték, hogy kb ilyenkor kb mindenki bulizik... :D

Ez akkor nekem kb új volt. xD "Hát akkor azért csúsznak annyian annyi tárgyból..."

Igaz, gyerekkoromban szorosan voltam fogva, de ilyen mintát hogy tanulni-tanulni-tanulni azért nem igazán láthattam.

Röviden: szerintem mindkettő. Szerintem a válaszomból lejön, hogy nem én vagyok az átlag tinilányok álma... ;D Max rémálma.

Ami még szerintem számít, az a környezeti hatások. Gyerekként én világéletemben célpont voltam (utólag persze értem miért, de ez hosszú), engem utált mindenki (vagy max közömbös), gimnáziumban csak akkor szálltak le rólam valamennyire, amikor lelöktem az osztálytársam a lépcsőről...

Ez persze óriási nyomott hagyott az egész személyemen (de már jóval jobb), az önbizalmam azóta sem magas, ezt igyekszem valamennyire tudással, azon belül pl szakmai tudással kompenzálni. De hát nyilván a nők nem arra fognak bukni, ha tudok építeni mondjuk egy aggregátort :D (villamosmérnök hallgató vagyok).

Viszont közben jól érzem magam! Én szívok vele, én csinálom meg!

És ez egyfajta "önelégültséget" ad, egy büszkeséget, ha minimálisan is, de megnyomja az önbizalmamat!

A hobbi, az élni akarás, a szükséges "diplomácia"(pl: nekem megvan az elektró jegyzőkönyvem, te a fizikát tudod, segítünk egymásnak?) az, ami szerintem kellhet kapcsolatépítéshez.

19F